Barion Pixel
HUEN

Kezdőoldal

Fazakas Gergely - 2019. augusztus 13.

LoveBridge: kétnyári kaland

A tavalyihoz hasonlóan ismét a versenyszezon nyári szünetét mint űrt a LoveBridge sorozata tölti ki. Ezúttal csak kedden és csak a Böszörményi úton következnek minden héten a pontgyűjtési lehetőségek. A koncentráció jót tett a versenynek, mert számos, a Böszörményi úti termet csak hírből ismerő játékos csatlakozott a mezőnyhöz, és így néha a 30 párt is elérte egy-egy este létszáma.

A nyolc alkalomból az öt legjobb eredmény számít, és az elmúlt kedden a pontversenyt más-más partnerekkel vezető Macskásy Gábor és Surányi Marcell együtt próbálta növelni előnyét a többiekkel szemben. Az utolsó ültetés előtt csökkenő előnnyel még vezettek, de egy fél topszkórnyi hátrányon belül lihegett rajtuk két pár is, Dienes Ödön–Sztrapkovics László és mi, azaz Demeter Gábor–Fazakas Gergely. Az utolsó két leosztás azonban nemcsak a mezőnyt, az idegeket is megkuszálta. Mi Kelet–Nyugat szemszögéből néztük az eseményeket, és utána volt mit megbeszélni.

25. leosztás
Kelet–Nyugat lapjaiban 18 pont mindössze, és kérdés, hogyan tudják az agresszív ellenvonal zavarása közben a jó szlemet megtalálni.

11 asztal, 11-féle megközelítés. 7 asztalon játszott Észak–Dél 5 treffet, kontrával vagy anélkül, és általában kettőt buktak: kiállt a pikk és a káró ász, majd valamikor Kelet levette a kőr ász-királyt. Néhol mínusz egy szerepelt a lőlapon, itt Kelet elaludt, és az első kőr ütése után dob-lopot hívott vagy rosszul számolta a felvevő elosztását. Talán a leglogikusabban Dörnyeiék és Kuttnerék összecsapásán haladt a licit: két passz után Szabados Erzsi 1 treffel nyitott, Dörnyei Zsolt Ghestemmel bemutatta kétszínű pikkjét és káróját és Kuttner Gyuri küzdelmi kőrrel kezdte lapja leírását. (A fésűelv alapján a saját színeink bemondása pont invitet, az ellenfél színeinek bemondása a mi színeinkben leállást vagy legalább gémet javasolnak.) Rózsa Tamás bemondta a pikk gémet, amit a pontegyenlőség tudatában Dél megkontrázott, Észak 5 treffbe menekült, és kontrával a jogos két bukást írhatta fel. A +300 Kelet–Nyugatnak 70 százalékot ért, pedig… Kelet az 5 treff licit után láthatja, hogy partnerének nincs sok treffje, az ellenfél össze nem emelt kőrjéből inkább lesz neki, amiből hozzuk az ász-királyt, és a másik két színbeli támogatásunk sem rossz: az 5 káró – 5-ös magasság ide vagy oda – vállalható kockázatnak tűnik.

A licitbeli eltérés ott indult, hogy Észak indítsa-e gyenge 2-essel ötös kőr-hatos treffes, szórt nyolcpontos lapját. A mezőny fele döntött az indítás mellett, és ekkor általában vonaluk elvesztette 11 lapos treff színüket. Kivéve Szalayékat, mert a sorvégi 2 pikk után Gyuri szokatlan lapját egy 3 treff másodszori megszólalással érzékeltette, és ugyanúgy 5 treffben landoltak, ahogy a mezőny másik fele. A gyenge 2-es vagy terrorista 2 kőrös induló partnereként Délen csak Lovas Júlia látott indokot a felkérdezésre. Madi Tibor 3 treffje bizonyára nem minimumot jelzett, és így Dél 3 szanra vállalkozott. Kőr indulásra kilenc gyors ütése van az ellenvonalnak, a kis pikk indulás és aztán Nyugat végső rossz dobása egyre korlátozta a bukások számát, ezzel osztott topszkórt eredményezve a felvevőnek.

A többi 2 kőrös indulás után Nyugat a sor végén 2 pikkel jelentkezett, a Keletek pedig 10 asztali pontjukkal, várhatóan 3 fedővel nem adtak felüllicittel erősebb invitet, csak 3 pikkre emeltek. A pikk felvétel ellen minden Észak szingli aduja dacára lopásra, a szingli káró bubival indult. Ezzel nemcsak a felvevő káró szín kezelését oldotta meg, hogy szingli bubira vagy szingli királyra játsszon, de tempókat is adott. Treffel egyből rövidítve a felvevőt rögtön válaszút elé kerülne: aduimpasszra és ezzel további rövidülésre játsszon, vagy húzza le az adu ászt, és ha nem esett semmi, káróval hajtsa ki az ellen aduit, csak három adut és esetleg egy kárót kiadva. A 3 pikk két vagy három szürrel pont 50 százalékot ért – hiszen az adu eltalálásával akár 12-t is lehetett ütni. A topszkórt Sztrapkovics László érte el, aki 3 pikk kontrát játszott – Kerti István kapcsolt gyenge 2-essel indult, és amikor Dienes Ödön 3 pikkre emelt, Tichler Krisztián vérszagot szimatolt és már a 3 pikket büntette – nála a pikk és a treff, a partnernél nyilván kőr és káró. Kerti István is káróval indult, tehát Sztrapkovicsnak volt tempója az adut többféleképpen játszani a kirövidülés veszélye nélkül. Egyedül a mezőnyben impassz helyett ő inkább lehúzta a pikk ászt, és beejtette a pikk dámát – csak a pikk királyt kellett kiadnia, és három kontrázott szürrel ért haza.

4 pikket egyedül Macskásyék játszottak, de ellenük két passz után Dél indult 1 treffel. Macskásy 1 pikkel szólt közbe, Észak 2 treffel küzdött, és Surányi Marcell jól számolta a fedőit – fellülicittel invitált. Mivel egyedül őket hagyták játszani a bell gémet, mindenképp 90százalékot ért, akárhány szürt vitt volna haza – az adott esetben kettőt, mert Dél a második aduimpasszt sem fedte – valószínűleg nem emlékezett, hogy a felvevő kezében az ász-bubi alatt csak az ő hatosánál kisebb lap maradt.

Dél 1 treffes indulására Nyugatnak a legkézenfekvőbb az lenne, ha kétszínű, maximum 6 vesztős, nagyjából hasonló erősségű színeit tudná bemutatni. Ezen a napon ez csak a fent bemutatott módon Dörnyei Zsoltnak sikerült – a többiek vagy nem játszanak Ghestemet, vagy nem voltak biztosak benne, hogy kárót és pikket 3 treffel kell ígérni. Ha nincs Ghestem, akkor kérdés, mit csináljon Nyugat ászból és ász-bubijából álló 9 pontjával. Macskásy és Budai László 1 pikkel szólt közbe, Blancz Tamás 1 káróval – talán nekik lett volna a legnagyobb esélyük megtalálni a káró szlemet, de mivel Fekete István egyből 5 treffel zárt, a kontrázott két buktatással ők is 70 százalékos partit írtak. Nálunk sajnos a közbeszólás jó indulóerőt ígért, úgyhogy Nyugat csak az 1 treff–1 kőr–1 pikk pároslicit után lépett be 2 káróval – ezután Kelet sem a kontrát, sem a bellbeli gémet nem látta jó üzletnek (30%). Hja, két passzos hova ugráljon? Maximum a kisszlemmig, hiszen káróban a káró bubi, pikkben a szingli figura eltalálásával 12 ütés mindkét színjátékban hazavihető lett volna.

26. leosztás
Méltó volt párjához, és remek lehetőség a visszavágásra.

Kelet Nyugat most nem 18, hanem 22 ponttal rendelkezik, és még aki szlemig licitált, az is lehet, hogy csak 20 százalékot keresett.

Az első kérdés az, hogy Kelet elindítsa-e 12 pontját. Két és fél trikk, két négyes szín, ha a pompás pikket is beleértjük: 10 Kelet az 1 treff indulás mellett szavazott. Egyedül Kalmár Zoltán passzolt, és nagyon jól járt vele: mögötte 1 pikkel indultak, és Nyugat, akár Ghestemet, akár Michaelst játszanak, egyből be tudta mutatni kétszínű lapját. Kalmár Zoli tehát 4 kőrre emelt, és most kellett Szalka Juli bátorsága, hogy ászkérdés nélkül, a passzos partnerrel 6 kőrre vállalkozzon. Ennek a licitmenetnek lett még egy előnye: mivel Délnek kellett indulnia, nem treff lopatásra indult, hanem a biztonságos pikk figurákból kezdett. Így Kalmár Zoli kis kockázattal megadhatta a kőr impasszt a szürért és a 75 százalékért.

(1 szanos induló ellen az ellenvonalon általában kockázatos gémet licitálni. Márpedig most Dél 1 szannal is indulhatott volna – jó, ötös pikk és négyes minor, de két védendő király is a 16 pontos lapban – és Kelet–Nyugat treffben a nagyon jó esélyű nagyszlemet is belicitálhatja.)

A többi asztalon 1 treff volt az indulás, de az asztalok egy részén a sztenderd better minor elv alapján legalább három, a másik részén felkészült treffként legalább két darabot ígért. Ez nem teljesen volt mindegy, mert a sztenderd 1 treffes induló partnereként az 1 pikk közbeszólás után Rózsa Tamás és Macskásy Gábor is egyből 6 treffre ugrott, Hámori Zsuzsa pedig előbb 1 kőrt, majd 6 treffet licitált.

Kelet 1 treffje után Dél vagy kontrázott, vagy 1 pikkel szólt közbe. Az 1 pikk kicsit könnyített Kelet–Nyugat helyzetén: Nyugat 2 kőrje ötös színt és minimum géminvitet jelentett mindenhol, és Észak hiába küzdött a 3-as magasságon, Kelet 4 kőrt mondott, és a dupla fit ismeretében Nyugat máris szaladt a szlemre. Ilyen licitmenet után kapott Sztrapkovics László is a 6 kőrben treff nyolcas indulást, ami akár dubló is lehetett – és mivel látta, hogy jó felvételben van, nem kockáztatta meg az adu impasszt és vele az esetleges lopást. Jól döntött, a 12 ütés is 60 százalékot ért, a szür csak plusz két pontot jelentett volna, és mivel öt ponttal ők nyerték meg a versenyt, sokat nem kockáztatott. Blancz Tamás is treff indulást kapott, de ő nem volt olyan ijedős, és megadta az impasszt a szürért és a 75 százalékért.

Ha Dél kontrával kezdett, Nyugatnak 1 kőrje nem ígért ötös színt, de ha Észak is licitált (volt ilyen, aki két pontjával is szabadon bemutatta hatos káróját), Kelet support kontrája a kőr szlem irányába tudta vinni a szekeret. Az 1 treff kontra után több Nyugat döntött az egybőli 6 treff mellett, félve az ellenvonal legalább kilenclapos pikk fitjétől.

A legrosszabbul azok a Kelet–Nyugatok jártak, akik ellen Dél (Fischer Brigitta és Honti László) 5 vagy 6 pikkel mentett. Pikkben ugyan csak 9 ütés van, de a gém ellen a kontrázott két bukás, a szlem ellen a három bukás jó üzlet lett volna. Ráadásul minden Kelet a nyugis kőr ásszal nézte meg az asztalt, és innentől nyugis 10 ütése volt a felvevőnek a topszkórokért.

A leglassabban és legtudományosabban Budaiéknál és nálunk közelítette meg Kelet–Nyugat a problémát – egészen eltérő végeredménnyel. Nálunk Dél kontrázott az 1 treffre, Nyugat 1 kőrt mondott, Észak passzolt. Kelet jobb híján 1 szant mondott, Dél is passzolt, és most Nyugat elhatározta, hogy 2 káró mesterséges gémforsszal (2-way checkback) hosszasabb beszélgetést kezdeményez. Sajnos, ebben Kelet nem volt partner, és közbeszólás esetén ezt nem gémforsznak, hanem kőr–káró elosztásnak vélte, és bár a licit még továbbhaladt, Nyugat 5 treffre ugrásánál is teljesen más elosztásra gyanakodott.

Budai László Nyugaton az 1 treff kontrára rekontrázott, és Jalsovszky Pali talán elgondolkodhatott, mennyit ér az 1 treff rekontra pár (jelen esetben 6) szürrel. Mindenesetre alkalmat kapott a pikk színe bemutatására, amire Budai 2 kőrt (legalább invit) licitált, Vikor Attila emelt, de nem fogadta az invitet. Most jött a tudomány: a 4 szanos ászkérdés pikkre exclusion, azaz a pikk nélküli ászok érdekesek, és a hiányzó kulcslap tudatában Budai 6 kőrre vállalkozott. A kapható 60-70 százalékot Vikor keveselhette, mert üres pikkjével 6 szanra vállalkozott. Hogy Dél mit gondolt, amikor kontrázott, nem egyértelmű, de Észak nyilván Lightner-kontrának vélte, mert nem pikkel indult – abban nyilván a felvevőnek jó fogása van, ha ezt elvállalta – hanem káróval. Már csak a kőr impassz hiányzott, ami a kontra után nem volt nagy kockázat, és a kontrázott szürrel máris 1740 került a szkórlapra.

A Kelet–Nyugatok pedig elgondolkodhattak azon, mi a szlem ponthatára. A két parti összesen 40 pontja egy nagy- és egy kisszlemre is elég volt.