Barion Pixel
HUEN

Kezdőoldal

Czímer Csaba - 2017. szeptember 18.

Pula a páros dobogós szemszögéből

Pulában rendszerint kellemes a hangulat, de versenynek azért általában van némi laza balkáni jellege. (Az idei pulai bridzsfesztivál magyar sikerpárosa: Kuttner György és a szerző, Czímer Csaba)

A vegyes csapat verseny (Hámori Zsuzsa–Czímer Csaba, Szabados Erzsébet–Kuttner György összeállításban) nagy nyeréssel indult, majd igen erős ellenfél ellen jól tartottuk magunkat (4–7). A harmadik fordulóban kezdődött el a lejtmenet a következő szlempartival.

18. leosztás

Mi a normális 6 pikket játszottuk az 5–3-ban, Gyuriék ellen viszont 7 kőrt mondtak, amihez a 3–3 adu mellett még kellett ez-az, de az mind ült (+17 helyett –13).

Aztán a mini csapaton Fischer Brigitta–Kuttner György, Szőts Gábor–Czímer Csaba felállásban begyűjtöttük a harmadik helyet. Az elején még nem voltunk túl jók, de szerencsénk volt, a megfelelő pillanatban a megfelelő ellenfelek jöttek.

A pároson egyből a harmadik partiban alkalmam volt kipróbálni egyik kedvenc játékszeremet. Délen ültem.

Elindultam a kőr hetessel, Gyuri ütött az ásszal, és visszahívta a színt. A felvevő nem tudom, miért, de kicsit tett... 84% nekünk.

Egy ilyen párosversenyen csak harcos hozzáállással lehet jó eredményt elérni.

Gyuri takeout kontrával nyitott, és Dél nem tudván, hogy benne fogunk maradni, nem ment ki. 500, osztatlan top.

Gyuri a második napon ihletett hangulatban licitált. Itt például 7 szanig vezette a licitet Nyugat 1 pikk közbeszólása után:

Kisvártatva még egy nagyszlem:

Itt sem volt zavartalan a licit, az ellenfél elindult multi 2 káróval, ezúttal beértük 7 pikkel.

Kőr indulásra több lehetőség is kínálkozik:

(a) 2 menet adu után fellopunk: treff ász, treff király, treff lopás. Teljesítünk, ha hármas treff és hármas pikk van bárkinél

(b) pikkek, majd kárók: teljesítünk, ha 4–3 a káró vagy a kőr király és 3+ treff van egy kézben (az beszorul)

(c) pikkek, majd treff ász-király: teljesítünk, ha 4–3 a káró, vagy Nyugatnál van 3+ treff, Keletnél pedig a kőr király (utóbbi az indulásból nagyon valószínű).

Lehívtam három menet adut, Kelet adott háromszor, így a (c) változat tűnt a valószínűbbnek. Miután a treff királyba Kelet nem adott, már teríthettem, hogy ő a kőr királyt tartja, Kelet a treffet, így senkinél nem lehet ötös káró.

Tíz partival a vége előtt vezettünk, de a következő néhány leosztásban az átlaghoz is észnél kellett lenni. A legnehezebb döntésem ez volt: Délen ültem, gyenge szanos rendszer.

Komolyan felmerült bennem a passz. Gyurinál lehet csak négyes a pikk, de ha ötös is, akkor sincs sok esélye a gémnek, ha van hármas kőrje. Végül az állásra való tekintettel megemeltem a pikket, nem akartam megkockáztatni egy lelógó nullát. 4 pikk +2 lett:

A legutolsó parti:

Nyitni vagy nem? Passzoltam tempóban.

Majd a pikk hetes indulást megütve a királlyal kis treffre váltottam.

Ha felvevőnél AJx van, ezt ugyanis könnyen elengedheti az asztal 98-ához. Magától csak az AJ előtt ülő KD a sansza (25%), de így már játszhat arra is, hogy KT vagy DT van nálam. (37,5%)

Sajnos nem ez volt a helyzet, de szerencsére a felvevő nem akarta kockáztatni a lopást, így az AJT-ből beütött az ásszal, és aduzott, szerencsém volt.

Ezzel a nagy pároson hivatalosan harmadikok lettünk, de az asztal mellett a második helyen végeztünk, csak egy rossz beírást már nem javított át a zsűri, amikor szóltunk. A szervezők gavallér módon kezelték a problémát.