Barion Pixel
HUEN

Kezdőoldal

Nagyiván Gábor - 2020. október 21.

Maradj Online Csapatbajnokság – 6. játéknap

Az A-csoportban a bajnokság hatodik fordulója nem volt teljes, mert a vezető GAMAX játékosai az online világverseny döntőjének utolsó 20 leosztását játszották, és az a verseny felülírt mindent. A mérkőzésről természetesen beszámol a Bridzsélet. A Galim továbbra is jó formában játszik, és az Elastron nagy arányú legyőzésével (18,29–1,71) az élre ugrott. A forduló enyhe meglepetése az erős vidéki játékosokból álló DEAC-Siófok fölényes győzelme volt az online versenyeken eddig kiválóan szereplő P-T ellen. A B-csoport két ágán nem történt változás az élen, azaz a Libella, illetve a Böszörmény vezet, az előbbi ráadásul úgy, hogy egy mérkőzéssel kevesebbet játszott. A C-csoportban jelenleg a Rábakőrös áll az első helyen, a D-t pedig továbbra is a Buxus vezeti. (Az eredményeket ezen a linken lehet követni, a csapatok összeállítását pedig itt lehet megtalálni.)

A nagy bridzshagyományokkal rendelkező, de új klubként debütáló MTK régi motorosokat igazolt le a bajnokságra, és ezúttal a szintén rutinos és kiváló játékosokból álló Budaörs 17 volt az ellenfelük. A mérkőzésre azért voltam kíváncsi, mert mindkét csapatban az akciókat kedvelő és sok kockázatot vállaló öreg rókák mellett egy „szintén zenész”, de náluk jóval fiatalabb, a madarakat jól ismerő rókanő is játszott, így reméltem, hogy érdekes dolgokat fogok látni. Nem is csalódtam.

6. leosztás

Tegye fel a kezét, aki Dél lapjával a fenti licitmenetben 3 pikkel közbeszól! Az enyém lent maradt. Ha Dél fejében megfordul Csepeli Miklós gondolata, hogy a passz is egy licit, sőt, az az egyik legnehezebb, akkor szinte biztos, hogy Észak a buktató kőrrel indul a 3 szan ellen, a pikk indulás viszont a tizenegy ütéses teljesítést jelentette, a sikertelen káró impassz utáni kétségbeesett pikk ász lerántásnak már semmi jelentősége nem volt, mert a káró húzott. Dél talán arra gondolt, hogy a mesterséges 2 pikkre jó színnel azonnal kontrázott vagy licitált volna, így a hármas magasságú közbeszólása már nem ígért jó színminőséget. Logika lenne ebben a gondolatban, de lehet, hogy csak én találtam volna ki, ha Észak helyén magammal játszom. Hogy Menti mire gondolt, arra Észak valószínűleg nem jött rá, és ebből azt a következést is levonhatjuk, hogy a bridzs olyan változatos és meglepetéseket tartogató játék, hogy gyakran még 30-40 év együttjátszás sem elelegendő az összeszokáshoz.

Rákattantam az egérrel a másik asztalra, mert sejtettem, hogy ott sem lesz sétagalopp a parti. Nem is lett.

A Délen ülő Harangozo már 2 pikkre feltette a kezét és rögtön 3 pikket mondott, így Cicus helyén én is megkontráztam volna a 3 szant. Domoske nem a pikktől, hanem a kőrtől félt, ezért a menekülést választotta, így a kőr kezdésre szintén bukós 5 káróban kötöttek ki. Észak lekapta a pikk ászt és Dél pikk nyolcasa láttán kőrre fordult. A felvevő nem félt a treff lopástól, gyanútlanul kézbe ment az ásszal, a pikk királyra eldobta az asztal vesztő kőrjét, kőrt lopott és kárót hívott a dámához. Cicus ütött, és kitalálta, hogy az egyetlen remény a buktatásra Dél eredetileg szingli treffje. Treffet hívott, Harangozo lopott, egy bukás és 13 IMP a budaörsieknek.

Ha a felvevő bízik a sikeres káró impasszban, akkor nyugodtan megtehette volna, hogy a kőr ász után a káró ásszal megy kézbe, eldobja az asztali vesztő kőrt, majd kőr lopással asztalra megy és szökteti a káró dámát. Ez a biztonsági játék ugyan veszíthet egy szürt, de sikerre vezetett volna az adott kiosztás mellett még akkor is, ha Északon szingli a káró király.

13. leosztás

A zárt teremben Nyugat 3 pikkje Smolen transzfer volt, és Kelet a kilenc fejütéses 3 szan helyett az 5–2-es kőr gémet választotta, mert azt sejtette, hogy rezeg a léc, ha Nyugatnak esetleg szingli a treffje. A szan-léc azonban nem rezgett, ahogyan a 4 kőr felvétel sem. Dél a treff királlyal indult, a felvevő kihagyta. Harangozo kőrre váltott, ütött a dáma. Én a fotelból egyszerűnek láttam a felvételt, és Keletnek sem okozott gondot a teljesítés. Szöktette a káró dámát, Dél beszaladt a királlyal és ismét kőrt hívott. Ha a felvevő káróval megy asztalra, akkor tizenegyet üt, ő azonban nem sejtette, hogy Délnél nincs egy darab pikk sem, ezért ezt a színt hívta. Harangozo lopott, treffel jött vissza, a treff ász után a treff folytatást lopta az ász, +620 Kelet–Nyugatnak.

És a másik asztalnál következett az őrület!

Az ortodoxok passzoltak volna bellben első helyen, de Észak modern játékos és multi 2 káró indulásával azonnal megbolondította a licitet. És sokáig jól is alakultak a dolgok, mert nekik állt a zászló.

Kelet 2 kőr közbeszólása információs kontra volt gyenge 2-es kőr ellen, ezért Nyugat mit sem sejtve 4 pikkre ugrott. Észak a cselpassz helyett kontrázhatott volna (3 bukás magas adu indulásra), de valószínűleg félt, hogy kimennek a biztos bukásból. Van benne valami. (A 4 szan egyszer bukik treff kezdésre, másra megvan, az 5 kőrt láttuk, hogyan lehet benne.) De még nem volt vége! Mert Dél másként képzelte a lapokat, és ő is azt hitte, hogy Észak valódi színe a kőr, ezért 5 kőrre tornászta fel a licitet. Észak 5 pikkbe menekült, és elérkezett az a bámulatos helyzet, hogy ugyanabban a partiban, ugyanabban a színben, mindkét ellenfél aktívan bemondta a gémet! Nem tudom, hogy volt-e már ilyen a bridzstörténelemben, én még sose láttam. Szegény Észak hatot bukott 1700-ért, és az MTK-nak ez 14 IMP-be fájt. De az én szememben Észak–Dél nagyra nőtt, mert a lejátszás után egyikőjük se írt egyetlen kommentárt sem az asztalra. Ha ugyanez a másik MTK-párral fordult volna elő, ebben nem lennék biztos…

A mérkőzést a Budaörs 17 15,88–4,12-re nyerte. De ezen a napon ők se lehettek igazán boldogok, mert az online világverseny döntőjét elveszítettük. Elkeseredni azonban nem kell, hiszen az ezüstérem így is fényesen csillog.