Barion Pixel
HUEN

Kezdőoldal

Kovács Gergely - 2014. augusztus 18.

Negyeddöntős a magyar lánycsapat! – ifjúsági világbajnokság, Isztambul

Nagy hajrával beverekedte magát a legjobb nyolc közé a magyar U26-os lányválogatott az isztambuli ifjúsági világbajnokságon. A közvetlen rivális Tajvan ellen az utolsó előtti fordulóban elért 17,49–2,51 pontos siker után kimaradók voltak a magyarok, de nem tétlenkedtek, hanem erősen drukkoltak a lengyeleknek, hogy minél kevesebb pontot engedjenek a törököknek. Ezen a napon a szurkolás is ment: 2,29 század pont maradt a magyar előnyből, így számunkra a negyeddöntővel folytatódik a vb.


A hetedik, nyolcadik és kilencedik fordulóban egymás után három kemény ütésbe néztek bele a magyar lányok, hiszen a török, holland, ausztrál hármas ellen összesen nem jött össze 10 pont, mégsem padlóztak. A Botswanával szembeni 20–0-val vettek lendületet a hajrára, majd Franciaország ellen 11,58 pontot szereztek. Tajvan ellen a nyílt teremben Bekő Zsófia és Fischer Andrea, bent Érsek Laura és Fischer Brigitta játszott. Az első pontokat az ellenfél szerezte, de a harmadik partitól már csak mi írtunk, végül 36–3 IMP-vel, vagyis 17,49–2,51-re nyertünk. _A képen az isztambuli magyar lányválogatott, balról: Fischer Andrea, Érsek Laura, Bekő Marcsi, Mezei Katalin edző, Honti László nem játszó kapitány, Bekő Zsófia, Fischer Brigitta_

Az utolsó fordulóra alanyi jogon járt a 12 pont, hiszen kimaradó volt a csapat, a lengyelek pedig bár kikaptak a házigazdától, egyszersmind ki is ejtették őket és harmadik helyen jöttek be. A csoportkör végeredménye:
1. Olaszország          182,83
2. Hollandia              177,42
3. Lengyelország       167,24
4. Ausztrália             165,45
5. Kína                     155,31
6. Franciaország        153,26
7. Egyesült Államok    147,90
8. Magyarország       126,01
9. Törökország          123,72
10. Tajvan                117,88
11. Norvégia              99,52
12. India                   82,80
13. Botswana            15,66

Olaszország választ tehát először ellenfelet. A mieink ugyan a közvetlenül előttük álló amerikaiaktól is több mint egy teljes meccsre való ponttal elmaradtak, de hát nemrég a brazíliai futball-vb-n is azt visszhangzották a sajtótájékoztatók falai, hogy „a világbajnokság igazából az egyenes kieséssel kezdődik, a világbajnokság igazából az egyenes kiesése szakasszal kezdődik, a világbaj...”. Könnyen beszél, aki ott van. Mindenesetre bárki is lesz az ellenfél a negyeddöntőben, a lányok minden tudására szükség lesz, hogy legyen esélyük a továbbjutásra.

Jó napot zárt a német-magyar közös csapat is az U26-os nyílt versenyben, hiszen a napot a 17 helyről kezdve Kanada, az Egyesült Államok 1 és Svédország ellen aratott nagy győzelmeivel feljött 14.-nek _a hétfői negyedik fordulónak, az ausztrálok elleni meccsnek a cikk leadása után lett vége_. Az utolsó nap három meccsén _Argentína, Egyesült Államok 2, Finnország_ aligha sikerül becsusszanni a legjobb nyolcba, de Lázár Kornél és Szirmay-Kalos Barnabás minden bizonnyal a jövő évi Európa-bajnokság szempontjából is hasznos versenyen szerepelt.