Már
megírtuk
, hogy a hétvégi
Kovács Zoltán-emlékversenyt
hogyan látta az idősebb generáció, most halljuk a mezőny másik felét kitevő ifik hangját. Két szerző, két parti – egy _jól sikerült_ verseny.
Itt minden hibát megbüntetnek
Hogy mi különbözteti meg a közepes mezőnyt a kiválótól? Az, hogy ha hibázol, akár csak egy kicsit is, azt kegyetlenül és biztos kézzel használja ki az ellenfél. Nincs laca-faca, nincs apelláta, a rossz húzás rossz eredményt hoz magával. Erről győződhettek meg a magyar ifik a Kovács Zoltán-emlékversenyen. A verseny ötletét Kuttner Gyurinak és Koltai Gábornak köszönhetjük, ifi-profi csapatok mérték össze erejüket, úgy, hogy az ifik mindig a profik ellen játszottak. A profi mezőny mesterpontjaitól alig lehetett elférni a teremben, a maradék teret az ifik töltötték ki, akiknek létszáma talán minden eddigi versenyt felülmúlt, összesen tizenöt fiatal pár játszott a csapatokban.
_A képen Bakó Dániel_
Több nagyon pozitív élményem is fűződik az eseményhez.
Az első általánosságban a verseny hangulata volt. A felnőtt párok kivétel nélkül teljesen komolyan vették a játékot, úgy láttam, hogy részint ők is élvezik a bridzset a nyilvánvalóan sokkal gyengébb mezőny ellen, másrészt tisztában vannak vele, hogy ez az ifiknek nagy élmény és nagy segítség.
A másik az ifi mezőny színvonala. Eleinte tartottam attól, hogy a vegyes mezőny nagy szórású eredményeket fog hozni és a gyengébb vagy kevésbé összeszokott fiatal párral játszó profi pároknak esélyük sem lesz a győzelemre. Ez, úgy gondolom, egyáltalán nem volt így. Ha a szkórlapok egyértelműen mutatják, hogy nem a BBO kezdő versenyéről van szó. Külön érdekesség, hogy a krossz-IMP elszámolásban teljesen vegyesen szerepeltek ifik és felnőttek, és jelentsen ez bármilyen keveset, biztos, hogy az ifiknek remek érzés több pontot szerezni legalább egy-két élpárnál.
_Bunth Ági_
A harmadik pedig a csapatok közötti kommunikáció. Több visszajelzés alapján mondhatom, hogy nagyon jól sikerült a csapattagok közötti együttműködés. Sehol egy rossz szó a félresikerült partik miatt, az egyeztetés után minden csapat még elemzett is kicsit. Itt külön kiemelném a Bárczy–Trenka párt, ők a csapattársaikkal előzetesen is sokat gyakoroltak, és utólagos elemzésekre is kaphatók voltak, valamint Osskó Andrást, aki a csere miatt sajnos csak röviden beszélhetett nekem a 60-as, 70-es évek bridzséletéről. Gyanítom, hogy a legtöbb ifinek lenne hasonló mesélnivalója csapattársairól.
_Gábor Hanna_
Végül kellemetlen élményként _hogy ilyen is legyen, és ne mondhassák, hogy elfogult vagyok_ álljon itt a 7-es parti:
A licitből úgy gondoltam, hogy partnerem legalább 10 pont körüli lapot tart előreláthatólag 3-4 pikkel. Ha csak négy kőrje van, mindenképpen lesz egy hármas minorja, ha ötös kőrje van, kimehet 6 kőrbe, és a rövid aduval fogjuk ellopni a pikket. A licit ráadásul nehezen félreérthető, a 0355 elosztás garantált, bár a 6 treffnek vannak kockázatai, úgy gondolom, nem sokat hibáztam vele.
Az asztal leterülése után először teríteni akartam, de inkább lehívtam egy magas treffet, amire Nyugat kimutatott. Jobb esélyű partit még soha nem buktam el,
r
emélem, nem is fogok.
Remélem, hogy az ifi vs. ifibb Kovács Zoltán-emlékversenynek lesz hasonló folytatása!
Hoffmann Tamás
Meg kéne már tanulni számolni
Az már gondolom, mindenkinél sablonszöveg, hogy négyféleképpen lehet jó partit írni, de talán én megtaláltam az ötödik módját, amely kettő keverékéből jött létre: rossz licittel és rossz játékkal.
A 43-as partiban az alábbi lapokat fogtam:
Szép kis indulóerős lap – gondoltam magamban, amikor is előttem az ellenfél kitette első helyen a 3 pikk licitet. Oda az indulóerő, no de gondoltam, picit agresszív leszek – az ifjúságtól ez csak elvárható –, és kontráztam. Igen, ez volt a rossz licit.
Mindenesetre a tálcát már úgy kaptuk vissza, hogy balról 5 pikk jött, a partneremtől pedig 5 szan, amire nem volt megállapodásunk, de úgy gondoltam, hogy választást kér alapvetően a minorok közül _később hallottunk olyan lehetőséget is, hogy ezt lehet ászkérdésnek is játszani_. Most már nem volt mit tenni, kiválasztottam a tetszetősebb minoromat, amit balról megkontráztak, és kis pikk indulás után az alábbi lap terült le:
Jó kis lap, nem de? Pikkből nem adunk ki, kőrből sem, káróból egyet, ergo treffből kéne megúszni ütéskiadás nélkül. Miután ezeket az opciókat végignéztem, és megköszöntem a jó lapot, megkértem Csomit, hogy lopja el egy kis treffel, majd hívja ki a dámát. Ebbe balról a hatos jött, én pedig némi gondolkozás után – meg eszembe jutván a szabály, hogy 11 adunál esésre kell játszani
_Ha van is ilyen, nem a legtutibb szabályok közül való, érdemes volna utánaszámolni… – a szerk._
, és nem is beszélve arról, hogy még hátulról is kontrázták meg a felvételt –, a kezemből az ászt tettem.
_Szirmay-Kalos Barnabás_
Balról a király mellé halk komment érkezett: „nyert”. Most már otthon voltam, nem is értem, miért nem terítettem: lévén adu már nincs kint, és egy káró kiadása után már mindegyik az enyém.
No de kihívtam a káró kilencest, amit körbeengedtem, és ütésben maradtam. Juhé, szür! Hívtam egy kis kárót, amibe jött a dáma, ászt kértem természetesen, aztán terítettem, hogy kérem szépen én kontrázott szürt csináltam, hiszen innentől keresztbelopom a partit. Csakhogy a jobb oldali ellenfél eképp szólt: „Kivéve ezt, mert ezt ellopom, tehát egyenlő”. Ott hirtelen nem is értettem, mi történt, sőt még egy perc múlva sem. Elterelte a figyelmem az, hogy teljesítettem a felvételt – márpedig csapatversenyen teljesíteni ugyebár jó.
Ám utána rájöttem, hogy te jó ég: én nem tudok számolni. És tulajdonképpen most ezen rossz tulajdonságom vezetett oda, hogy a partit teljesítsem. Hiszen nem 11, hanem 10 adum volt, aminél ugye azért az impassz jobb esély – tán még akkor is, ha mögöttem kontráztak _jobbra lévő dubló, illetve harmadik király_.
_Vági Máté_
Úgyhogy ezúton kérnék elnézést a Kelen csapattól. Ellenben köszönetet is szeretnék mondani sorrend nélkül. A szervezőgárdának, Hofinak, Kuttner Gyurinak, Koltai Gábornak és Süninek, hogy megfelelő légkört tudtak teremteni a versenyhez. Köszönet a „idős” csapattársaimnak, Trenka Péternek és Bárczy Péternek, akik hajlandók voltak két este is együtt edzeni velünk a BBO-n, sőt még elemzést is küldtek. Köszönöm partneremnek, Kutnyánszky Verának, akinek az 5 szan licite nélkül nem jött volta létre ez a cikk.
Végezetül köszönöm szépen a matektanáromnak, aki nem tanított meg rendesen számolni…
Bozzai Bence
