Barion Pixel
HUEN

Kezdőoldal

Gulyás Dániel - 2019. szeptember 17.

Svédek nyerték a skandináv derbit – bridzsvilágbajnokság, Vuhan, 3. nap

Folytatódtak a körmérkőzéses meccsek, és kicsit már kezdenek körvonalazódni az erőviszonyok a világbajnokságon (az eredményeket ezen az oldalon lehet nyomon követni). Talán még korai temetni vagy felemelni egy váratlanul szereplő csapatot, azonban mindenképp említésre méltó új-zélandiak betlije, hiszen az előző két világversenyen (olimpia, vb) nemcsak rájátszásba jutottak, hanem ott még egy meccset is nyertek erősebbnek kikiáltott ellenfél ellen. Bár az utolsó helyeket elhagyták már, de még mindig elég messze vannak a középmezőny elejétől.

Kellemes meglepetés az ausztrál és a chilei csapat, akik a nyolcban, vagy annak közelében voltak eddig mindig Vuhanban. A svéd válogatott talán a várhatónál is jobban szárnyal, míg a többi három svéd együttest külön figyelem övezi (például kedvencünk, Sanna Clementsson miatt is). Ha már svéd hölgyek: kissé meglepő volt, hogy a magabiztosan Európa-bajnok vegyes csapatot szétszedték, Sannát és Ida Gronkvistot a női csapatba hívták, ahol eleinte nem találták a helyüket, míg a vegyes csapat gyászosan kezdett, de mostanra mindkét együttes közelíti a jó pozíciókat.

De vissza Bermudára, az Egyesült Államok 1 is (az első napi gyengélkedés után) remekül menetel, sőt, az éjszakát az élen töltheti a svédek gyenge esti meccse (két szlemhiba Argentína ellen) miatt. Őket követi kisebb távolságból az angol, holland, olasz, kínai négyes, majd újabb kis rés, és Izrael, valamint Chile következik még a nyolcban, közelről követi őket az épp kicsúszó ausztrál és norvég csapat.

De menjünk sorjában: reggelire (vagy mondjak hajnalit? 4-kor ébren lenni nem egyszerű feladat) Izrael és Ausztrália csatáját igyekeztem figyelni, hiszen mindkét csapat nagy harcban áll a továbbjutó helyekért. A meccs elég hektikus volt, hol egyik, hol másik együttes szerzett több nagy szvinget egymás után.

Szinte minden meccsen kétjegyű írást hozott már a 2. leosztás

Mit csináljunk Dél lapjával? Nincs túl sok vesztőnk, de nagyon specifikus kártyák kellenek a partnertől, hogy gémünk legyen, azonban talán a piros szín, a bell jele elcsábíthat, 3 kőrt úgyis mondanánk még. A partnernél persze pont három tökéletes kártya lapul a maximális emeléséhez, így szinte mindenki tízet ütött, Izrael szerzett 10 pontot a mi meccsünkön.

Rögtön a következő partin a távoli kontinens képviselői szereztek 13 pontot, miután gémet mondtak csak, Izrael szlemje viszont bukott: Az Ax – QT9xxx aduszínből kettőt kellett ezúttal kiadni, láttunk már ilyen színt működni.

A meccs felénél Ausztrália vezetett 10 ponttal, amikor Északjaink ezt a kártyát kapták:

Partnerünk kontrázott az 1 treff indulásra, majd 1 kőrünkre 1 pikket licitált, tehát erős lapja van. Itt elágaztak az utak, egyikük 2 kőrt mondott, és ütött 12-t, a másik viszont hármat, amit a partner gémre emelt, és máris keresett vele Izrael 9 IMP-t.

A következő partiban megint a közel-keletiek jutottak 10 ponthoz, beléjük tömtek egy 3 szant, amit a többség elbukott. Ennyi lett volna a feladat: tudni, a partnernek hány kártyája van a licitált színünkből, ami nekünk KJxxx, az asztalon pedig AT. Ha három, folytatni kéne, ha kettő, akkor nem – nos, ilyenkor a MUD vagy „semmi teteje” megállapodások csődöt mondanak, nem véletlenül sulykolom mindig, partner színében sokkal gyakrabban lesz 2-3 kis lapunk, mint figuránk, induljunk aszerint! A kilences indulás után az ausztrálok mindent hívtak, csak ezt a színt nem, pedig volt rá pár alkalmuk…

Ezután némi szerencsével fordult a kocka (kimaradt egy 25 pontos, 5–3-as majorban játszható gém, de nem volt benne, 8 pont az ausziknak), és jött ez:

Mindkét Nyugat jelezte kétszínű lapját, amire Kelet és Dél is gémre emelte partnerét, végül azonban Hung jól (passz), míg a Lakatos Péter partnereként is ismert Birman rosszul (5 pikk) döntött, egyik felvételt sem tudták megkontrázni, de az összesen 4 bell bukás 9 pontot jelentett az ausztráloknak, akik végül 8 ponttal nyertek.

A 8. fordulóban rendezték a népszerű nevén skandináv rangadót, azaz a svéd–norvég meccset. Talán nem véletlenül állnak piszok jól a svédek, ugyanis minden szlem partit (is) jól oldottak meg, míg a norvégok a négyből csak egyet.

Ez talán mondandó szlem, vagy húz a pikk (eső dáma 9 lapból), vagy ül a káró impassz. Aktuálisan minden működött, 13 pontot szereztek rajta Rimstedték.

Több apró írás után talán mindkét csapat rosszul licitált ebben a partiban:

A svéd Nyström már látta a partnerét bellben közbeszólni gyenge lappal, ezért csak felüllicitet adott, majd a kicsit váratlan 3 szanra 4 kárót, az 5-öt pedig elpasszolta, nyilván nem lesz a partnernek full kárója, vagy nagyon jó kárója és treff királya.

A norvég Aa természetes 3 pikket mondott, majd a 3 szanra 5 szant: válassz szlemet! Pechjére Livgard 6 kárót mondott (a benne levő 6 szan helyett). Ez sem tűnt problémásnak, csak az adu ász áll ki – azonban a fránya 7–1 kőr miatt a lopáson elbukott a szlem, 12 pont Svédországnak.

Fura módon a „6 káró vagy 6 szan” motívum újra előjött a meccs végén is:

Az erős szannal szemben Észak 19 pontja elég kell legyen a 6 szanhoz, bár a 6 káró is kitűnő felvétel – azonban ez is kőr lopásra bukik, mint az imént… Úgy gondolom, hogy Lindquist rosszul értékelt, amikor a minor színű szlemet választotta, ezúttal 17 pontja bánta.

A meccset 55–11-re nyerték a svédek, alig másfél VP-t hagyva szomszédaiknak.

A nap harmadik, összesen kilencedik fordulója középpontjába az olasz–kínai meccs került, lássuk, mire mentek az előzetesen egyik fő esélyesnek kikiáltott olaszok ellen a hazaiak!
Érdekes módon itt is a szlemek adták a fő motívumot a meccsen, hiszen ezúttal is négyet lehetett bemondani, és 3–2-re nyerték ezt a csatát a helyiek.

A kínaiak könnyedén mondták be a szlemet, míg az olaszok közel sem kerültek hozzá. 1 pikk–2 szan–4 pikk pároslicittel nehéz… Talán mind a két játékos hibázott, Sementa pikk invitet licitált, míg Bocchi ezzel a hatalmas lappal nem képzelt ilyen nagy játékerőt partneréhez, –11 IMP.

Két partival később megint nem jól értékeltek küzdelemben az olaszok:

Zhuang 7 kárót mondott – a kőr sikén biztos, a káró fit is, mi kell még?

Bocchiék asztalán nem így alakult a licit, ők végül 6 pikkben kötöttek ki, ami újabb 12 pontot jelentett Kínának.

0–28 után az olaszok egy gyors nagyszlemmel enyhítettek a fájdalmukon, 11 pontot visszahozva.

A meccs további része csendesen folydogált, az olaszok itt tudták még kicsit szorosabbra fűzni:

Az egyik asztalon Kelet 1 pikkel indult, és a Drury után Észak információ kontrát adott, majd később a partner 3 kőrjét 4-re emelte, ezt gyorsan le is mentették az olaszok –300 -ért, az izgalmak azonban a másik teremben voltak:

Lauria érezhette, hogy rosszul állnak, először passzosként bell-mansban belépett, majd a partner 4 kőrjét 5-re is emelte!

Chen nyilván nem indulhatott a káró ásszal, azonban Versace nem tudhatta, kinél van a káró dáma, és kinél a kőr király, ezért a treff indulás után adu impasszt adott. Újra Chen töprengett percekig, hiszen most már jó lehet a káró ász hívás (talán a treff kettes az első ütésben káró érdekeltséget mutatott?). Ha a partnernek szingli a kárója, jó lesz a káró ász, ha szingli királya van, és csak egy aduja, akkor nem annyira… Inkább a biztonságos adu visszahívást választotta, így a felvétel teljesült (Versace nyilván nem hibázott a káró színkezelésben, hogy először kis kárót kell hívni, nem a bubit – ezt mindenki tudja, ugye?). Ezzel a 8 ponttal, meg pár kisebb írással végül a különbség csak 12 pont lett, azonban Kína egyértelműen jelezte, hogy könnyen odaérhet a legjobb nyolcba.

A hölgyeknél Kína vezet Lengyelország és Anglia előtt, a szenioroknál a dánokat a törökök és a tajvaniak követik, itt érdekesség, hogy az olasz, lengyel és norvég együttes kb. egy meccsnyi tisztes távolságból követi az élmezőnyt, míg Bulgária csak utolsó előtti. A vegyes csapatok közt Anglia vezet magabiztosan, őket az Egyesült Államok 2 és Franciaország követi, de a remek román és lett csapat is ott van közvetlenül mögöttük. A már említett, nem azonos összeállításban játszó Európa-bajnok svédek egy meccsre való pontnyira vannak még az épp bejutó Egyesült Államok 1 mögött, ez még bőven behozható.

Érdekesség, hogy szinte minden formátumban kb. 12 VP-s átlag kell jelenleg a bejutáshoz, ami ugyan nem tűnik elérhetetlennek, de az erős mezőnyökben ezt nem könnyű elérni.

Korán kelő nézőknek figyelmeztetés: az okokat nem részletezték, de már keddtől a fordulók időpontját egy órával korábbra tették, azaz magyar idő szerint 4:00, 7:30 és 10:30 a közvetítések kezdete.