Barion Pixel
HUEN

Kezdőoldal

Talyigás Péter - 2019. március 14.

Kínai impassz

Az elmúlt két hétben több rangos bridzsversenyen is részt vettek sporttársaink: az OCSB középdöntőjén játszott hat csapat, illetve Moszkvában, meghívásos versenyen ért el szép eredményt a Dumbovich Miklós–Winkler Gábor és a Hegedűs Gál–Szegedi Balázs páros is. Ezekről a versenyekről nem tudok beszámolni, mert egyiken sem voltam jelen, viszont teljesen véletlenül belecsöppentem valami egészen másba. A kínai elsőosztályú csapatbajnokságban (amit angolul jobb híján Premier League-nek hívnak) 16 csapat vesz részt. A verseny formája dupla körmérkőzés, rájátszással. Az első körmérkőzést március 6. és 10. között rendezték meg Ningbo városában. Hát, még ez sem az, amiről írni fogok, de már közeledünk.

(Aki – hozzám hasonlóan – esetleg korábban nem hallott Ningbóról, annak annyit érdemes tudnia, hogy a rohamosan fejlődő ország legfejlettebb vidékén, Sanghajtól délre, kicsit több mint 200 km távolságra fekszik. A többségünk számára ismeretlen településnek hét és fél millió lakosa van. Ezek az adatok azonban teljesen téves képzetet adhatnak Kínáról és erről a környékről. A vonat – amely néha 300 km/h-nál is gyorsabban halad – ablakából kinézve Ningbo és Sanghaj között nincs egyetlen pillanatnyi pihenő. Lakóházak és ipari létesítmények sora váltja egymást folyamatosan, zöld felületet csak apró rizsföldek adnak. A két várossal ellentétben egyébként ezen a köztes szakaszon a gazdaság száguldása kevésbé látható: az ipari épületek többsége omladozik vagy elhagyatott, és a lakóházak is nagyrészt katasztrofális állapotban vannak, de láthatóan mindegyikben laknak.)

Az öt nap alatt minden csapat 3x16 partit játszott. A következő, júliusi menetben ugyanez a 16 csapat már irányított körmérkőzést játszik. A körmérkőzéses verseny legnagyobb hibája, hogy a végéhez közeledve gyakran előfordul, hogy olyan csapatok csapnak össze, akik közül (legalább az egyiknek) az eredmény nem számít, és ez jelentősen befolyásolhatja a verseny kimenetelét. (Mivel ez a vita újra és újra fellángol: nem arról van szó, hogy bárki eladna egy meccset, csak arról, hogy a 12. helyen álló csapat játékosaival mind gyakrabban fordul elő, hogy a fókusz alattomos módon inkább a másnapi tennivalók felé kúszik az ellenjáték feltáratlan mélyebb rétegeinek kiaknázása vagy a helyzet alaposabb elemzését is lehetővé tevő, jól elhelyezett várakozó licit helyett.) A dupla körmérkőzés ezen nagyon sokat segít. Jó ültetéssel ugyanis megoldható, hogy a második körben nagy valószínűséggel azok játszanak egymás ellen a végén, akik mind jól álltak az első kör után, így az érdektelenség faktor kevésbé valószínűen áll elő, illetve az első kör vége felé még mindenki tudja, hogy a verseny felénél járva semmi sincs veszve, ezért ezek a meccsek is kevésbé fulladnak érdektelenségbe. A késő őszi rájátszásba egyébként a dupla körmérkőzés alapján hat csapat jut majd be, közülük az első kettő automatikusan az elődöntőbe jut, a másik négynek pedig negyeddöntőt kell játszania.

A kínai Premier League színvonalára mi sem jellemzőbb, mint hogy olyan játékosokat hívnak meg vendégszerepelni, mint a sokszoros holland válogatottak, Brink és (Bas) Driver, a svéd válogatottból Nyström és Upmark, az orlandói győzők, a Rimstedt fivérek, a lengyel válogatott Klukowski és Kalita, az olasz Manno és Di Franco, az amerikai Kranyak és Moss, előbbi a kanadai Demuy-jal, utóbbi a francia Thomas Bessis-vel játszott – legalábbis velük biztosan találkoztam. Akinek van kedve, itt böngészheti a csapatokat és itt az első forduló utáni aktuális állást.

Az eseményt egy nyílt verseny is kíséri, amelyre bárki nevezhet, a verseny elnevezése:  联谊赛, vagyis magyarul „Barátság”. Vendéglátóim összesen három csapatot is indítottak, ezek közül kettőt a Premier League-ben, egyet pedig a „Barátság” versenyen. Mivel az egyik játékosnak váratlanul haza kellett mennie, ezért engedélyt kértek és kaptak, hogy helyettes-hatodikként egy külföldi játékost is nevezzenek a „Barátság” versenyre. Így a „Pioneer” csapat utolsó hat mérkőzéséből négyen játszottam vendéglátómmal.

Bár sokak elmélete szerint a bridzs olyan, mint maga az élet, Kínában ennek éppen az ellenkezőjét tapasztaltam. Európai szocializációmhoz képest Kína hétköznapi működése számomra nem volt mindig barátságos. Hogy csak két példát hozzak a közlekedésből: a metróajtónál fegyelmezetten sorakozó emberek (hogy hol fog kinyílni, azt tudják, mert meg van jelölve, és tényleg ott nyílik ki), amint megáll a jármű, elindulnak befelé. Aki ki akar szállni, az jelentős mértékű ellenáramlattal küzdve teheti meg. A másik furcsa jelenség a járművek teljes körű hatalma a gyalogosok felett az utcákon. Különösen igaz ez a robogókra, amelyek közül kivétel nélkül mindegyik elektromos, így aztán hallani sem lehet őket. Muszáj állandóan minden irányba figyelni, mert az embernek az az érzése, hogy különben elütik. A zebrán átkelve mindenki mindenkinek farkasa. A liftekbe akkor is beszáll még két ember, amikor biztos vagy benne, hogy már az eddigiek sem fértek be. Szóval – szokni kell.

És akkor vissza a bridzsversenyhez. A „Barátság” versenyen 14 csapat indult, itt is 16 partis körmérkőzést szerveztek. A két verseny párhuzamosan zajlott, a miénk tehát két fordulóval előbb ért véget. A mezőnyben a (legutóbbi világbajnokságon második helyett szerző) kínai szeniorválogatott és más (a csapattársaim által) jónak mondott erők is szerepeltek.

Szóval a bridzsezés máshogy megy, mint nálunk. És nem mondanám, hogy az asztalnál szerzett élményeim tükrözik a hétköznapi kínai tapasztalatokat. Összefoglalóan azt mondhatom, hogy sokkal békésebben és türelmesebben bridzseztek vendéglátóim, mint amihez szokva vagyok itthon. Íme néhány példa, rögtön a legfurcsábbal kezdem: kínai asztaltársaim a meccs közepén egyszer csak felpattantak, és elindultak. Közös mosdószünetet tartottunk… Valahogy – és ezt nehezebb lesz pontosan szavakba öntenem – a terítés is másképp megy. A 64 parti alatt, amit játszottam, és a további 32 alatt, amelynek még kibiceltem, nem láttam olyat, hogy valaki a parti végén húzogatott volna, hogy majd hátha valami történik – amikor már nem történhetett semmi. A másik oldalról viszont nekem úgy tűnt, hogy nagyon pontosan betartják a terítésre vonatkozó szabályokat, és ez mindenkinek sokat segít. Aki terített, megmondta hányat akar ütni, és pontosan mit fog csinálni. Ilyenkor már soha nem volt szó impasszról, beszorításról, aduzásról (ha így lesz, akkor úgy játszom, ha úgy lesz, akkor így: semmi ilyesmi). Magas lapok, és szükség esetén azoknak a megfelelő sorrendje. Érdekes módon ettől a játék nem lassabb, hanem gyorsabb lett, ezeket a terítéseket ugyanis kivétel nélkül három másodperc alatt fogadták el az ellenfelek: nem voltak benne se rejtvények, se félreérthető helyzetek soha. Így mindenkinek könnyebb, és azt a két hívást, ami ehhez kell, azt is kibírta mindenki. Erről jut eszembe: a gondolkodást is. Nem számítok lassú játékosnak, de itt volt egy 4 kőr felvétel, amin szerintem hat percet gondolkodtam, mielőtt az első ütéshez (rossz) lapot tettem. Mindenki szó nélkül, mocorgás nélkül kibírta. Ebben persze annak is szerepe lehetett, hogy a 16 partira 135 perc állt rendelkezésünkre, ami ugyan nem sokkal, de több mint itthon, és ezen a versenyen mindig, mindenki kényelmesen befejezte időben a tizenhat partit.
És a legfontosabb: az öt nap alatt nem hallottam egyetlen szót sem verseny közben. Ha információra van szükségük, írnak. Mindig. Nem beszélik meg a partikat, nem egyeztetnek rendszert az asztal mellett. Ha úgy adódik, bocsánatot kérnek egy kézmozdulattal, amire a másik egy kézmozdulattal jelzi, hogy rendben van a dolog. Asztalról lapot a lehető leghalkabban kérnek, ha egyértelmű a helyzet, akkor csak egy mozdulattal. Végig mindenki végtelenül barátságos volt, az ellenfelekkel és a partnerekkel is, de beszélni nem beszéltek. Hihetetlen, nem igaz?

A vendéglátóm Mark volt (a nyugatiakkal üzletelő kínaiak rendszerint felvesznek egy kiejthető nyugati hangzású nevet), partnerem pedig az ő helyettese, Rock. Róla elég legyen annyi, hogy 2014-ben a kanadai válogatott tagja volt, szóval a párunkban volt olyan játékos, aki tud bridzsezni.
A 7. forduló után (éppen csak túl a féltávon) vezetett a Pioneers nevű csapat, amelybe helyettesíteni hívtak, úgyhogy kicsit remegett a kezem. Az első partiban betömtem egy bukós szlemet (a dobások során se arra nem jöttem rá, hogy a felvevő szinglivel indult 2 szannal, se arra, hogy az ezt követő transzfert hármas aduval utasította el), de szerencsére a felvevő nem használta ki a hibát. A második partiban nem jutott nekem komolyabb feladat, de aztán a harmadikban valódi IMP-k mentek a levesbe:

(A partit elforgattam, a könnyebb értelmezhetőség kedvéért.) Partnerünk a káró dámával indult (természetes indítókijátszásokban állapodtunk meg). (Érdeklődő olvasóinknak felhívom a figyelmét, hogy most nem is olyan könnyű kitalálni, hogy melyik a megfelelő kártya. Hiszen egyrészt nálunk van a tízes, ráadásul négy lapunk van a hívott színből. Mindkettőt ugyanúgy kell jelezni: kicsit kell rakni. Igen ám, de mi igazából nem szeretnénk, hogy a partner, ha véletlenül ütésbe kerülne, folytassa ezt a színt, mi azt szeretnénk, ha treffet hívna. Hát jó. Ha a kedves olvasó eldöntötte, hogy melyik kárót rakja, akkor elárulom, hogy ebben a partiban ennek semmi jelentősége. Én azért a legkisebb kárómat tettem.) A felvevő ütött a kezében az ásszal. Lehívta a kőr dámát, majd a bubit is, a partner páratlan számú kőrt jelzett. Éles eszemmel kikövetkeztettem, hogy a felvevőnek dubló volt a kőrje, és az asztalra jutva majd hívni akarja a magas kőr figurákat. Na, gondoltam, lesz meglepi! A pikk ász következett kézből, majd a pikk ötös, amibe partnerünk a treff kettest dobta (kicsivel kérünk). A felvevő ütött a királlyal, és habozás nélkül a kőr királyt hívta, amit én habozás nélkül elloptam a pikk hetessel. Háhá, gondoltam, én, de nem kis bosszúságomra, a felvevő alig bosszankodott, felüllopott, káró királyt, majd kárólopást játszott, és hívta a kőr ászt. És amíg én szomorkodva néztem az asztalon a kártyákat, szólt, hogy mindegy mit teszek, ő kézből treffet dob.

Csak percekkel később jöttem rá, hogy mit rontottam el. Te is látod, kedves olvasó? Ha igen, akkor azt is látod, hogy a felvevő hogyan teljesíthetett volna mindenképpen?

Később aztán jobban ment a játék, és már ezt a mérkőzést is nagyon megnyertük. A második meccsen 3 szant játszottam ezekből a lapokból:

A kőr hatos indulásba Kelet a tízest adta, ütöttem a királlyal. Treffet hívtam a királyhoz és kiraktam a treff bubit. Ezzel ütöttem, és esett Nyugat tízese. Az ellenfél halkan megtapsolt a sikeres manőver láttán, és mivel a káró is úgy feküdt, hogy lehetett négyet ütni belőle, 12 ütés lett a vége. Mint megtudtam – noha sem a párizsit, sem a franciasalátát nem nevezik így Franciaországban –, a kínai impasszt Kínában is kínai impassznak nevezik.

Később ezzel a lappal kellett volna boldogulni:

Bellista ellenfelünk precíziós 1 treffel indul, partnerünk kontrája majorokat jelez, de mivel mansban vagyunk, könnyen lehet, hogy csak 4–4 elosztással. Jobb oldali ellenfelünk passzol, mi pedig 4 pikket jelentünk. Nem kis meglepetésünkre az induló 5 kárót mond, és mi már nyalogatjuk a szánk szélét, amikor az induló partnere gondolataiba merül. 3 percig nézi a lapjait, gondolkodik, csóválja a fejét, majd végül passzol. Kontrázunk? Én passzoltam, és azt hiszem jól tettem, mert bár a 6 treff egyszer megbukik a szélsőséges elosztások miatt, nem valószínű, hogy bármelyikünk meg tudta volna kontrázni. Hogy mondott volna 6 treffet ez a lap vagy sem, sosem fogjuk megtudni:

Aztán többnyire jobb, vagy legalábbis szerencsésebb megoldások következtek, és a tornát egy fordulóval a vége előtt olyan előnnyel vezettük, hogy az utolsó meccsről csapattársaim elengedtek ajándékot vásárolni. A cross IMP-n második helyen végeztem, a csapatból a legjobbként, szóval végül nem hoztam szégyent a magyar bridzsezőkre.

A díjátadóról készült fotók itt nézhetők meg.

Íme az oklevél, és külön a győztes csapat fotója (középen a klub tulajdonosa, Mark, feketében, aki nem velünk játszott, hanem a Premier League-ben). Az első osztályú vetélkedésnek ebben a fordulójában az ő PD Times nevű csapata második helyen végzett (a Nyström–Upmark páros segítségével). A szintén hozzá tartozó másik „Pioneers” is befutott a harmadik helyre (Sjoert Brink és Bas Driver segítségével): Marknak (aki mindhárom csapat szponzora, tulajdonosa) sikeres bridzshétvégéje volt.

Utóirat: a 4 pikkben a felvevő kezében már csak három adu maradt: a J, 10, 9. Az asztalon a nyolcas. Ha nem rutinból játsszuk az ellenjátékot (és a felvevő asztali ütését nem kis aduval lopjuk), hanem megállunk egy pillanatra, akkor kitalálható, hogy ezúttal a nagy adut kell használni a lopásra (erre a felvevő persze dobhat egy vesztőt), és most pikket kell hívni. Ezzel két legyet ütünk egycsapásra: elvesszük a lopási lehetőséget és elzárjuk az asztaltól. Persze most már az ellenszer is kézenfekvő: a pikk ötöst meg kellett volna hagyni kézben, és nagy pikket kellett volna átütni az asztalon az ásszal, ekkor ugyanis az asztali nyolcas lemenetet biztosított volna ebben az ellenjátékban is.

塔尔加斯
(Ezzel a névvel szerepeltem a szkórlapon és az eredménylistán)