Barion Pixel
HUEN

Kezdőoldal

Gulyás Dániel - 2019. február 11.

Mindenki egyért! – Magyar Kupa 2019, felvezető

Újra eljött a csapatok ideje, megkezdődnek a selejtezők a Magyar Kupáért, illetve a 32-es főtábláért. Idén sem lett több csapat, talán mintha épp tavaly is ennyien indultak volna, 47 egység nevezett. A lebonyolítás a szokásos, azaz háromnapos selejtezőkön dől el, kik játszhatnak a legmagasabban jegyzett fődíjért, és kik csak a kisebbekért. Idén is elmondhatjuk, azért jó ez a verseny, mert az alacsonyabban rangsorolt együttesek ilyenkor találkozhatnak éles meccsen nagyobb nevű, ismert, akár válogatott játékosokkal is. Persze hogy a nagyobb csapatoknak mi a jó ebben a lebonyolításban, azt ne bolygassuk, de minden egység igyekezett legjobbjaival kiállni.

Az összeállításokban sok meglepetés nincs, egy nagyobb azonban akad, és épp a mi csapatunkban. Az eddigi névadónk, Dumbovich Miklós úgy döntött, hogy a válogatott érdekében állandó partnerévé választja (az amúgy Monacóban remeklő, a csapatversenyen negyedik helyen végző – bravó!) Winkler Gábort, és ezután a GAMAX csapatát közösen viszik még magasabbra, ha ez egyáltalán lehetséges. Úgy vélem, ha eddig ritkán és nehezen lehetett legyőzni őket, ezután szinte lehetetlen lesz – ha nem ők nyerik ezt a versenyt, mindenki nagyon meg lesz lepve. A válogatottnak talán épp ez a kis plusz kell ahhoz, hogy még nagyobb sikereket érjen el a jövőben, ezért drukkolunk nekik.

Mindez számunkra azt jelentette, hogy új összeállítást, és új csapatnevet is kellett keresnünk. Mivel egy újabb kolléga, régi barátunk, Riesz András szerződött hozzánk, végül a csapatot kapitányunk cégéről neveztük el TMX-nek. Később csatlakozott hozzánk még két régi barát, a Szentandrási Gergely–Els Toutenel párt senkinek sem kell bemutatni – ők nem csak az asztalnál tudnak együtt működni, de az életben is sikeresen alkotnak egy párt.

A Visoft a fiatalság fejlődése érdekében leszerződtette Jalsovszky Jankát, aki majd Szilágyi László segítségével a legmagasabb szinten fejlődhet tovább, illetve Fischer Brigivel is bizonyára játszik majd.

Az Elastron játékoshiánnyal küzd, mivel Jakab Sanyi új csapatot alakított, ezért az idén nem (sem?) induló Royston „éltáblásait”, a Hegedüs Orsolya–Kelen Károly párt szerződtették a kupaszezonra.
Hodosiék is erősítettek, az MP-bajnokságon frissen feljutott Gellér–Tubak kettős nemcsak játékerőben, hanem kiemelésben is nagyot dobott rajtuk, ők lettek a nyolcadik legerősebb csapat az élő mesterpontlista alapján.

A fent említett Jakab-csapat pedig pár „kallódó” játékosból áll: Sanyi partnere az MP-n jó hajrával benn maradás után természetesen Sztrapkovics László, míg Hittmann László Gombás Gáborral próbál jobban kijönni, mint ahogy korábban neki (a sok párosgyőzelem ellenére) Harangozó Lacival nem sikerült.

Szintén talán újnak számít a Vikor csapat, ahol a játékosok fele ezt a nevet viseli (Vikor Attila és Dániel Bakó Dániellel és Homonnay Bálinttal indulnak együtt), de az egyensúly érdekében rendszerint különböző asztaloknál játszanak majd sejtésem szerint. Ha azt is hozzáteszem, hogy két Dani sem fér meg egy csárdában, akkor már mindenki tudja, ki kivel játszik majd.

A két, csapatot kereső pár egymásra talált, Fülöp Zoltán–Rózsa Tamás és Csiby Éva–Kolosi Tamás bizonyára a főtáblára juthat, míg vezértartalékjuk régi barátunk, a még mindig lábadozó Szalay György, akinek külön drukkolunk a visszatéréshez.

Az I/B-t frissen megnyerő Argay Gyula–Siba Gergely pár idén a fiatalok felkarolását tartja szem előtt, négy ifivel alkotnak érdekes egységet. Bízunk benne, hogy az ifjak megmutatják, hogy van bennük spiritusz.
Dömös is felkaroló szezont tart, a Grant Thornton álnevű egységben a frissen I/A-ba feljutó Berkes Márton–Marcin László mellett Fodor Dániel és régi ismerősünk, Retteghy Orsi, alias Dinnye játszik majd.

Talán érdemes említést tenni a tavaly nagy sikert elérő ifiválogatott lányokról, akiknek felét a kapitány, Honyek András veszi/vette a szárnyai alá, hiszen Lajos Hankával már egy ideje együtt játszik (és szerepel majd nemsokára a vegyescsapat Eb-n – hajrá nekünk!), másik párjuk pedig a Bekő Mária–Révai Hanna „klasszikus”, míg Brigiről és Jankáról a már esett szó; Szűcs Villő pedig az EcoSoft csapatban villoghat ebben a szezonban.

Az első fordulótól igyekszünk majd szokás szerint IT-vel, azaz Bozzai Bencével a heti történésekről tudósítani, egy-egy izgalmas parti elemzésével, és a várható események tippelésével jelentkezünk majd. Természetesen itt is felhívom a figyelmet, hogy minden izgalmas partit, történetet szívesen látunk, várjuk az emaileket: gulyas.daniel@hotmail.com

Mindenkinek sok sikert tehát, szerezzenek sok szép skalpot, és nyerjék meg azt a kupát, amiről álmodtak!