Barion Pixel
HUEN

Kezdőoldal

Kelen Károly - 2018. október 1.

Magyar győzelem! – Orlando, nyílt bridzsvilágbajnokság

Hodosi Péter és Szabó Csaba nem jutottak a világbajnokság párosversenyének döntőjébe, viszont fölényesen megnyerték a vigaszági versenyt. Az ifjúságiakért felelős világszövetségi tisztviselőről elnevezett Joan Gerard-kupa győztesei lettek öt fordulóban 62,49(!) százalékkal. A második helyezett japán-amerikai páros, Howard–Simamura 58,54-et, a harmadik bolgár Szoncsev–Marasev 57,94-et produkált. Gratulálunk!

A döntőbe jutó magyar páros, Bódis Gyula–Hegedűs Gál hat fordulóban 46,73 százalékot ért el, és ezzel 44-ként végzett. Tegnap már megírtuk, hogy Kovács László–Poór Andor 1937-es győzelme óta ők az első magyarok, akik páros bridzsvilágbajnokság döntőjébe verekedték magukat!

Izgalmak nélküli vasárnapi
Egész héten a döntők napját vártam, mert arra számítottam, hogy az utolsó játszmáig kiélezett küzdelmet figyelhetek majd a BBO-n. Sajnáltam, hogy éppen vasárnap délutánra sikerült jegyet kapnunk Nemes László Napszállta című filmjére. De kiderült, hogy jól döntöttünk, az izgalmak a moziban vártak ránk.

A csapatdöntő második fele a Zimmermann 111–76-os vezetésével kezdődött. (A vasárnap közölt partit, amelyben Duboin briliáns játékkal teljesítette a 4 kőrt, megóvták. Bilde Északon 1 treffel indult, Gawrys 1 káró közbeszólása után Duboin 4 kőrt mondott, Bilde kopogott, Klukowski pedig kontrázott. Csakhogy Észak nem volt teljesen biztos benne, hogy ilyenkor is érvényes-e a transzferszabály. Úgy gondolta, nyugodtan passzolhat, hiszen pikkel a partnere igazítani fog... A zsűri végül úgy döntött, hogy 4 pikk lett volna a licitje, így aztán 5 kőr kontrát kellett játszaniuk egy bukással. A másik asztalon Multon a 4 kőrt kontra nélkül bukta, így Zimmerman –12 helyett +2 IMP-t írt.)

Vasárnap a második leosztásban ez történt:

Az egész meccs lefolyására jellemző ez a parti (90 fokkal elforgatva). A másik teremben Bianchedi 10 ponttal passzolt első helyen, Klukowski multi 2 káróval gyenge 2-est jelzett valamelyik nemesben. Ezek után Madaláék nem találtak rá az 5–3-as kőrjükre, de nem bánták, mert 4 treffben hazavitték a tíz ütést, a 4 kőrben viszont kiáll két ász és két adu.

Ezen a meccsen azonban, ami kiállt, az nem biztos, hogy kiállt! Az ábránkon követhető, hogyan alakultak az események. Hellnes mansbeli mini 1 szan indulása után Sementa 2 kárója az egyik nemes színt mutatta. Helgemo 3 pikkel kőrt és minort ígért (vagy kőrt és treffet?). Hellnes nem tehetett mást, 4 kőrt licitált, amit Bocchi zsákmányra éhesen megkontrázott. Aztán, ahogy a Next nyomogatásával ellenőrizhető, ütötte a pikk kezdést az ásszal, és rövidíteni akarta az asztal aduját. Honnan tudhatta volna, hogy a sok pikket szorongató partnerénél nem a pikk király, hanem a káró ász van?

A pikk dáma hívást Hellnes ütötte a királlyal, és eldobta vesztő káróját. Treffel asztalra ment, hívott egy kőrt. Kelet kicsit tett, a dámára Nyugat is adott. Így már csak udvariasságból húzogatott egyet-kettőt (treffel asztalra, kőr ász, kőr), mert már lehetett teríteni: kiadó két adu és a pikk ász.

Aztán még Sementa eljátszott egy 4 kőrt, amit Klukowski hazavitt (kilenc aduval a két kézben mindketten impasszt adtak a dámára, de az olasz elrontotta a tempót, a lengyel meg nem). Rögtön utána mindkét asztal 5 káró kontrát játszott, kiállt(?) egy treff meg az adu ász-király. Csakhogy amikor Hellnes az adu dámát hívta a kezéből, az asztalon csupa kicsit látó Sementa bement a dubló ásszal, és ebbe esett Bocchi egyke királya…

A vasárnapi első 16 után 157–99 volt az állás, becsületből lejátszották a hátra lévő harminckettőt, de a trend nem fordult meg (bár az utolsó 16-ot az olaszok nyerték 36–13-ra). A végeredmény: 241–162. A világbajnok Zimmermann összeállítása: Piotr Gawrys–Michal Klukowski (Lengyelország), Geir Helgemo–Tor Hellnes (Monaco, bár a norvég adóhatóságnak problémái vannak ezzel), Franck Multon–Pierre Zimmermann (Monaco, eredetileg Franciaország–Svájc).

Az ezüstérmes Lavazzáé: Alejandro Bianchedi–Agustin Madala (Olaszország, az utóbbi még 13 éves argentin csodagyerekként játszott nálunk a tatai ifjúsági páros világbajnokságon), Dennis Bilde–Giorgio Duboin (Dánia–Olaszország), Roberto Bocchi–Antonio Sementa (Olaszország).

A női csapatverseny győztese az angol-amerikai Baker (Baker–McCallum, Brock–Brown, Levityina–Sanborn). Az angol-norvég-skót-svéd Smith (Bertheau–Larsson, Leslie–Remen, Smith–Wiseman) az ötödik forduló után 232–166-os feladta a döntőt.

A szenior csapatok versenyét az amerikai-lengyel-monacói Milner nyerte (Steve Garner, Michal Kwiecen. Mark Lair, Hemant Lall, Krzysztof Martens, Reese Milner) 229–106-ra a kínai Evertrust (Lin, K. Sen, M. Sen, Szun, Tao) ellen.

Fischer Brigitta egy világbajnok partnere lesz!
A nyílt páros világbajnokság győztese a svéd Mikael Rimstedt–Ola Rimstedt lett 57,33 százalékkal. 2. Grue–Moss (Egyesült Államok) 55,74%, 3. Gierulski–Skrzypczak (Litvánia...) 55,33, 4. Muller–de Wijs (Hollandia) 54,93%, 5. Rombaut–Lhuissier (Franciaország) 54.53%, 6. Verbeek–Nab (Hollandia) 54,09%.

(Érdemes megfigyelni, hogy az amerikai Katz–Nickell 13. lett, miközben a Nickell szponzorálta Meckstroth–Rodwell és Levin–Weinstein nem jutott döntőbe.)

A hétfőn kezdődő vegyes páros csapatversenyen Fischer Brigitta a friss világbajnok Ola Rimstedt partnereként veti bele magát a küzdelembe. Reméljük, a nagy eredmény mindkettőjüknek szárnyakat ad. (A csapatuk neve Caspersen, és a magyar-svéd kettősön kívül a dán Stense Farholt–Henrik Caspersen páros játszik benne).

A női párosversenyt a francia Veronique Bessis–Anne-Laure Huberschwiller nyerte 54,44 százalékkal. 2. Griffey–Sulgergrove (Egyesült Államok) 53,44%, 3. Huang–Vang (Kína) 53,01%.

A szenior páros végeredménye: 1. Jacobus–Passell (Egyesült Államok) 60,90%, 2. Kowalski–Romanski (Lengyelország) 56,53%, 3. Itabasi–Wold (Japán–Egyesült Államok) 55,87%.