Barion Pixel
HUEN

Kezdőoldal

Szücs Leó - 2024. augusztus 17.

Képeslapok Wroclawból (5.) – Küzdelmi kavalkád 1.

Helyszín: Wroclaw
Időpont: 2024. július 5–18.
Esemény: U26 csapat Európa-bajnokság és nyílt világbajnokság

Több mint 500 parti megdolgozza az embert. Most, hogy ennek az élménynek vége, ideje számot vetni. Most arra vállalkozom, hogy hetente egy partival jelentkezem erről az eseményről, ahol az én (ebben lehet néha csalok, de nem fogok róla szólni) kártyáimat lehet majd megszemlézni és a parti fejleményeit követve velem együtt dönteni az élesebb helyzetekben.

A most követekző partiban sok érdekes helyzet volt a licit és a lejátszás során is, így kettébonttottam a befogadhatóság kedvéért. Jövő héten érkezik a második fele, addig lehet majd körmöt rágni, hogy mi lesz ezzel a felvétellel. Párosversenyen egy lengyel U26-os pár ellen az alábbi lapokat fogod a kézhez:

Az ellenfél licitje lengyel treff (12–14 egyenletes, vagy valami treffes lap, vagy bármilyen erős lap), és most mi jövünk. Vannak modern elvek, miszerint a 2 treffet itt meg kellene tartani természetesnek, mert a legtöbb párnak manapság akár dubló is lehet az indulásban, és ilyen lapokkal ki vagyunk zárva. Ez nemzetközi mezőnyben tényleg igaz, ez a leggyakoribb. Itthon ez koránt sincs így. Ez nem értékítélet, csak talán érdekes tudni róla, hogy a nemzetközi trendek eltérnek a hazaiaktól. Mindenesetre én nem vagyok így sem meggyőződve a természetes 2 treff licitnek az előnyéről.

Nekünk nincs természetes 2 treff fegyverünk, az 5–5 majort jelentene. Mit mondjunk helyette?

Igazából 2 licit merül fel, a passz és az 1 szan. Sok olyan kvalitása van a lapnak, ami miatt hívogató a szan licit. Másfél fedetlen rövid szín és koncentrált értékek kifejezetten nem szanos értékek, de a passz ezzel a 15 ponttal még veszélyesebb. Jó eséllyel most lesz az utolsó lehetőségünk beleszólni a licitbe. Párosversenyen (csapaton is, de ott van több más szempont is, amit érdemes mérlegelni) legtöbbször megéri megszólalni nem tökéletes licitekkel is, mert ha az ellenfél alacsonyan meg tudja nyerni a licitet, akkor könnyen ír pluszt, ami ritkán jó. Az, hogy alacsonyan kontrázva elkapjanak, nagyon ritka, mert ők nem ismerik a lapunk felmerülő problémáit. Szóval, hogy küzdjünk a felvételért, 1 szant mondunk.

A bal oldalunkon 2 kőrt mondanak, amire azt mondja, hogy transzfer pikkre. A partner kontrázik. Erre nincs külön megegyezésünk, de a transzfer kontrája jó színt ígér, és mesterséges szan közbeszólásra a kontra erőt mutat. Most ezt melyiknek vegyük?

Az erőjelző kontra tűnik természetesebbnek. Általában mindenkinek van külön rendszere (Lebensohl, Rubensohl, transzfer stb.) arra, hogy a hosszú kőrjét bemutassa, így erre nincs szükség. Illetve amikor a partner már erőt jelzett az 1 szannal (vagy bármi mással), fontos, hogy tudjunk küzdeni nem könnyen leírható lapokkal is, és ilyenkor érdemes minden transzferre a kontrát erőjelzőnek játszani.

Az ellenfél teljesíti a transzfert. Mi már megtettük amit lehetett, és sok ellenjátékütés hiányában (ki tudja mennyi treff üt), passzolunk. A partner negyedik helyen most 3 treffet mond. Mit jelenthet ez, és mit csináljunk?

Felmerülhet, hogy a 3 treff most felüllicit és kéri tőlünk, hogy bemutassuk a lapunk. Azonban amikor az ellenfél színe már a pikk, a treff licit már nem kéne, hogy felüllicit legyen. Most már a pikknek kéne erős lapot mutatni. Így természetesnek tűnik a licit. Ugyan meglepő a lapunkat nézve, de mivel az indulás lehetett dubló is, és a hosszú pikkes lapnak van elosztása, teljesen elképzelhető, hogy a partnernek is treffje van. Viszonylag sok vesztőnk van az 5 treffhez, a partner licitje passzoható, és habár jó eséllyel küzdenénk 4 treffre, megpróbálhatjuk lejátszani 3-ban. Illetve ha véletlenül félreértettük volna a partnert, a 3 treff ezzel a treff felszereléssel akkor is vállalható, ha a partnernek nincs sok. Tehát passzolunk.

Most tőlünk balra 3 káróval küzdenek, a partner passzol, és az ellenfél visszaigazít 3 pikkre. Tegyünk valamit?

Szerintem páros versenyen ezt meg kéne kotrázni. Az adujuk nem oszlik, túl sok pontjuk nincs, és ami a legfontosabb, nincs mellékszínük. A káróból biztos van a partnernek, ha a 3 káróban nem maradtak benne, és kőrje is kell legyen, mert egyik ellenfélnek sem tűnik úgy, hogy sok lenne.

A 3 pikket kontrázva mindenki elfogadja. Mivel induljunk?

Habár nagyon csábítónak tűnik egy AKQ-ból elindulni, amikor kevés pontjuk van, az egyetlen lehetőségük kilencet ütni akkor van, ha keresztlop, így fontos aduval indulni. Ha hiszünk a licitnek, simán lehet, hogy már az első treffet ellopják. És ők elkezdhetnek dolgozni a lopásaikon. Aduból induljunk kicsivel, ameddig nálunk van az ász, addig nálunk van a kontrollja az adunak és amikor az ásszal ütünk tudunk még aduzni.

Elindulunk és ez az asztal terül le:

Vajon jól döntöttünk a kontrával? Jobb lett volna treffel küzdeni? Top lesz a partink, nulla, vagy valami a kettő között? A válasz a jövő heti képeslappal érkezik.