Barion Pixel
HUEN

Kezdőoldal

Hodosi Péter, Konkoly Csaba, M - 2021. június 17.

Kolibri-program: jótékonysági versenyen jártunk

A 2020 tavaszán indult Kolibri utánpótlás-nevelő program hamarosan újabb mérföldkövéhez ér. Míg tavaly nyáron heti rendszerességgel közösségépítő és tudásfejlesztő sorozatot tartottunk, idén 9 napos tábort rendezünk Lakitelken mintegy 35 tanuló részvételével. A 6 hónapos téli online karantén idején is együtt maradt a csapat, és volt olyan fiatal játékosunk, akit a heti egy nap BBO önmegtartóztatásról kellett meggyőzni! A négy tudáscsoporthoz rendelt oktatókkal, a szervezőkkel és az ismert fiatal versenyző mentorokkal együtt a teljes létszám 50 fő körül lesz. Választásunk egy zárt, mindenben magas színvonalú oktatási, sportolási, nyaralási és szórakozási lehetőségeket biztosító helyszínre, a Lakitelek Népfőiskola Alapítvány kampuszára esett, ahonnan kiemelkedő anyagi támogatást kaptunk. A tábort a tanulóknak az MBSZ jelentős szponzorációban részesíti.

A verseny- és tagdíj bevételekben hiányos 2020–2021-es szezon miatt a tábor költségvetésének kiegészítéséhez – Bakó Dániel, a versenyrendező bizottság (VRB) elnökének ötletét követve – nagymestereink támogatását kértük és kaptuk. Limitált létszámmal, 10 tanuló–nagymester párral zajlott egy MP-páros formátumú körmérkőzés 27 leosztásban a Böszörményi úti versenyteremben, a LoveBridge tabletes rendszerén. A felnőttek, akik mind első hívószóra igent mondtak a felkérésre, mindannyian szponzorként voltak jelen az eseményen, ezúton is köszönjük az idejüket és a felajánlásukat! Jó néhányan játék nélkül is egy „virtuális nevezési díjjal” támogatták a kezdeményezést.

A versenyhez egyoldalas (felettébb tömör) licitrendszer készült Szűcs Leó tollából, mindenki ezt játszotta. Élmény volt hallgatni az elején, ahogy egy-egy tanuló magyarázta leendő partnerének, hogy ők mit hogyan értelmeznek (pl. ennyi volt a tömören leírva: „Smolen 2-level”). A párosítás klasszikus üveggömbös cetlis névhúzás volt videóhívásban, melyet a tanulók nagyon vártak, mindenki izgatott volt kit sorsolnak hozzá a „nagymenők” közül!

***

A LoveBridge élő közvetítése alapján a külhonban élő Márki-Zay János tanulónk (aki egyébként példamutató módon rendszeresen írásban elemzi a partikat partnerével, Jánosik Mátéval) mutat be néhány partit alább Konkoly Csaba lektorálásával, így az első Kolibri társszerző is megszületett ezennel!

A negyedik partiban Észak mindenhol 1 pikkel indult, viszont László Márton (nekünk csak Menyus, aki Mirkót helyettesítette az első 1 órában) és Honti László voltak az egyetlenek, akik elég erősnek érezték ezt a lapot a 4 pikkhez. Nem alaptalanul, hiszen ehhez a 4,5 vesztős laphoz a partner nagyon gyakran hozhat olyan 6-7 pontot, amivel jó esélyű a gém (a kőr ász, kőr király, káró treff és pikk dáma közül kettőt az általában elég lesz), viszont nem fogadná az invitet.

A licitet Menyuséknál hasonlóan jó felvevőjáték követte: Észak-Délnek treff hármas indulás után van 2-2 kőr és káró kiadója, illetve 2 reális esélye, hogy a kiadók számát háromra csökkentse, ezzel teljesítvén a felvételt. Rájátszhat egyrészt az eltalálós dubló ászra káróban, másrészt kimagasíthatja a negyedik treffet, amire az asztalra leevickélve el lehet dobni egy káró kiadót. Utóbbihoz mindössze a treff hármas indulás előtt is elég valószínű 4–3 kell, illetve, hogy le lehessen jutni a káróval az asztalra. Menyus látszólag a második, szerintem jobb, játéktervet választotta, habár később még mindig rá tudott volna játszani a Keleten lévő dubló káró ászra. Rögtön lehívta a treff király után az ászt, lement az adudámával és egy lopimpasszal kimagasította az egyik treffet. Ezután leaduzott és már csak a treff bubiért kellett lejutnia. 36 lap lehívás után ez az állás állt elő:

Menyus kicsapta a káró királyt. A felvevő szemszögéből: ha a királyt lefedik, akkor lesz egy biztos lemenete a magas treffhez, viszont ha kihagyják, el kell döntenie melyik esélyre játszik rá. Megpróbálja szöktetni a dámát vagy rájátszik a dubló ászra Nyugaton és körbeenged egy kárót? Ugyanígy, ha a Keleten ülő játékos, Radócz István (alias Pisti (alias A Beszorítások Mestere...)) a király alá a bubit rakta volna, Menyus képzelhetett volna hozzá még bubi-tízest, és ha megpróbálja szöktetni a dámát, a felvétel elbukik. Pisti nem jött rá a jobb játékra, befedte a királyt, így Északnak csak le kellett zongoráznia az ütéseket.

A többi asztalon néhányan a 3 pikk után 3 szant licitáltak, ami rendre elbukott, mert kőr indulás után a védelem fog ütni a káró ászon kívül négy kőrt. Kelet 11-es szabály szerinti indulásai után Nyugat ütött az ásszal és visszahívta a bubit, amire a felvevő tehetetlen volt, de fedett a dámával, hátha ász-király volt Keletnek osztva. Harmadik menetben a keleten ülő játékosok kilences hívására Dumbovich Miklós és Macskásy Gábor – ismervén a szín eloszlását – szépen bedobták a partnereik lapja alá a nyolcast, akik így bátran le tudták hívni a hetest is. (Márki-Zay János)

A 16-os partiban a Kelet–Nyugatok többsége 3 szan felvételbe lyukadt ki, Észak 1 pikk közbeszólása után. Dezső Kendéék asztalán ifj. Bánhegyi Barnabás káróval támadott. Feltételezve (az 1 pikk közbeszólás után), hogy ül a pikk impassz, a felvevőnek van 13 ütése, ha húz a treff: 3 pikk, 6 treff, 4 káró. Igen, viszont ha 4 kárót akarunk ütni, akkor nem lehet átütni a káró mariázst, így csak a pikk ász lemenet marad az asztalra a minor ütésekhez. Ez azért veszélyes, mert ha mégsem húz a treff, akkor ezzel az 1 lemenettel csak 3 treffet tudunk ütni. Ez túl kockázatos, szóval kénytelenek leszünk átütni a kárót, akkor viszont ha húz is a treff„csak” 12 ütésünk van. Vagy mégse? Ha lehívunk 6 treffet és 3 kárót, akkor Északnak 4 lapot kell tartania és ha nála van a pikk dáma mellett a kőr ász-király is, akkor nem tud jól tartani, beszorul. (10 figurapont van az ellenvonalon, szóval az 1 pikk közbeszólás után ez igen valószínű.) Kende is így gondolkodott, lehívta a treff királyt, asztalra ment a pikk ásszal, megnézte húz-e a treff, majd lehívta 9 minor ütését és előállt ez a helyzet:

Argay Gyula nem tudott jól tartani, 3 szan +4, szép volt, Kende! Kendéhez hasonlóan Fogaras András is megtalálta ezt a szép felvevőjátékot.

A verseny második felétől a Selmeci Dávid–Honti László és a Zábrádi Benjámin–Talyigás Péter párosok váltották egymást az élen, és úgy hozta a sors, hogy az utolsó fordulóban pont egymás ellen kellett megküzdeniük. Az első leosztásban Beniék írtak 100 százalékot, a másodikban Dávidék szépítettek 75 százalékkal, amikor jött a mindent eldöntő utolsó parti.

Dávid úgy érezte, hogy a győzelemhez valami extra és szokatlan kell, második helyen mansban 1 pikket licitált 4–3–3–3-mal 10 ponttal. Honti László ehhez igen jó lapot hozott ötös pikkel, nem volt kérdés, hogy 4 pikk lesz a felvétel. A gémből leáll három fejütés (kőr ász és két treff), de a teljesítéshez ezen felül meg kell oldani az adut, ráadásul 1 kőrt is ütni kellene, azaz szöknie kellene a kőr királynak. Dávid az adut eltalálta, majd lezongorázta a kárókat, amire dobott egy kőrt, és előállt ez a helyzet (Kelet hív):

A teljesítéshez egy kőrt kellene még ütni. Adná magát a király szöktetése, de vegyük észre, hogy ezen a ponton nyugodtan hívhatunk treffet, nem érhet bennünket baj. Dávid így is tett! Péter kicsit tett, Dávid a tízest, Beni ütött a dámával. Ezen a ponton Beni lehetetlen helyzetbe került, mert korábban Péter eldobta a treff nyolcast (felvevőt szerette volna félrevezetni, nem gondolta, hogy partnerét fogja a végjátékban), ezzel tagadva a treff királyát, a kőrt pedig megkérte a kőr hatossal. Beni, érthető módon, kőrt hívott vissza, ami Dávidéknak az első helyet jelentette. Dél menthette volna a menthetőt, ha a treff hívásba második helyen beteszi a királyt, ezt azonban az asztalnál nehéz kiszámolni. MP-pároson talán nem is lehetséges, hiszen minden szür számít. (Konkoly Csaba)

Gratulálunk a győzteseknek!

***

A Kolibri program terveihez, az országos lefedettség megteremtéséhez a további mérvadó anyagi erőforrások bevonása elengedhetetlen. Így bármely sporttársunk bármekkora felajánlását „Kolibri” néven örömmel fogadjuk folyamatosan az MBSZ 10102093-56560200-01004005 számú bankszámláján.


Névsorolvasás a versenyen részt vevő tanulókról
Radócz István, Szolnok, 17 éves, országos matekversenyek rettegett résztvevője, a BBO-s Bridge Mastersszel a kisujjában már hobbija a tanparti fejlesztéseivel izzasztani a pajtásait. 2020 tavaszán a program kezdetén csatlakozott. Már most több beszorítást ismer, mint jelen cikk „bölcsész” szerzője.

ifj. Bánhegyi Barnabás, Dunaújváros-Pécs, 19 éves, ismert újvárosi sporttársunk fia, már erős versenytudással csatlakozott a közösséghez és készül az élbollyal a nagyobb megméretésekre. Lelkesen társul egyre több budapesti élő játék lehetőséghez.

Jánosik Máté*, Győr, 17 éves, országos matekversenyek és diákolimpiák csendes, de annál eredményesebb szereplője. 2020 nyár végén a matektábori bemutató promóción sikerült az érdeklődését felkelteni és azóta szélsebesen zárkózott fel az élbolyhoz.

Flódung Áron, Pécs, 17 éves, szintén a 2020 nyár végi matektábori bemutató promóción döntötte el, hogy online tanuló csoportban elkezdi a bridzset és ezen eseményen győződtünk meg róla először, hogy Áron hús-vér ember, nem csak egy kínai-orosz AI kísérlet áldozatai lettünk: végre eljutott egy élő versenyre is! Üdvözlünk Áron sokáig a versenyasztal mellett!

Juhász-Molnár Mirkó, Budapest, 13 éves, idén országos első felvételi helyezett lett a 6 osztályos gimnáziumos kategóriában, a Fazekasban folytatja, tavaly május elején kezdett, Benjáminnal alkot stabil párt. Elképesztő látni ahogy tudatosan építi magába a tanórán megtanultakat!

Zábrádi Benjámin, Budapest, 14 éves, korábbi ifi versenyzőnk, Gergő fia, 6 éves kora óta játszik, messze a legtöbb kilométer van a kezeiben, a legaktívabbak egyike a közösségben és tanórákon, sokat fogunk még hallani róla (is).

Szabó Georgina, Budapest, 12 éves, Szabó Csabi nyílt válogatott és Frisch Anita sporttársunk lánya, akinek az érdeklődését nyilván nem kerülte el a szülők kiemelt hobbija. Üdv a Kolibrik között, Ginus!

Ballér Miklós*, Budapest, 18 éves. A Fazekasba jár, a matektáboros 2020 tavaszi toborzás „áldozata” ő is, aki sokáig erősen dolgozott, hogy beillessze a bridzset a másik nagy szerelme, a vitorlázó repülés mellé. Sok nagy eredmény várományosa ő is még!

Selmeci Dávid, Budapest, 17 éves, Fazekas-tanuló. A nagy kópé a közösségben, aki mindenről tud, bármit is megszervez, megszólít akárkit és nincs online terefere Dávid riportersége nélkül. Tavaly tavasszal kezdett tudatosan foglalkozni a briddzsel, a határokat szereti feszegetni ebben is, de nincs étel fűszer nélkül! A chilit még persze adjusztáljuk. A karantén idején volt, hogy havi 1300 leosztást játszott a BBO-n. Gratulálunk a győzelméhez!

Dezső Kende*, Budapest, 17 éves, matektáboros törzsgárdista, aki a 2020 tavaszi karantén alatt lepte meg magát (a veszély érzete nélkül) egy életre szóló ajándékkal, a bridzs szeretetével. A legaktívabb tanuló, alig hagyott ki órát, már több licitrendszerrel kísérleteznek fix partnerével, Radócz Pistivel a mentorok hajmeresztő tekintetei előtt. A tudatossága még messze repíti a pályán!

Márki-Zay János*, Németország, 19 éves, a matektábornak köszönhetően került kezdetektől a csapatba és online minden órán, versenyen jelen van, fegyelmezett, sokat elemző, nagyon tudatos versenyző és jó közösségi tag, ki bárkivel szót ért és bárkit támogat.

*Az élbolyból már többen demonstrátorok a programban, azaz a később csatlakozó / fiatalabb / kevesebbet tanulni tudó társaikat külön magánórákon edzik, a rendszert ismétlik és fejlesztik náluk, elsősorban párokban dolgoznak a tanulók bármilyen szinten is tartanak – külön köszönet nekik, hogy szabadidejükben ilyen valódi közösségi szolgálatot tesznek!