Barion Pixel
HUEN

Kezdőoldal

Szücs Leó - 2024. augusztus 3.

Képeslapok Wroclawból (3.) – Coup de grâce

Helyszín: Wroclaw
Időpont: 2024. július 5–18.
Esemény: U26 csapat Európa-bajnokság és nyílt világbajnokság

Több mint 500 parti megdolgozza az embert. Most, hogy ennek az élménynek vége, ideje számot vetni. Most arra vállalkozom, hogy hetente egy partival jelentkezem erről az eseményről, ahol az én (ebben lehet néha csalok, de nem fogok róla szólni) kártyáimat lehet majd megszemlézni és a parti fejleményeit követve velem együtt dönteni az élesebb helyzetekben.

Nyílt csapat vb-n 8 leosztásos meccsen az első partiban ezt a kollekciót gyűjtjük össze Nyugaton. Az 1 treff lengyel treff, azaz vagy 12–14 egyenletes, vagy tényleges treff, vagy valami erős lap. A partner passzol, jobbra természetes 1 pikket mondanak. Mit licitáljunk?

Teljesen normális a 2 káró közbeszólás, pontunk és kárónk is van hozzá, jó hívásirányító, leírja a lapunkat. Edzőim, partnerem és csapattársaim pedig pontosan tudják, hogy én ezzel a lappal szemrebbenés nélkül 3 kárót mondok (ez a tendencia fel van tüntetve a konvenció kártyákon). Gémet nem fogunk kihagyni, a hívásirányítás megtörtént, és nem közöltük az ellenféllel, hogy hol vannak a pontok az esetleges felvételében. Ezek mellett még sok licitteret is elvesz. Persze lesz olyan, amikor nincs gémjük és ebben elkapnak 300-500-ért, de ez nem túl gyakori. Elismerem, nem mainstream az ötlet.

Belenyugszunk a 3 káró ötletébe. Ezt a negyedik helyen kontrával kinyitják, amire 3 kőr jön, a másik 3 pikket mond, és végül a balra ülő ellenfél kimondja a végítéletet: 3 szan.
A partner a káró kettest teszi az asztalra, és az alábbi asztal terül le:

Megegyezés szerint a partner a mi színünkben harmadik/legkisebbel indul. Mi lesz a buktatási esélyünk?

A partnernek biztosan 3 kárója lesz. Ha csak szinglije lenne, akkor Észak Dél kontrája után talált volna jobb licitet 5 káróval a kezében, más pedig nem egyezik az idulási elvekkel. A partnernek nem lesz egy bubinál többje. Ezek után egyértelmű, hogy a káró kidolgozása lesz a legjobb esélyünk.

A felvevő üt a királlyal és kőrt hív. Mit tegyünk, a királyt vagy a bubit?

Ha a bubit tesszük és az ellenfél üt a feltételezhető dámájával, akkor tudni fogja mi a helyzet a színnel. A partner nem hagyná ki a királyból, hiszen hívnia kell a kárót, mielőtt az ellenfélnek kilenc ütése lesz. Ezt a felvevő is tudja. Ha viszont a királyt tesszük, akkor ugyan az impasszt nyiván eltaláljuk neki, de azt amúgy is megadja, ha ezzel a színnel kezdte a partit. Viszont nem lesz neki tiszta a szín fekvése. Arra gondolhat, hogy ez szingli volt és a partner fogja a színt, és lehet kevésbé jó színekre vándorol át. Ahelyett, hogy ütne ebből a színből.

Szóval a király, a felvevő üt az ásszal és pikket hív a bubihoz, a partner páros számú pikket jelez. Mit hívunk, miután ütöttünk?

Nana! Álljon meg a menet. Az ellenfélnek van 2 káró, 2 kőr és ha megadja a második pikk impasszát (a tízes ellen), akkor négy pikk ütése is. A káró hívásunk után kézbe kerülne és az egyetlen esélye az marad, hogy a kőr bubi felszedhető, ami tényleg felszedhető, és üt kilencet (persze ehhez kell a kőr tízes). Ha azonban kihagyjuk a pikket, a felvevő akár elkezdhet dolgozni a treff ütésein is, arra gondolva, hogy a 2-3 treff ütés az ülő pikk impasszal együtt már mindig elég. Ekkor viszont bukik. Jól jött nekünk a partiban, hogy nálunk gyengébb kézre számít az ellenfél, így ez a teljesítési esély teljesen hihető. A másik előnye ennek, ha nem is fordul az ellenfél treffre, hanem kőrrel megy fel másodszorra impasszt adni, akkor amikor kiütünk, már nem lesz lemenete a pikk ütéseihez és kénytelen lesz kiadni a treffet.

Utóbbi történik. A treff ász után lehívjuk a kárókat, –2.

A teljes parti:

Mint látható az ellenfélnek 4 kőr ütése is volt a középlapjai miatt, így összesen 2 káró, 4 kőr, 2 pikk (amikor ütött a dámával). Ha ezután ráhív a treffre és utána nem ad pikk impasszt, azzal biztosítja a 9 ütését. Lehet-e valami védelmet felhozni az ellenfél gémhibájára?

Számára minden jel arra mutatott, hogy a pikk impassz ül, vagy ha nem is, a treff ászra igazán nem számíthat már nálam, mert már 10 pontot látott egy kizárónál. Csak akkor bukja el a partit, ha azt csinálja, amit csinált, ha konkrétan minden figura nálam van, mert a kárót ki tudja hagyni, és akkor ha a partner ütne a treff ásszal, már nem tudna kárót hívni, és meglennének az ütései. Ha ez a nagyon ritka eset állna fent, akkor 7 vagy 10 IMP-et lead, attól függően, hogy gém volt-e a másik asztalon.

Ha viszont ül a pikk impassz, akkor könnyen elképzelhető, hogy 2 vagy 3 szürről is lemond, ami pontosan ennyi számú IMP-ket ér, ami egy 8 partis meccsen már fontos lehet. Könnyen elképzelhető, hogy a második impassz várható értéke nagyobb, mint a pontosan egyenlőre játszás. Igaz, ez feltételezi, hogy a másik asztalon is gémet fognak játszani. Ha nem, akkor általában ez a pár szür 1 IMP-et fog írni.

Nem tudom, hogy lehet ilyen valószínűségeket kiszámolni, ahol az ismeretlen, hogy mennyire zár ki az ellenfél 14 ponttal, így abban, hogy melyik a jobb várható érték, nem szeretnék állást foglalni. Én személy szerint igyekszem hasonló helyzetekben a biztonsági játékot játszani (bár soha nem tudjuk meg, hogy itt mit tettem volna), mert ugyan lehet, hogy a matematika ellene szól, magamnak, a partnernek és a csapatnak sokkal nehezebb lesz elmagyarázni, hogyan buktam el egy 9 ütéses 3 szant, és ezt a pszichológia hatást nem szabad szerintem lebecsülni. A konkrét meccs többi partiját, és a következőket is jóval több mint 3 IMP-vel befolyásolhatja.