Barion Pixel
HUEN

Kezdőoldal

Kelen Károly - 2019. március 14.

Mesterpartik – Gabos Gábor-emlékverseny

Igazából A mester partijai volna a helyes cím. Nem szabad ilyet csinálni, de nem tudtunk ellenállni! Réti Zsuzsa azt találta ki, hogy titkos manőverként a mester szellemét rávetítjük az emlékére rendezett versenyre, és nemcsak zongora-, hanem bridzsjátéka is kíséri (kísérti) a résztvevőket. Nagyon sajnálom, hogy magam nem vehettem részt a halála ötödik évfordulóján a legendás bridzsnapi FÉSZEK-versenyeket megidéző egynapos pároson, és nem találkoztam olyan régen vagy ritkán látott barátaimmal-társaimmal, mint Gundel Helén, Welker Kati, Anders Tibor, Fried Péter, Keil Béni, Kellner László, Kerekes Tamás, Welker Ottó. Ó, hányszor küzdöttünk együtt vagy egymás ellen, mikor még rendszeresen jártak versenyekre!

De mert nem voltam ott, összeszedhettem és a többi leosztás közé csempészhettem négy játszmát a Gabos-örökségből. Olyanokat, amelyeket ő jól oldott meg az asztal mellett, és amelyek mutatják, nem akármilyen bridzsező volt.

7. leosztás

Az ellenfél pikk kizárása után Gabos 4 kőrt játszott ebben a leosztásban. A treff tízes kezdést vette az asztalon. Ha az adu elosztása 3–2, akkor öt kőr, három káró és a treff ász-király hozza a teljesítést. Lehúzta az adu ász-dámát, Nyugat nem adott a másodikra, de ettől még teljesíthető a felvétel (a Next gomb nyomogatásával bárki követheti a lejátszást). A mester lejátszotta a másik treff figurát meg a három magas kárót. Kis pikk az asztalról, király a kézből (hátha mégis Keletnél az ász). Az ellenjátékosnak csak pikkje maradt. Lehúzhatja a dámát, de aztán a következő pikket lopja az asztal utolsó aduja, Dél meg eldobja a rossz treffjét. Kelet csak egyik adujával üthet. (Nagyiván Gábor játéka a Facebookról: „Tételezzük fel a treff 10 kezdést, melyre még könnyebb a helyzet. Treff ász, kőr ász. Most treffet hív Dél. Ha Ny belop, akkor magasítható a treff és esnek az aduk, egy pikk később eldobható a kimagasodó treffre. Ha Ny pikket dob, akkor treff király, kőr dáma (ha mindenki ad, nincs gond, elvesszük az utsó adut), ha nem ad kőrt, akkor elimináljuk a kárót és pikket hívunk (a tízes a legjobb), így majd dob-lopot fog hívni Ny. Ha Ny másodszor ad treffet, akkor treff király, kőr dáma. Ha Ny kimutat, akkor káró eliminálás és pikk, lásd fent. Ha Nyugatnál van négy adu és belop, akkor aduzás, treff magasítás, lásd fent. Ha dob, akkor a kőr dáma után kőr király, kárók kézben végezve, majd kőrrel kiadjuk az ütést Ny-nak, aki csak pikket hívhat. 3 szant valószínűleg azok játszottak, akik 1 szannal indultak Délen és pikk közbeszólást kaptak. Szép, igazi kártyaolvasásos tanparti." – a szerk.)

Az emlékverseny 17 asztala közül kettőnél 6 kőr volt a felvétel, egynél kontrázott 3 pikket játszottak, négyen 3 szant mondtak, tizenketten 4 kőrt. A 3 szanok pikk indulásra teljesültek (egy pikk, három kőr, három káró két treff = kilenc ütés).

Nyolc Dél elbukta a 4 kőrt, ketten pikk ász kezdésre teljesítettek.

Treff tízes indulás után Dombi Gergely (vagy Nyárádi Gabriella) szürt vitt haza(?) a topszkórért, Kerekes Tamás (vagy Homonnay Géza) pedig tízet ütött. Remélem, éppen úgy játszottak, ahogy valamikor a mester.

12. leosztás

Van, aki nem mond szlemet ezekből a lapokból? Egy páros állt le 4 pikknél. Inkább az a kérdés, nem szalad-e túl az ember. De nálunk szinte mindenki használ adudámakérdést, így csak egy pár próbálkozott a 7 szannal, és bukott kettőt. Pedig, ha jobban ügyel, egy bukással valamennyi pontot megmenthetett volna.

A felvétel kulcsa, hogy nem szabad két pikket kiadni. Ha 2–2 az elosztás, egy kiadó sincs. Ha 3–1, akkor egyet visz az ellenvonal. A kérdés, mi legyen akkor, ha az egyik ellenfélnek osztották az összes adut. Ha Kelet a szerencsés (szerencsétlen), nincs probléma: a felvevő lehúzza a királyt, aztán impasszt ad a dáma ellen. Ha viszont Kelet nem ad színt a királyra, vége a dalnak…

Az ásszal kell kezdeni, mert akkor Nyugat pikkjei ellen is van védelem, a második menetben elé kell feküdnie a tízessel, és már csak a dámája üt. Ha pedig Nyugat mutat ki az első menetben, azt nem bánja a felvevő: asztalra megy a királlyal, és szökteti a bubit.

Hm, az vezethet a gondatlan játékhoz, ha a felvevő azt hiszi, a király lehúzása után még eldöntheti, esésre játsszék-e, vagy impasszolja Kelet dámáját a tizenharmadik ütésért. Csakhogy itt a tizenkettedikért folyik a küzdelem. (Csepeli Miklós cikkében is terítékre kerül a parti, ahogy ő megjegyzi, párosversenyen érdemes rájátszani a szürre, IMP-versenyen természetesen a biztonsági játék lenne a jó – a szerk.)

A tizenöt szlemet – 6 szant vagy 6 pikket – játszó felvevőből hét teljesített: Bárczy–Szalay, Beck–Hajlik, Homonnay–Kerekes, Gulcsik–Gulcsik, Jalsovszky–Szilágyi, Magyar–Linczmayer, Zöld–Mráz. (Ha Zöld Ferenc volt a felvevő, ő másodszor is ugyanúgy játszott, mert Gaboson kívül ő és Szappanos Géza teljesítette a 2002-es budapesti Butler-párosbajnokságon, amikor ezt a játszmát először osztották.)

5. leosztás

Erről a játszmáról ideírom, amit megjelent a Bridzsélet 2006. március–áprilisi számában Mezei Kati interjújában:
„Gabos Gábor: 1976-ban az Olimpia Monte-Carlóban volt. Itt is Nikolits Tamással játszottam, a csapatunk pedig a következőképpen állt fel (ill. ült le):
Keil Béni–Kovács Mihály, Kovács Zoltán–Magyar Péter.
Nagy dolog volt számomra hírességek ellen játszani. A második meccsen Ausztrália ellen én a nyílt termi Dél helyén játszottam. Nézd, itt a szkórlapunk. Nyugaton a világ akkori egyik legjobb játékosa, Tim Seres, Ausztráliába szakadt hazánkfia ült. A második leosztás mindjárt egy nagyszlem. 1 káróval indult Nikolits, mire én 2 treffel válaszoltam. Az induló 2 kőrje már gémig kényszerítő volt. 2 szan licitemet ászkérdés, királykérdés követte, a kapott információk alapján 7 szanra vállalkoztunk.
Seres, némi gondolkodás után treffel indult. Nem egészen azt az asztalt kaptam, amire számítottam.
A felvevőjátéknak két típusa van. Most kapcsoljuk ki azokat a partikat, amiket nem lehet megcsinálni.
1. A legjobb matematikai sanszot kell megtalálni, arra kell játszani. A jó »iparos« ismeri az odavágó színkezeléseket, alkalmazza a megfelelő technikai fogásokat, jó tempót vesz, teljesít.
2. Tudom, hogy a parti benne van. De el kell találni, hogy mire játsszam. Az intuíció, az kevés. Művészi megérzésnek hülyeség lenne nevezni.
Megpróbálom elmondani, hogy miért találtam el ezt a partit. Úgy gondoltam, ha egy ilyen nagy játékos passzívan indult, annak oka van. Nyilván nála van a pikk dáma, a kőrt is inkább ő tartja, mert különben azzal indulhatott volna. A parti végén Seres gratulált. Nekem ez örök élményem maradt. Tim azt mondta, hogy amikor elkezdtem gondolkodni, ő érezte, hogy meg fogom találni a jó megoldást.
Mezei Katalin: Idáig olvasva, már minden rejtvényfejtő felállíthatta a saját játéktervét. Most már elárulhatod, hogy te hogyan lettél úrrá a helyzeten.
Gabos Gábor: A treff ász után a kezemben ütöttem a kőr királlyal, és persze rájátszottam az első és legegyszerűbb sanszra, jelesül, hogy elhúz a treffem lábon. A negatív eredmény után megadtam az impasszt a kőr bubi ellen.
Az alapfeltételezésből kiindulva (a pikk dáma az ász-király mögött ül) a jobboldali ellenfél minorokra való beszorítására játszottam.
Megütöttem a kőröket és a pikk ászt meg a királyt. Itt is volt melléksansz, mert ha esik a pikk dáma, már teríthetek is. (Aki a Next gomb nyomogatásával idáig eljut, látja, hogy Keletnek nincs jó dobása.)
Az ember nagyon sok partira emlékszik, de érted, annyira zöldfülű voltam még...”

A Gabos-emlékversenyen két páros, Négyesi György–Tölgyesi Eszter, Nyárádi Ibolya–Nyárádi Gábor licitálta be a 7 szant. Mindkét asztalnál Észak játszotta a felvételt káró bubi indulásra. És mindketten teljesítettek. Bravó!

Tizenkét asztalon volt 6 szan a felvétel, csak Vinkler László–Gerő István vitte el az összes ütést. Ketten 4 szant játszottak tizenegy ütéssel, a 3 szant játszó Berkes Edit–Berkes Péter tizenhármat ütött.

8. leosztás

Ebben a partiban a licit a lényeg. A Nyugaton ülő Gabos Gábor tudatosan vállalta 4–3-as aduval a gémet. Remélhette, hogy partnerénél találja a kőr tízest. Lakatos csak a kilencest hozta, de a felvételt teljesítette, mert az adu 3–3 volt, és a közbeszóló ellen adta meg az impasszt az olcsó színű figurák ellen. (Tessék kipróbálni a Next nyomogatásával.)

Az emlékverseny játékosai közül senki sem érdeklődött a kőr iránt. Tizenegy asztalon játszottak 3 szant. Minden asztalon pikk volt a kezdés. Négyen bukták el a felvétel (volt, aki háromszor), kilenc felvevő jutott kilenc ütésig. Fura, mert Észak akár fedi, akár nem fedi a treff figurákat, lehet ellene káró impasszt játszani, és egy pikket, öt treffet meg négy kárót ütni. A 400 pontot szerzőknél az egy 5 treff + 1 is többet írt, meg az a két felvevő, aki tíz ütést szerzett adu nélküli játékban.

FÉSZEK Klub
A FÉSZEK Klub az 1930-as évektől kezdve kiemelkedő szerepet játszott az akkor világszerte nagy divattá váló kártyajáték magyarországi elterjedésében. Gyakran játszott itt többek között a világhírű zongoraművész, Ferenczy György (1938-as Európa-bajnok), Darvas Róbert, a Színházi Élet rovatvezetője, Ottlik Géza, Kertész Imre, Timár György, „Rímhányó” Romhányi József és Kállai István. Darvas és Ottlik angolul kiadott könyveit beválasztották a világ legjobb tíz bridzskönyve közé.
Gabos Gábor a hetvenes évektől kezdve vezette sikerre a FÉSZEK háromszoros magyar bajnok bridzscsapatát, ő szervezte a bridzséletet a klubban és rendezte meg 1975 és 1989 között a legendás nőnapi bridzs párosversenyt, amelyen minden évben 250 pár vett részt.
Az öt éve elhunyt Liszt-díjas zongoraművészre emlékezve a legjobb magyar játékosok közül 68-an ültek asztalhoz a meghívásos versenyen.