Barion Pixel
HUEN

Kezdőoldal

Kelen Károly - 2018. szeptember 24.

Nem sikerült a 64 közé jutni – Orlando, nyílt bridzsvilágbajnokság

Az orlandói világbajnokság második napján újabb ötven leosztást játszottak a csapatok. A LoveBridge nem volt esélytelen. Guadaloupe ellen ugyan kikapott 6,28–13,72-re, de aztán két győzelem következett, 17,84 és 12,83 győzelmi pontot szerezve. Ekkor a 69. helyen állt a csapat 71,22 ponttal. Úgy számoltam, hogy 93 VP kell a továbbjutáshoz, tehát valamivel ötven százalék fölötti két meccs kellett volna. (Végül a hatvannegyediknek 92,31 VP-je volt.) Sajnos egy nagyon erős csapat következett, a Rose, amelyben két bolgár párost szponzorált minden idők első női nyílt világbajnoka Rose Meltzer (2001-ben Bermuda-kupát, 2006-ban Rosenblum-kupát nyert). Az 1,85–18,15-ös vereség véget vetett a reményeknek. Az utolsó meccsen – Fischer Brigitta is asztalhoz ült Talyigás Péterrel – Team Canada legyőzése 13,72–6,28 arányban a 78. helyhez volt elegendő.

De ez is jobb eredmény, mint a 79. helyen végzett Rosenthalé, amely az eddigi legnagyobb meglepetést okozta kiesésével, hiszen a csapat tagja volt a holland világbajnok páros Mueller–De Wijs, az egyik legjobb amerikai egység, Rosenthal–Silverstein és az izraeli Európa-bajnok Ginossar, aki Willenkennel játszott.

A többi esélyes továbbjutott, de jellemző a mezőny erejére, hogy Meckstroth és Rodwell nagy hajrával is csak 13. lett, Zia 23., a Bermuda-kupát védő Fleisher csapat 27., a két Rimstedttel felálló Berheau 32., a Lavazza 34., a francia és angol sztárokkal – például Bessis és Forrester – tűzdelt Frogs csapat 38., a Rose 40., a BBO-alapító korábbi partnere, Mittelman együttese 42., a Gawrys–Klukowskival és Helgemo–Hellness-szel kiálló Zimmermann 55. (!), a sokszoros amerikai válogatottakat – Kranyak, Demuy, Wooldridge – felvonultató Spector pedig (0,04 ponttal továbbjutva!) 64.

A végig vezető indiaiak elvesztették az utolsó meccsüket, és végül negyedikek lettek. A selejtezőt a lengyelországi és amerikai lengyelekből álló Connector nyerte (itt játszik például Gierulski–Skrzypczak) a Cayne (itt Lauria–Versace) és a Pszcola (itt meg Brink–Drijver) előtt.

A 32 közé jutásért még nem lesznek igazán nagy meccsek, de biztosan lesz meglepetés, aztán kedden már senki sem kap könnyű ellenfelet.

A 17 női csapat első napja után a nagyon erős lengyel csapat vezet, érdekes, hogy a Pasmannal és Simonsszal felálló hollandok csak a tizedikek. Itt a mai ötven leosztás után nyolc csapat marad állva. A szeniorok is játszottak már öt meccset. Az összes eredmény megtekinthető itt.

Ma kezdődik a nyílt páros selejtezője (Dumbovich Miklós–Winkler Gábor, Bódis Gyula–Hegedűs Gál, Hodosi Péter–Szabó Csaba és Konkoly Csaba–Szirmay-Kalos Barnabás részvételével.)

Miért mindig ők? Ők miért mindig?

A selejtező hatodik fordulójában figyeltem Sebastian Drijvert (ahogy becézik: Bas (ejtsd: "Bász") Drijvert, azaz Buszsofőrt). Itt a lapja, tessék vele licitálni!

Passz? 3 káró? 4 káró?

Mint látható, Drijver fellülicitálta az ellenfél színét. Ezzel nyilván káró találkozást ígért, és gémre invitált. Jó, Dél bellben vetette bele magát a küzdelembe, de akkor sem lehetett olyan nagyon sokat várni tőle. És nincs is neki nagy lapja: 13 pontja van Észak nyolcához. Honnan tudhatta, hogy most ennyi is elég?!

A lejátszás pedig rutinmunka volt. A kezdő kőr királyt Brink hagyta ütni, a kínai ellenfél a pikk dámára váltott. Ütött az asztali ász. A felvevő pikket hívott, Kelet berohant a királlyal, esett a tízes. A kőr folytatást Dél megütötte az ásszal, és lehúzta a káró ász-királyt (az asztalról felülről dobta a kártyákat, nehogy blokkolják a színt). A káró elosztása 2–2 volt, lehetett teríteni.

A másik asztalon Nyugat 2 kőrt játszott, ahogy a legtöbb helyen, és bukott egyet: 11 IMP. (Tessék megfigyelni, hogy Brink gyorsan beütött a kőr ásszal. Ha a káró nem működik, hármat is bukott volna, de ezen valószínűleg nem segít, ha kihagy egy kőrt, viszont ha Nyugat üt, és treffre fordul, jó káró elosztással is bukhat a parti. Két kőrt és egy pikket elvitt az ellenfél, és ha a felvevő rosszul megy el az asztali treffel, két treff is kiáll.)