Barion Pixel
HUEN

Kezdőoldal

Nagyiván Gábor - 2018. június 15.

Svédcsavar – csapat Eb, Ostend

Az Európa-bajnokság 24. fordulójában a magyar csapat a svédek ellen játszott, és jó játékkal 14,39–5,61 arányban győzött. Talán a 30. leosztás volt a legérdekesebb.

30. leosztás

A licitből az derült ki, hogy Dumbovich 2 szanja káró színt ígért, melyre Keletnek alsó zónával 3 kárót kell licitálni. Winkler 3 treffje maximumot jelzett, és miután Nyugat 3 kárója passzt kért, Északon Upmark 3 pikkel jelentkezett be, melyet Nystrom gémre emelt.

Winkler a káró ásszal kezdett és talán egyedül a mezőnyben az egyetlen buktató folytatást választotta: kőrt hívott! Erre a zseniális ellenjátékra a felvevő kiadott két kőrt, egy pikket és egy kárót, 1 bukás.

A másik asztalon is 2 szant licitált Nyugat, de Hegedűs Gál rögtön licitálta pikkjét, így Szegedi Balázs is bemondta a gémet.

M. Rimstedt is a káró ásszal kezdett, de akárcsak a legtöbb asztalon, kis pikkel folytatta, mely után felcsillant a teljesítés esélye, mert Hegedűs a treff impasszra játszott. A folytatás azonban nem sikerült jól, mivel káró lopás után csak a „látnoki” treff tízes hívással tudott volna teljesíteni eső kilencesre játszva, így kihúztuk egálra a partit.

Kicsit jobban átgondolva a lejátszást a licitből megállapíthatjuk, hogy Nyugatnál pontosan 6 káró van, és az is valószínű, hogy tartogat néhány kőrt is, ezért nem lesz négyes treffje. Ha pedig úgyis a treff impasszra játszunk, akkor teljesítünk, ha a treff 3–3, vagy Keletnél hosszabb, mert az asztali káró dáma fenyegetéssé válik.

Tételezzük fel, hogy a pikket kézben ütjük és a pikk dámát hívjuk, Kelet üt, és visszahívja az adut. Most jön a kulcsjáték: kiengedünk egy kőrt, beállítva ezzel az ütésszámot a treff-káró beszorításhoz.  Nyugat üt és kőrt hív (káró visszahívásra lopunk), ütünk az ásszal, megadjuk a treff impasszt, káró lopással kézbe jövünk és az alábbi végállásban a pikk bubit hívjuk:

Kelet eldobja a kőr királyt, mivel tudja, hogy Nyugatnál a dáma, Délről elmegy a kőr bubi. Következik az utolsó pikk és Kelet tehetetlen. A káró királyt nem dobhatja el, ezért egy trefftől válik meg. Az asztal kárót dob, így az utolsó ütés a treff négyes lesz.