Barion Pixel
HUEN

Kezdőoldal

Nagyiván Gábor - 2021. április 14.

Talán Egyszer Vége Ennek Csapatbajnokság, 1. játéknap

Ahogy a verseny szellemes elnevezése és rövidítése (TEVE) is mutatja, az élő bridzs továbbra sem funkcionál. És az a tippem, hogy ha minden jól alakul, akkor csak ősszel kezdődhet el a szokásos bridzsszezon, így addig kénytelen mindenki az online, azaz a BBO nyújtotta lehetőségeket igénybe venni. Még az a szerencse, hogy a bridzslelkesedés nem hagyott alább, sőt, egyre több új vagy társasági játékos kapcsolódik be a versenybridzs világába. De előbújnak a régen látott versenyjátékosok is, valószínűleg azért, mert egyelőre a házipartiknak is lőttek.

A TEVE tulajdonképpen a Magyar Kupát helyettesíti, azzal a különbséggel, hogy az első négy napon nem körmérkőzésekkel, hanem svájci-szerű rendszerben folyik a játék. A verseny kilenc játéknapon zajlik majd, a csapatok napi 32 leosztást játszanak. Az első és a második játéknapon mindegyik csapat két 16 leosztásos meccset játszik, az ültetés bizonyos szempontokokat figyelembe véve előre meghatározott ellenfelek ellen történik. A harmadik és negyedik játéknapon két-két svájci rendszerű forduló következik, így a selejtező összesen 8 fordulóból áll. Ezután az első 32 helyezett csapat az úgynevezett Oázis-szakaszba jut, ahol kieséses rendszerben folytatódik a játék. A selejtezőben kiesett csapatok a találó nevű Délibáb-szakaszba kerülnek, ők svájci rendszerben küzdenek tovább. Az Oázis-szakaszban egyenes kiesés lesz, melyben meccsenként 32 leosztás dönt. Vigaszág nincs, de mindenki tovább játszik, hogy kialakuljon a 32 csapat végső sorrendje. A Délibáb-csoportban az első két játéknapon svájci, a maradék hármon dán rendszerben küzdenek majd a csapatok.

A bajnokságra 58 csapat nevezett, ami a lehetőségekhez képest nem csekély szám. Az első fordulóból az Ex-Madeira–INTERFACE mérkőzést választottam, mivel az ígéretes magyar női válogatott és az első osztályú csapat küzdelme tűnt a legérdekesebbnek.

2. leosztás

Az első szvingnél licitfélreértés történt. Bár nem vagyok operarajongó, a nyílt termi lányok licitje után Verdi Rigolettó című műve, abból is a mantovai herceg, Az asszony ingatag kezdetű áriájának dallama mászott a fülembe. Persze nem sokáig, mert engem az opera ott vesztett el, hogy amikor valakit meggyilkolnak, akkor énekelni kezd. Az talán még megbocsátható, hogy Dél a gémforsznak szánt 3 kőr licitet invitnek vélte, azonban az már nem, hogy 5–5 elosztással és a hosszú színekben 5 kontrollal passzolt (kontrollszámítás: ász=2, király=1, a pakli 12 kontrollból áll). Én még úgy tanultam, hogyha színjátékban invitet adnak, akkor szinglivel minimális lappal is fogadjam el. Az INTERFACE mégis rosszul járt a partin, mert a másik asztalon az Észak–Dél párjukat 5 kőrig tolták fel a lányok, az pedig már egyet bukott, mivel a káró szín nem húzott (csak a harmadlagos JT9 segített volna), a treff impassz pedig nem ült. De mi lett volna a kontrázott 4 pikk sorsa? 4 bukás és +800 a –170 ellenében. Rossz licit, jó eredmény, –12 helyett +7 IMP a hölgyeknek és búskomorság a fiúknak.

4. leosztás

Ebben a partiban mindkét csapat szerette az 5-ös magasságot, ami persze nem baj, hiszen sokszor az ilyen kiosztások döntik el a mérkőzéseket. Kelet–Nyugat 5 treffje csak a kőr lopás miatt bukik, Észak–Dél 5 pikkjének viszont nem volt esélye, mert kiállt két ász és az adu király. A parti jelentéktelennek látszik, azért tetszett mégis, mert az 5 pikk ellen Holyinka Péter tankönyvbe illő ellenjátékot mutatott be. A káró ásszal kezdett, majd eltitkolva a treff királyt a dámát hívta ki. A célja az volt, hogy partnere ne hibázzon, azaz üsse át a dámát az ásszal és hívjon kárót. Így is történt, Kelet a pikk tízessel lopott, de Hegedüs Orsolya átlátott a szitán és aduzáskor beejtette hátulról a királyt. Húzó, de úgy, hogy az egy bukásért meg kellett dolgozni.

14. leosztás

Rendszerparti! – szokták mondani az okosok, ha a licitrendszerből kifolyólag nem találták meg az ideális felvételt. Ez persze az ellenfélre vetítve is igaz lehet.

A zárt teremben Lajos Hanka 1 kőrrel indult Nyugat helyén, és Varga István Északon informatív kontrával mutatkozott be. Szűcs Villő kizáró 3 kőrje azonban nem rettentette el Udvari Szabolcsot, aki a nem túl bika kőr fogásával is bevállalta Délen a 3 szant. A kőr ász és a jó pikk impassz persze kellett a sikerhez, de kockázat nélkül nincs rizikó.

A nyílt teremben Cziffra András a Flannery 2 káró konvencióval nyitott, amire Hegedüs Orsolya nem tudott közbeavatkozni, és Kelet 3 kőr kizárása meghozta a gyümölcsöt és a +7 IMP-t az INTERFACE-nek, mivel a két bukás szódával is belefért.

A meccs egy INTERFACE által bemondott bukós szlemen dőlt el, így a végeredmény 26–16 lett a lányok-asszonyok, azaz az Ex-Madeira javára.

A második fordulóban a Dromedár néven induló csapaton akadt meg a szemem, és fejből kispekuláltam, hogy a csapatnév és a verseny elnevezése között valamilyen összefüggés van. Az sem ígérkezett rossz előjelnek, hogy mind náluk, mind ellenfelüknél, azaz a Galimnál is válogatott játékosok játszottak. A mérkőzést három nagy szving döntötte el, melyből az egyik egy licitfélreértés, a másik egy nehéz ellenjáték, a harmadik pedig lapértékelési probléma volt. Mindhárom leosztás a Galim javára billentette a mérleg nyelvét képező IMP-ket.

10. leosztás

A többször emlegetett Moysian-fittel, azaz a 4–3-as adutalálkozással nem könnyű a felvevőjáték, és könnyen becsúszik a hiba. De sokszor az ellenjáték se könnyű. A Kelet–Nyugaton teljesíthető 5 treffet egyik csapat sem találta meg. A zárt teremben Dél nem szólt közbe, és a Dromedár Nyugat 2 kárót játszott két szürrel zavartalanul. A másik asztalon 4 kőrt játszott Kelet, mely treff kezdésre úgy bukik, hogy Dél a treff lopás után káró hívással elvágja az asztalt és a kezet, így előbb-utóbb vagy kimagasodik Észak adu kilencese, vagy marad egy pikk vesztő a felvevő kezében. De nézzük, hogyan alakult pikk kezdésre a játék.

Marjai Péter lopott és adut hívott, mert a 3–3 elosztás mindenképpen szükséges a teljesítéshez. Mezei Kati ütött a királlyal és treffre váltott, ütött a kéz. Pikk lopás következett. A Next gomb segítségével érdemes elmenni, addig, amikor kilenc lap van még a játékosok kezében. Ebben a helyzetben a felvevő megteheti, hogy treffet hívjon és engedje, hogy Dél lopjon. Ekkor ugyanis nem történik baj! Ha Dél pikkel folytatja, akkor az asztal kárót dob és üt a pikk ász. A kőr dáma kikergeti az ászt és Észak nem tud pikket hívni, mert nem maradt neki, így a második káróra a pikk ötös el-, a függöny pedig lemegy. Ha Dél a pikk helyett kárót hív, akkor sokkal nehezebb és érdekesebb a játék. Két káró ütés, pikk dobás és káró hívás következik. Kelet lop és lehívja a pikk ászt, melyre az asztalról eldobja a treff dámát! Így fest most az állás:

4 lapja van mindenkinek. A felvevőnél összesen kettő, az ellenvonalon három adu marad, mégis csak az adu ász üt! Kelet a treff ászt hívja.

a) Ha Dél lop, akkor az asztal felüllopja és a magas kárók jönnek. Bármit tesz Észak, az adu dáma megszökik.
b) Ha Dél nem lop, akkor az asztal kárót dob. A treff királyt viszont ellopja a kőr nyolcas, akármit tesz Dél. A káró hívásra Észak ekkor is tehetetlen, a kőr dáma mindenképpen üt.

A felvevő azonban a fenti, azaz a 9 lapos állásban a kőr nyolcast hívta. Ha most Észak beszalad az ásszal és… Lefogadnám, hogy a legtöbb játékos most treffet hívna, hogy meglopassa partnerét, nehogy a vonal elveszítsen egy ütést. Pedig nem az a jó. Kis kárót kell hívni! A bubi kikergeti az ászt, a felvevő a káró királyra most is eldobja a pikk ötöst, de mit hív? Ha káróval száll ki, annak ugyanúgy nincs értelme, mintha otthagyná a káró királyt. Ezért treffet hív, Dél lop, és káróval folytatja, melyre Kelet kirövidül és üt még Észak adu kilencese. De ki lehet-e találni ezt az ellenjátékot? A kőr ásszal történő elmenetel még nem olyan nehéz. De aki ezután kis kárót hív, az festi magát.

13. leosztás
Mit licitálsz Észak helyén az alábbi lappal, ha az 1 treff 2+ treffet, az 1 káró 0–7 pontos leintést, az 1 kőr vagy 4+ kőrt és egyenlőtlen, vagy 12–14 pontos egyenletes elosztású lapot ígért?

………………………………..
………………………………..
………………………………..
………………………………..
………………………………..
………………………………..
………………………………..

A 2 kőr természetes licit volt, az nyilvánvaló. És az is, hogy Dél a kontra után már jelentős többleterőt is ígért, mivel nem 1 kőrrel szólt közbe. Lapunk a lopásértékkel együtt kb. 7 pontos, ezért egy géminvitet biztosan megér. Szóval, ha 4 kőrt nem is, 3 kőrt biztosan licitálnék a fenti lappal. A Dromedár nem vette fel a gémet, a Galim viszont igen, így 10 IMP-t vesztettek az egypúpú tevék, mert a kőr gémet teljesíteni lehetett. Ez volt a teljes kiosztás:

A mérkőzés 45–21 arányú Galim-sikerrel ért véget, és ezzel a 6. helyen állnak. A mezőnyt 5 VP előnnyel a rutinos Lowell csapat vezeti, de mögöttük nagy a tülekedés. Az eredményeket ezen a linken lehet megtalálni.

Két mérkőzést elhalasztottak, így az állás csak szerda este lesz teljes. További tiszta játékot és sok szép partit kívánok a nagyszámú kibic nevében is, hajrá!