De mert hiába állítottam be az órámat, mégsem bírtam felkelni hajnali 3-kor, hogy megnézzem a Vanderbilt – a tavasz nagy amerikai versenye, ahol a mezőny erősebb, mint a világbajnokságé – döntőjének utolsó negyedét, arra gondoltam, hátha más is így járt, és aztán már nem nézett utána, mi történt.
Hogy mi történt? Csoda.
Már megint.
Ráadásul két éve eltettem magamnak egy játszmát, hogy elmesélem majd még egyszer, amikor érdekes lesz megint. És mit tesz Bridzsida istennő? Érdekes lett, de még mennyire!
Nem mintha eleve nem lett volna az.
Jó indító kijátszást kéne találni
:
A 2012-es Grand National Teams döntőjében – azaz az Egyesült Államok a mi országos csapatbajnoki döntőjéhez hasonló eseményén, amelyen hathavi kvalifikációs versenysorozat végén a körzetek bajnokai csapnak össze – a 64., azaz az utolsó leosztás előtt New York _Glubok, Lev, Hurd, Wooldridge, Lilienstein, Pollowan_ 4 IMP-vel vezetett Florida _Becker, Spector, Berkowitz, Cohler, Meckstroth, Rodwell_ ellen.
Persze, ezt a játékosok nem tudták _talán a bridzs az egyetlen sport, amelyben nem lehet tudni a pillanatnyi állást, pedig a technikai lehetőségek már megvannak az eredménykövetéshez_, de azt érezniük kellet, hogy szoros az állás.
Ezek voltak a lapok:
New York elégedett lehetett. Észak–Dél hazavitt egy szlemet, mert ült a pikk impassz. A felvevő nagyon gondosan játszott. Három kárót lopott a kezében, hátha esik a harmadlagos ász, ami a licit alapján csakis Rodwellnél lehetett. Mikor ez a terv nem vált be, bekerítette a pikk dámát.
Mi baja történhet itt? Még ha megkontrázzák is partnereiket az 5 treffben, nem fognak 1100-nál többet bukni _még kis káró kezdésre is négy bukásra lehet játszani, végállásba hozva Északot_. 1100–980=120, ami csak 3 IMP!
Azért nézzük csak meg, hogyan folytak az események
:
Lev és Glubok már a BBO-n figyelte, mi történik, és volt min izgulniuk. Kelet _Wooldridge_ például nem tudni, miért, de megkontrázta a 4 pikket, ami – ahogy előtte a 4 káró is – nyilván kulcslicit volt. Dél _Cohler_ persze rekontrázott, de partnere nem tudhatta, hogy a két szürrel teljesítené a felvétel, és az ezzel járó 1860 pont bőségesen elég volna a győzelemhez.
Aztán az is szóba jött, hogy Nyugat két ászával esetleg megkontrázza a kisszlemet, ami szintén vereséghez vezetne. Közben Észak és Dél szorgalmasan adták a kulcsliciteket, és az erdei út végén Cohler úgy gondolta, van elég nála ahhoz, hogy fogadja az 5 szan nagyszleminvitet.
Az olvasó már az elején eldöntötte, mivel indulna, most hát megnyugvással látja, hogy jól döntött, vagy elönti az izzadság, hogy ő is elveszíti a bajnokságot, ha legközelebb ebbe a helyzetbe kerül.
Merthogy Nyugatnak _Hurd_ akármennyit gondolkodott, nem fűlt a foga egyik ásza kijátszásához sem. Az ellenfél a kulcslicitsorozatban minden színt megemlített. Még leginkább a partnernek kellene hinni, aki pikket kontrázott. Na mindegy, elindult aduval.
Dehogy volt mindegy!
Dél kiaduzott, elfogta az pikk dámát, a pikkekre eldobta a két asztali treffet, és ellopta a kézit. 1430–980=500, 11–4 IMP= 7 IMP: sima győzelem…
Ez volt két éve, és ez volt a múlt héten, magyar idő szerint hétfő reggel 4-kor:
Mivel kell kezdeni?
Aki eldöntötte, hogy mit tett volna az asztalra, az most még egy esélyt kap: mit jelenthetett Dél passza a 7 káró után?
Nos, mi legyen a kezdés?
Negyvennyolc leosztás után Monaco _Fantoni–Nunes, Helgemo–Helness_ 19 IMP-vel vezetett a Nickell csapat _Nickell–Katz, Rodwell–Meckstroth, Levin–Weinstein_ ellen. Ha föl tudtam volna kelni, az első négy partiba újra belealudtam volna, mert mindet kihúzták _és nem a gyors játékukról híresek…_.
Azután Helgemo meglepő módon eljátszott egy 4 kőrt _–12 IMP_, Meckstrothékat pedig elkapták 500-ért 3 káróban, miközben társaik 3 treffet teljesítettek 110-ért: 9 IMP vissza.
Ezután következett ez:
Nyugat _Meckstroth_ rossz hetes színével gyenge 2 kőrt licitált. Észak _Nunes_ 4 treffje úgynevezett Leaping Michaels: a bemondott minort és a nem licitált nemest ígérte, legalább 5
–
5 elosztásban. Magyarországon ezt 3-4 _5_ vesztőütéssel szokás mondani _és passzolni lehet rá_, a Wikipédia szerint gémforsz, azaz nem passzolható. Rodwell a Bridgewinners honlapon azt írta, náluk nem kötelező licitálni utána _Fantunes metodusáról nincs információm_.
Nyugat most sokat gondolkodott _onnan tudom, hogy közben a kommentátoroknak volt idejük diskurálni_, majd 4 kárót licitált, és kopogott rá _nem derült ki, miért_.
Délnek _Fantoni_ túl sok pikkje _és káró szinglije_ volt ahhoz, hogy ne akarjon valamit, 4 kőrje nyilván jó csatlakozást mutatott valamelyik fekete színben. Nunesnek nem tetszhetett a két kis káró, ezért csak 4 pikket mondott, és most Rodwell előjött a nyolcas színével: 5 káró. Fantoni végre bemondhatta, melyik színt favorizálja, és sem Nyugatnak, sem Északnak nem volt hozzáfűzni valója.
Állítólag ezek után tíz percig állt a játék, Rodwell gondolkozott, gondolkozott. Úgy öt perc után odafordult Nuneshez:
–
Mit mondasz, ha most 6 kárót licitálok?
Választ persze nem kapott, és végül passzolt.
Ezzel még nem volt vége, mert neki kellett kezdenie. Valószínűbbnek tűnhetett, hogy a kőr ász üt, mint a káró, így azután a felvevő elvitte az összes ütést.
A másik szobában Nyugat _Helness_ nem akart hetes színnel gyenge 2-est alkalmazni, bellben 3 kőrhöz meg gyengének tartotta az aduszínt. Kelet _Helgemo_ 9,5 ütéses lapjával megkontrázta Észak _Levin_ 1 treff indulását. Dél _Weinstein_ 1 pikket mondott, Nyugat a kontrázó partnerrel szemben már jónak tartotta a kőrjét: 4 kőr. Észak, aki ötös nemese dacára hosszabb minorját licitálta először, most megelégedett a gémmel _a dubló kárót ő sem szerette_. Keletnek még volt helye nyolcas színét bemondani. Délnek szingli kárója volt, hát 5 pikkel folytatta, ezt már Levin nem bírta nem szlemre emelni.
Ki tudja, ki ment kit? – gondolhatta Helgemo. – Mindenesetre a 7 káró sokat nem bukhat.
Na, most mondja meg valaki, hogy Weinstein zseni volt vagy csak a szerencse fia?
Mert mit akart azzal, hogy lepasszolta a 7 kárót? Nem kontrázott, mert félt, hogy benne van? Vagy ezzel a passzal blöffölte a sikén kárót?!?! _Az úgynevezett forszos kényszerítő helyzetben – és mi forszos, ha az nem, amikor szlemet mondunk erőből, az ellenfél meg rálicitál?! – a soron következő játékos passza azt fejezi ki, hogy szívesen vállalna felvevő játékot, azaz nem fél attól, hogy az ellenfél a kelleténél többet – itt már egy ütés is több! – üt. Ha nincs miért bíznia a saját felvétel teljesítésében, kontráznia kell._
Helness passzolt, és most jött Levin. Azt gondolta, hogy partnere siként jelzett, és ezért vállalta a nagyszlemet? Vagy ő sem bízott abban, hogy elbukik a 7 káró? _Hogy benne van, vagy a partner nem találja el, melyik feketével kell kezdeni!_
7 pikk!
A francba! – gondolhatta most Helgemo. – Lehet, hogy jobb lett volna passzolni az előbb?! Csak nehogy káróval gyere, kedves partner, hívd a kőrt, nincs nekem négy belőle, hiába tűnt úgy eleinte!
Nyilván hosszú-hosszú percek teltek el, amíg idáig jutottak, de biztosan nem aludtam volna el, amíg azt is kivárom, hogy Helness kirakja a kártyáját.
Fölnyitják az ablakot a falon, Hegelmo odasandít: Kőr! Drága, drága Tor!
Aztán leterült az asztal.
Weisten a pikk dámával lopott, kézbe jött az adu bubival, és állítólag nem tetszett neki, hogy mindkét ellenfél színre színt adott: még mindig úgy érezte, hogy mentést játszik!
De aztán csak bekerítette a treff dámát, és 17 IMP-t nyert, miközben 13-at vesztett volna, ha a Tor Helness a másik piros színből rak egy kártyát az asztalra.
A Nickell csapat 1 IMP-vel átvette a vezetést, de még hátra volt hat leosztás.
Nem is akármilyenek. A 60-asban például mindkét csapat lementette az ellenfél három fejütéssel buktatható 5 pikkjét. Rodwellék 6 kőr kontrában kettőt, Helgemóék 6 treff kontrában hármat buktak. Egy-egy szürön Monaco szerzett pontot, úgyhogy a 63. játszmához Nickell 4 IMP-s előnnyel érkezett.
Döntse el az olvasó, Geir Helgemo, a világ egyik legjobb felvevőjátékosa nagyképűségből rosszul játszotta az alábbi felvételt, vagy a sors igazságtalansága, hogy nem teljesített.
Tessék a Next gomb nyomogatásával eljutni odáig, amikor a felvevőnek döntenie kellett. Mindenki látja, ha most treffet hív, nem tudja elrontani, hazaviszi a gémet. Na de, miért ne lehetne Keletnél a treff ász. Helgemo lement a pikk ásszal az asztalra, kárót hívott, és várta, hogy az ezt megütő Kelet felszabadítsa a treff királyt. Csakhogy Nyugat a káróra eldobta a treff dámát, aztán treffel megkapta az ütést, a többi meg az övé volt.
A másik asztalon Rodwell játszotta a felvételt, de ő nem licitálta a kőrjét, ezért Nyugat kőrrel kezdett, a tízes vitte az első ütést, így rögtön kilencről indult, nyugodtan ráhívhatott egyszer a treff királyra a tizedikért.
Az amerikaiak 14 IMP előnnyel fordultak az utolsó leosztásra, s hiába lőtt most vissza Helgemo _megcsinálta a 4 kőrt, amit Rodwell elbukott_, mert csak 12 meccspont járt érte, így a 64 leosztás végén 127–125-re Rodwellék nyerték a meccset és a Vanderbilt-versenyt.
Azért arra jó volt a nyomtatott Bridzsélet, hogy határidőre _na jó, határidő után hat hétre_ mégiscsak elő kellett állítani valamennyi olvasnivalót. Igaz, hogy jó sokkal kullogott az események után, de időről időre beszámolt arról, mi történik a világban, és még olvasmányos formát is talált hozzá.
Most viszont bárki élőben követheti az eseményeket, az embernek az az érzése, az ő okoskodó megjegyzéseire nincs szüksége az olvasónak.
_A képen
Eric Rodwell és
Jeff Meckstroth_
