Barion Pixel
HUEN

Kezdőoldal

Nagyiván Gábor - 2021. június 9.

Talán Egyszer Vége Ennek Csapatbajnokság, 9. játéknap

A 9. játéknapon a TEVE Csapatbajnokság a végállomáshoz érkezett. Az Oázis csoportban a P-T és a Bárczy-Szeged játszotta a döntőt, a harmadik helyért a Lowell a Lego ellen mérkőzött. A P-T ezidáig kitűnően szerepelt az online bajnokságokon, így nem meglepő, hogy ezúttal is az aranyéremért küzdöttek. A jó erőkből álló Bárczy-Szeged, valamint a dobogóért küzdő csapatok kitűnő játéka sem nagy meglepetés, de kétségtelen, hogy a verseny kezdetekor a bukmékereknél tétre-helyre jó oddszért lehetett volna fogadni rájuk. A Délibáb csoportban továbbra is érvényben maradt a dán ültetési rendszer, és az első két asztalon játszó négy csapat (Next, Old Boys, Blueberry, Primo) bármelyikéből kikerülhetett a győztes.

Mivel a döntő volt a legfontosabb mérkőzés, nem okozott gondot, hogy melyik mérkőzést válasszam. A P-T– Bárczy-Szeged találkozó a licitrendszerek harca is volt, elsősorban azért, mert Hittman–Szőnyi különleges rendszere nehéz feladat elé állította a vidéki csapatot.

1. leosztás

Ritka, hogy az egyik asztalon 4 kőrt, a másikon 3 szant játszik ugyanaz a csapat. A nyílt teremben Észak 3 szanja akkor lett volna meg, ha Földi József a kőr király indulás után nem a káró színre alapozza rögtön a játékot, hanem először treffet hív, mert akkor nem jut szóhoz Nyugat hosszú kőrje, mivel blokkol a szín. De ki kezdene treffel? Ha ugyanis a káró fekvés jó, akkor tízet lehet ütni függőlegesen. Földi persze káróra játszott és hármat bukott, de nem ezért szerepel ez a parti a tudósításban.

Van olyan játékos, aki Kelet helyén közbeszólna? Tegye fel a kezét! Szőnyi György feltette, de a Nyugaton ülő Hittmann Lászlót sem kellett félteni; annak ellenére mondott 4 kőrt, hogy Kelet a minorokban volt érdekelt és figurális erőt sem ígért (a magyarázatként adott max. 10 vesztős rizsa semmitmondó, felvilágosításnak nem is fogadnám el, hiszen ha xx, xx, xxxx, xxxxx lap is lehet, akkor nem biztos, hogy azzal Szőnyi közbeszól. Vagy igen?). Hittmann jól játszott, de a bukást nem tudta elkerülni, +7 IMP Bárczyéknak. Mindenesetre már a mesterséges 1 pikk közbeszólás után kialakult bennem a Nagyiván-sejtés: szalonbridzs nem lesz, nagy meccspontforgalom és őrület viszont igen. És lőn.   

2. leosztás

Az 5332 elosztású gyenge kettes indulás diadala volt a parti, mert mindkét asztalon elszállt Észak–Dél. A zárt terem 3 szan felvételében ugyan összejöhetett volna tíz ütés is, igaz, nem a felvevő, hanem az ellenvonalon. Az ellenjáték azonban megbotlott, így Zsák Zoltán hat helyett csak négyet bukott. A másik asztalon Észak játszott 3 treffet, de abban a felvételben „mindössze” hármat lehetett bukni, 7 IMP helyett 3 a P-T-nek.

8. leosztás

Hittmann 6 kőr ugrása az adu dáma kinyomozása nélkül vabank, de valószínűleg csuriban voltak az ujjai. A kőr dáma a matek és a gravitáció áldozata lett, +11 IMP a P-T-nek, mert a másik asztalon a két Bárczy csak 4 kőrig jutott.

10. leosztás

A Hittmann-rendszer kihagyott egy gémet, mert a zárt teremben Kelet 1 kőr indulása körpasszba fulladt. A precíziós viszont boldogult, +10 IMP a szegedieknek.

12. leosztás

A Földi József –Fogaras András páros sem ment agresszivitásért a szomszédba, ugyanis bellben mans ellen sem hagyták az erős treffet akadálytalanul célba érni. Némi szerencsével még a 8 lapos treff színt is megtalálták, ráadásul Fogarasnak megvolt az esélye, hogy a kontrázott 2 treff felvételt hazavezesse. Az ellenjáték addig jó volt, amíg lehívtak három kárót, majd Dél kis pikk hívására Nyugat beszaladt az ásszal. Csak az segített volna, ha Bárczy Péter kis treffet hív, Bárczy Tamás üt a királlyal és visszahívja a színt, majd harmadszorra is treffet hívnak. Nyugat azonban kőrre fordult, így a felvevő lopással ki tudta magasítani kőrjét, egyenlő és +180 a P-T-nek. A másik asztalon pároslicit után Nyugat játszott 3 szant, melyet csak treff kezdésre lehetett volna elbuktatni. Mivel a pikk szín rejtve maradt, Grezsa Krisztián a pikk nyolcassal indult, mely a kilencedik ütést jelentette a felvevőnek, +400-at és +11 IMP-t a P-T-nek.

10 ponttal vezetett a P-T, amikor a hibák kezdtek szembe jönni. Először Hittmannék kihagytak egy 25 pontos 3 szant –7 IMP-ért, majd jött egy emlékezetes parti.

15. leosztás

A baj nem ott kezdődött, hogy Hittmann 10 pontjával és ötös kőrjével 1 szannal indult. A 3 pikk „kötelező” kontrán viszont még dolgozni kellene, mert nem jó megoldás az, ha a limitált induló minimális laperővel és 4-nél kevesebb pikk lappal is kontrázni kénytelen a 3-as magasság tetején. Szőnyi a szingli treff négyessel indult, ütött a bubi. Ez még csak kis baj volt, nem nagy. A felvevő pikket hívott, a királyt vitte az ász. A licit alapján Keletnek tudnia kell, hogy Nyugat kőrje ötös, ezért a kőr folytatásnak nincs sok értelme, mert a felvevő el fogja lopni és fenyeget az asztali treff-kánaán. Ezért kárót kell hívni, hogy érvényesüljön a pikk kilences általi lopás. Szőnyi azonban kőrt hívott, így a treff, a nagy baj és a három kontrázott szür lett az úr. Az egzotikus 1330-as írás +18 IMP-t jelentett Bárczyéknak, mert a másik asztalon is a csapatuk írt, miután kontrázott 4 kőrt játszott Kelet, melyet sikerült +590-ért teljesítenie.

A félidőben 47–37-re vezetett a Bárczy-Szeged, és továbbra is azt vártam, hogy a helyzet fokozódjon. Nem nehéz kitalálni, hogy a várakozás bejött.

A 2. félidő első partijában az ötlapos gyenge 2-es indulással 4 kőrt vettek fel és 8 IMP-t szereztek a szegediek, mert a másik párjuk 1 szant bukott kétszer odaát. De nagy sebességgel jött a P-T fordulat.

18. leosztás

Bárczy Péter erős 1 treffel indult, de már csak a 4-es magasságon térhetett magához, így a hatásos kizárás után kimaradt a szlem. A másik asztalon 2 treffel indult Dél, Észak 2 pikk válasza 5+ kőrt ígért, így a kőr fixálása után a 4 káró kulcslicit már hab volt a tortán, mert Fogaras ebből megtudta, hogy kiáll a treff ász, ezért a nagyszlem nem játszik, de a kicsi igen, 13 megérdemelt IMP a P-T-nek.

20. leosztás

A nyílt teremben Fogarasék felvették és teljesítették a 20 pontos gémet.

A másik asztalon Hittmannék úgy tettek, mintha a dúsnál is gazdagabbak lennének, így Bárczyék nem tudtak kibontakozni, a P-T összeírt és +13 IMP-t nyert a partin.

23. leosztás

A nyílt teremben a klasszikus gyenge 2-es indulás és felkérdezés után Nyugat játszott 4 pikket. Észak a kőr hármassal kezdett, melyre az asztal kis lapot tett, ütött Délen a király. A káró hívás automatikusnak tűnik majdnem minden bridzsezőnek, de erre a folytatásra a felvevő teljesített. A káró dámát megütötte az ásszal, a pikk ásszal asztalra ment, a két nagy kőrre kárókat dobott, kárót lopott, majd kihívta a pikk bubit és vége lett a dalnak, kiadott még egy adut és a treff ászt, +620 a Bárczy-Szeged csapatnak.

A másik asztalan Szőnyi némi nyomozás után leállt 3 pikkben. Bárczy Péter treff ász, treff kezdése zavarba hozta a felvevőt. Kelet ütött a királlyal és lehívta a pikk ászt. Ez volt a hiba, mert ezután már nem tudott teljesíteni. Kis kőrt kellett volna hívni! Ekkor megmarad a pikk ász hídnak a két magas kőr figurához a vesztő kárók eldobása végett. +12 IMP a szegedieknek.

28. leosztás

A precíziós ellen ezúttal nem volt orvosság, bár Hittmann–Szőnyi olyan kavarással próbálkozott, mint Rejtő könyvekben a Piszkos Fred. A 7 kőrt a másik asztalon annak ellenére nem mondták be, hogy ott se a Rejtő, se a Fred nem jelent meg gondolatilag, +13 IMP Bárczyéknak.

Az utolsó parti előtt 53–40-re vezetett a P-T, összesítésben pedig 90–87 volt az eredmény a javukra. Nekik tehát már egy húzó körüli eredmény is elég volt a győzelemhez. A bridzsisten kegyes volt hozzájuk, mert egy érdektelen partival zárult a mérkőzés.

A bajnoki címet tehát a P-T, azaz a Fogaras András, Földi József, Hittmann László, Szőnyi György négyes szerezte meg. Második a Bárczy Péter, Bárczy Tamás, Grezsa Krisztán, Zsák Zoltán összeállításban játszó Bárczy-Szeged lett. A harmadik helyen a Lego csapat végzett, ők Kardos János, Andrási Miklós, Argay Gyula, Ormay György, Siba Gergely felállásban ültek asztalhoz, miután 79–69-re legyőzték a Lowellt, akik Welker Jácint, Topolyi Magdolna, Welker Katalin, Welker Ottó, Kerekes Zsuzsa, Varga Sándor összeállításban játszottak. Mindannyiuknak gratulálunk!

A Délibáb csoportban is véget ért a küzdelem. Győztes a PRIMO (Oláh Levente, Zentai Gáborné, Erdeős Péter, Szamarasz Theo, Kiss Mariann, Hadnagy István, Székely-Dobi Éva, Fábián Adrienn) lett, megelőzve az Old Boys (Kálcsev András, Grieger Ádám, Jónap Ferenc, Jezsó Károly) és Next (Hermányi Annamária, Antal Péter, Járai Zsigmond, Kálmán Melinda, Reichardt Géza, Varga László, Horváth István II) csapatokat. Jó szereplésükhöz nekik is gratulálunk!

Az Oázis csoport eredményeit ezen a linken lehet megtalálni, a Délibáb csoporté pedig itt van.