Kezdőoldal

Kaufmann István (Manó), az egyik legtechnikásabb és egyben leggyorsabb magyar bridzsező 1922. december 17-én született. Özvegye, Zsófi kezdeményezte, hogy születésének 100. évfordulójára az MBSZ rendezzen emlékversenyt. Nem ment minden zökkenőmentesen, de az ötletből végül is valóság lett, mégpedig – igen szerencsés módon – pontosan az ünnepelt születésének 100. évfordulóján.

Pista igazi úriember volt. Azt hiszem, mindenki szerette. Nekem azonban ezen túlmenően hosszú ideig csapattársam is volt, ezért örömmel aktivizáltam magam a verseny érdekében. Magyar Ádámmal elosztottuk a feladatokat. Rám első körben az jutott, hogy javasoljak nyolc olyan párt, amelynek tagjai ismerték Manót. Ádám pedig nyolc ifi párt állított össze – azt hiszem, Mezei Kati segítségével. Amikor a párok összeálltak, a fiatalok választottak maguknak csapattársakat az idősebbek közül. A versenyforma ugyanis csapatverseny volt, nyolc csapattal, hat leosztásos meccsekből álló körmérkőzéssel. Minden csapat egy-egy fiatal és idősebb párból állt.

Azoknak a többsége, akikre én gondoltam, vállalta a játékot, mindössze néhányan nem értek rá az adott napon. A játék megkezdése előtt két rövidebb sztori felelevenítésével emlékeztem meg Pistáról.

A versenyt a Dani elnevezésű csapat nyerte. A csapatot alkotó két pár közül az egyik Biborka Dániel és Nagy Kartal volt, míg a másik egy afféle nosztalgiapáros, Földi József és Zöld Ferenc, akikkel a korábbi évtizedekben sok sikeres vidéki csapatversenyünk volt, amelyeken az én partnerem többnyire Biró László volt. Szóval örültem a sikerüknek. Amúgy is az én ötletem volt, hogy ezen a versenyen játsszanak újra együtt.

Az én csapatom a harmadik helyen végzett. Csapatunk fiataljai Szabó Botond és Tóth Andrea voltak, az én partnerem pedig a szenior olimpiai bajnok Kovács Mihály, akivel még soha egyetlen leosztást sem játszottam. Pontosan tudtam, hogy ő régimódi bridzset játszik, így a verseny előtti rövid megbeszélésen nem ért semmiféle meglepetés. Illetve egy helyen volt bennem bizonytalanság, de Misi tisztázta, hogy splintert fogunk játszani, nem pedig az egy időben divatos fragment liciteket. (Argay Zsolt, Harsányi József, Selmeci Dávid és Szilágyi László – fotó: Kaufmanné Zsófia)

Ahogy egy újonnan összeült párhoz illik, kellő óvatossággal kezeltük a kényes helyzeteket, így aztán sikerült a cross-IMP-táblázat második helyén végeznünk, csak kevéssel elmaradva a Földi–Zöld pártól.

Három érdekes partit szeretnék most megmutatni.

3. forduló, 14. leosztás

Én fogtam Kelet lapját, és természetesen 1 kőrrel indultam. Dél kontrázott, és máris előkerült egy splinter licit: Misi 4 treffet licitált. Észak belépett 5 treffel. Nagyon közel járunk a szlemhez, ez biztos. Hosszú, erős adum van, jó külső figurákkal. A treffjét lefedem (ha van egyáltalán, mert a licit ezt némileg kétségessé teszi), de pikkben és káróban sem vagyok rossz. Szóval biztosan nem 5 kőr, még kevésbé kontra. Két lehetőség van, a passz és az 5 káró. Ezúttal sajnos az agresszívebb licitet választottam: 5 káró.

Misi nem sejthette, hogy treff ászom van, márpedig ha az nincs nálam, akkor nyilván jó lesz a szlem, így hát be is mondta a 6 kőrt.

Az ellenfél elindult a pikk ásszal, én pedig természetesen bedobtam a kézi pikk dámát. Mint látható, ha most nem hívják le a pikk királyt, a szlem teljesül. Ellenfelem azonban nem ijedt meg, vagy ha igen, akkor is lehívta a pikk királyt, szóval a szlem megbukott.

Mondhatná valaki, hogy ez nem nehéz ügy, hiszen az indító kijátszó partnere nyilván jelezte a lapszámát. De a helyzet nem ilyen egyszerű. Simán elképzelhető ugyanis, hogy a szlem ellen üres ásszal indul valaki, emiatt aztán itt a kérésnek van elsőbbsége. Nem a lapszámomat jelzem, hanem azt, hogy van-e pikk királyom. Ha pedig a partnerem csak annyit mutatott, hogy nincs pikk királya, amit persze én is látok, akkor megpróbálhatom lehívni a királyt, és ha ezt ellopják, a pikk bubi lehet a kritikus tizenkettedik ütés, amelyre elrepül egy kézi káró. Oké, ekkor a partnerünknek négyes pikkje van az 5 treff licitjéhez, de ezt sem zárhatjuk ki. Vagyis hát nem volt könnyű helyzet…

Most jöjjön egy olyan parti, ahol szimplán hibáztam. Illetve inkább elaludtam.

6. forduló, 2. leosztás

Most Északon ültem, és két passzt követően Nyugat gyenge szannal indította a licitet. Kontráztam, az ellenfél menekülésbe kezdett, végül 2 pikket játszott Nyugat, természetesen kontrával.

Természetesen treffel indultam, a királyba Misi a négyest tette: nem kéri. A második treffbe a tízest tette, és én ezt a pillanatot valahogy kihagytam. Ha most a három treff lehívása után kőrre váltok, akkor ebből a színből is leütünk hármat, és mivel van egy természetes adu ütésünk, a felvétel kettőt bukik: +300, és írunk 5 IMP-t,  mivel a másik teremben éppen teljesült az 1 szan, 90-ért.

Én azonban a treffek után nem kifejezetten okos módon adut hívtam, és így az asztali kőrök egyike elrepült a kéz negyedik treffjére. Egy bukás, +100, húzó parti.

A verseny utolsó leosztása viszont jól sikerült.

7. forduló, 12. leosztás

Nyugat 1 kőrjére a Ghestem konvenciónak megfelelően 3 treffet licitáltam: minimum 5-5 pikkben és káróban. Kelet 3 kőrjére Misi 4 pikket mondott, az induló pedig 5 kőrt. A lapom olyan volt, mint egy álom, ezért nem adtam fel a nagyszlemet, és 6 kőrt licitáltam. Misit ez egyáltalán nem hozta lázba, leállt 6 pikkben, amit könnyedén teljesített. Aki nem kontrázott 5 kőrt játszott 800-ért (ilyenek is voltak ugyanis ketten), az mind 12-t ütött pikk adu mellett, de csak hárman kisszlemben. Ketten csak 4 pikkig jutottak, míg a mi ellenfelünk a nem reménytelen 7 pikkig licitált. Szerencsénkre ők buktak, így ezen a partin nagyot kaszáltunk.

A verseny végén Zsófi felolvasott egy cikket egy régi Bridzséletből. Ha jól tudom, Osskó András, Manó korábbi partnere (és ebben a minőségében szintén csapattársam) méltatta Pistát.

Zsófi azonban nemcsak a szellemi táplálékunkról gondoskodott. Ő fedezte a verseny alatti kávéfogyasztásunkat, az eredményhirdetéshez pedig egy gyönyörű tortát, nem kevés süteményt és pezsgőt is prezentált.

Ja igen, és kaptunk szépen kivitelezett emléklapot és emlékérmet is.

Mindent összevetve úgy érzem, a megemlékezés jól sikerült. Számomra külön is jó érzés, hogy nem feledkeztünk el erről a kiváló játékosról és nem kevésbé kiváló emberről.