Kezdőoldal

Idén júniusban a franciaországi Strasbourgban rendezték az immár hagyományos nyílt Eb versenyeit. A versenyszámok egyre nőnek, ezúttal 15 nap alatt megrendezték az első héten a vegyes és szenior csapatok és párok, a második héten a nők és a nyílt csapatok és -párok versenyét.

Ahogy korábban már szóba került, a vegyes formátum hatalmas siker volt ezúttal is, és némi magyar sikernek is örülhettünk. A magyar játékosokkal felálló egységek nem jutottak ugyan tovább a kieséses szakaszba, a pároson azonban döntőbe jutott, és ott remekül helyt állt a Hámori Zsuzsa–Honyek András pár, hiszen 19. helyen végzett a 26-os döntőben, míg Fischer Brigitta (lassan már szokásos módon) svéd partnerével, Ola Rimstedttel megnyerte a középdöntőt, majd a döntőben (gyenge kezdés után) remek hajrával a hatodik helyen végzett, gratulálunk!

A nyílt csapatversenyen két magyar egység indult – a válogatottal nagyjából felérő Dumbovich csapat (szinte végig Miklós nélkül ugyan, de) bejutott a rájátszásba, míg a mi alkalmi egységünk, a Budapest Quartett (Trenka Péter–Kemény György, Hodosi Péter–Gulyás Dániel) elvérzett a 15 fordulós selejtezőn.

További meglepetésként a női és a szenior versenyszámok szinte érdektelenségbe fulladtak: a nőknél 16, míg a szépkorúaknál 15 egység indult mindössze – úgy tűnik, a nyílt és a vegyes formátum szinte mindenkinek ad elég lehetőséget a játékra. Szomorú, de érthető lenne, ha előbb-utóbb ezeket a versenyszámokat összevonnák, vagy esetleg megszüntetnék. Összehasonlításképp a vegyes csapaton 69, míg a nyílt versenyen 93 egység indult.

De nézzünk néhány izgalmas partit a csapatversenyről, hiszen voltak jó/érdekes pillanataink nekünk is.

Megjegyezném, hogy nem vagyok az összeesküvéselméletek barátja, de egész elképesztő volt az izgalmas partik aránya, minden 10 leosztásos meccsen legalább 2-3 szlem parti, dupla gémek, az egyszerűnek látszó partikban 5–0 aduelosztás stb. – mintha az unalmas partikat száműzték volna. A nézőknek bizonyára érdekes, játékosként egy idő után már frusztráló volt, hogy tuti, hogy minden partiban történni fog valami váratlan.

Az első fordulóban az Orca csapat ellen győztünk (Cope–Crouch, Robson–Allfrey) 17 ponttal – ők végül bejutottak a 32 közé.

A legtöbb meccsen az a csapat keresett, aki bemondta ezt a 6 kárót.

Mi kihúztuk az 1370-et, azonban Winkler Gábor aduval indult, Szegedi Balázs a második menet pikkbe a királyból kicsit tett (ha elmegy, tuti meg van oldva a szín), így Gábor ütött a bubival, újabb adu hívása után pedig nem magasodott a pikk. A felvétel ugyan treff-kőr beszorítással még teljesíthető, de ezt a felvevő nem találta meg, és egyedül a mezőnyben bukott a kisszlem (néhányan a 7 kárót bukták el), így Dumbovichék 16 megérdemelt pontot kerestek.

A második fordulóban a kitűnő belga egység, a szintén rájátszásba jutó Paulissen ellen 6 pontos vereséget szenvedtünk (De Roos és De Donder végig remekül játszott, a párosversenyen is a legjobbak közt zártak), míg Dumbovichék átmenetileg élre álltak.

Egy török csapatot győztünk le a harmadik fordulóban, itt bemondtunk egy jó szlemet, ezen kerestünk 10 pontot.

Hodosi Péter jól érezte, hogy csak akkor szabad fogadnia a szleminvitet, ha fogja a kárót, azaz nem hívhatnak le belőle kettőt. Nekem csak ennyi kellett, 9 pontot kerestünk.

Bár kikaptunk a negyedik fordulóban, az ifjú francia titánokkal és az olimpiai- és világbajnok Alain Levyvel felálló France Green jött szembe az ötödik mérkőzésen.

Az első két partiban 17 pontot kerestünk.

Előbb kihagytak egy mans gémet egy merész gyenge 2-esnek hála, majd jött egy újabb kimaradt gémjük – igaz, itt már a 3 pikk is elbukott…

Pároslicitben 3 pikkig jutottak Nyugat kezéből (mi a biztos 3 szant játszottuk), ebben bukni nem volt egyszerű, de parádés volt az ellenjáték.

A treff indulást vitte az ász, a káró visszahívást pedig a király, és újabb káró jött. A felvevő ütött, lehívta a pikk királyt – és ebbe Kemény György a dámát tette! Látva a rossz aduelosztást, a felvevő körbeengedte a kőr dámát… Ütött a király, káró lopás, kőr lopás, egyszer nem. Szép volt! 10 IMP-t szereztünk.

A negyedik partiban a pontok javát visszaszerezték egy merész licittel.

A legtöbb asztalnál, így nálunk is így ment a licit – ekkor még nem tudtam, hogy ilyenkor licitálni kell, az ellenfelek viszont igen.

Julien Bernard belépett, és aranyat lelt: az 5 treff simán teljesült a kőr lopás dacára, 14 pontot hozva a franciáknak.

A 16-os partiban megint mi írtunk, miután a mieink bemondták a szlemet.

Hiába indulna Kelet a treff ásszal, mivel a kőr ász után egy pikk impasszt meg lehet adni, és kellő számú káró lehívható, eldobva a vesztőket, majd jöhet az újabb adu impassz.
Nálunk megálltak 4 pikkben, ahol egy másik módszerrel ütött 12-t a felvevő: adu impassz után fellopott egy kőrt, és a magas kárókat hívta, végül kiadta az adu királyt.

Vezettünk, de sajnos még nem volt vége a meccsnek.

Mivel nem derült ki, hogy melyik a rövidség, partnerem káróval indult, amire a felvevő gyorsan felülről aduzott, és teljesített.

A splinter után Nyugat látta, hogy a pikk töredékszínben kell keresni a buktatást, és bátran elindult az AJT vezetésű színből kicsivel. Erre már a látnoki pikk király tevéssel sem lehet teljesíteni, mivel kiáll 2 pikk, egy treff és egy adu. Persze Trenka Péter kicsit tett, amire még a pikket is ellopták, –200 és 13 pont nekik, amivel 30–28-ra nyertek. Elképesztő meccs volt! Ez a francia csapat végig szépen tartotta magát, sőt, a második nap után vezették is a mezőnyt. Végül negyedik helyen kerültek a rájátszásba, és egészen a döntőig meneteltek.

A második nap számunkra katasztrofálisan sikerült, a Dumbovich azonban tartotta magát az élmezőny közelében.

Előbb egy jó olasz, majd egy szintén erős francia csapattól kaptunk ki, így a sokadik asztalon játszhattunk egy korábbi győztessel, a Mossop csapattal. Ellenünk a legjobbjaikkal álltak ki: Nystrom–Wrang (olimpiai bajnok svéd pár) és Diego Brenner (brazil válogatott)–Jason Hackett (korábbi angol válogatott játékos) ült le ellenünk. Mivel Jason régóta jó ismerősöm, külön öröm volt vele az asztalnál végre találkozni. Nagy Manchester City-szurkoló (csak emiatt a meló miatt nem tudtam elmenni Isztambulba megnézni a BL döntőt – mesélte), és nagyon szeret jókat enni is, ezért YouTube vlogot is készít, meccsekről, éttermekről a világ minden tájáról, amikor épp nem bridzsezik. Tud élni.

De lássuk, mi történt. Három húzó is volt, ami szokatlannak számított – igaz, ebből az egyik egy terített nagyszlem volt…

Több asztalon is duplagémet írtak a csapatok: a 4 pikk is teljesült, és az 5 kőr kontra is (nyilván némi ellenjáték hibára).

Nos, az 5 kőr mentés egyet bukott a másik asztalon pikk ász indulásra, míg nekünk a 4 pikkel kellett megküzdenünk – sikerrel.

A kőr indulást a felvevő ütötte, és kiaduzott. Kiadta a treff ászt, és a második kőr után Hodosi Péter kis kárót hívott. Kb. 5 perc tusa és számtalan kérdés után (elindulunk egyenletes 11 pontos lapokkal? Bevallottam, hogy nem, csak ha van benne ötös szín) végül nem találta el a káró elmenetelt, és bukott, így mi 4 pontot kerestünk nagy izzadtság után.

Persze drága partik is voltak: előbb ők írtak egy duplagémet, majd mi buktattunk el 500-ért egy mentést a bukós gém ellenében.

Ahogy Jason a meccs után fogalmazott: ez egy unalmas 40–40 lesz… Nem sokat tévedett, 30–28-ra ők nyertek.

Egy vidám román-török csapattal találkoztunk, itt sem volt hiány pontforgalomban. Sajnos egy licittévesztésem miatt kimaradtunk egy nagyszlemből, majd jött egy igazi holi, talán a verseny legnagyobb pontforgalmú partija.

Mivel Észak–Dél 6 minort teljesíthet, ha elkapja a káró dámát (ez általában sikerült) miközben Kelet–Nyugat 4-5 pikket csinálhat, sok meccsen 16-17, sőt, volt, ahol 20 vagy 21 IMP is egy csapat számlájára került.

Bár mi is mondtunk 6 treffet, az ellenfél bátran 6 pikket mondott, amit örültünk, hogy elbuktattunk – azonban a mieink sajnos megkontrázták a minor szlemet, így nekünk is 16 pontba került ez a vad kiosztás.

A nap utolsó mérkőzésén egy újabb többszörös világ- és Európa-bajnok, Apolinary Kowalski ellen ültünk asztalhoz, és mindkét asztalon kiütközött a fáradtság, nagyon kikaptunk.

Dumbovichék tartották magukat a továbbjutó pozíciókban, mi pedig már elszálltunk, a harmadik napon semmi esélyünk sem maradt, Winklerék viszont végig az első 10 közelében maradtak, végül két kis vereség miatt a 20. helyen jutottak tovább.

Másnap megkezdődött a páros első selejtező napja, ahol minkét párunk jól teljesített, miközben a 32-es KO-táblán egész napos meccsen dőltek el a továbbjutók – sajnos, az utolsó állva maradt magyar csapat kiesett, így a következő nap ők is csatlakoztak a párosversenyhez.

Ezen a napon remekül teljesített, sőt, még vezetett is egy darabig a Lakatos Péter–Szabó Csaba kettős, míg a mi párjaink jó játékkal igyekztek feledtetni a csapatversenyt, és sikerrel vették ezt az akadályt, azaz az A- középdöntőbe jutást. Sajnos, a legutóbbi ilyen versenyen ötödik helyezett Dumbovich Miklós és Winkler Gábor nem volt ilyen sikeres, és a sokkal reménytelenebb „B” ágon végül nem is játszottak.

A középdöntő is kétnapos volt, így itt már kezdtek kiütközni a fizikai és szellemi fáradtság jelei, így végül egyik magyar páros sem jutott a nagydöntőbe.

Egy-két vidám partit innen is felidézek. Általában jellemző volt, hogy az olyan partikat, amik biztosan bukósnak látszanak, nem érdemes megkontrázni, mert biztosan teljesülnek – párszor mi a jó végén voltunk ezeknek, de nem mindig…

A 2 kőr transzferre nem hívásirányító, hanem információs kontrát játszunk, így csak a következő körben tudtam belépni, bár kicsit bántam a licit végén – amíg vége nem lett a partinak.

A káró ász után Dél a pikk hatost hívta, ezt persze ki kellett hagynom, nehogy később lopni tudjon, majd a treff visszahívásra sem volt szabad a dámát tenni, hiszen nyilván nem ül az impassz. Innen már könnyű volt: a pikk hívást ütöttem, leloptam egy treffet, és mivel esett a király, már csak aduzni kellett, +730 –osztoznunk kellett a topszkóron.

A csapatversenyen francia házidöntőt rendeztek, első napról ismerős ellenfeleink, Alain Levyék végül nagy csatában alulmaradtak a sok fiatalt is felvonultató mérkőzésen – látszik, nagy az utánpótlásbázis.

A versenyek eredményei itt találhatók.

Összességében a verseny hasznos tapasztalat volt, ilyen hosszúságú és erősségű versenyen ritkán játszik az ember, még az utolsó asztalokon sem átlagos vagy gyenge, hanem kompetens játékosok ellen kell küzdeni, és minden pontért meg kell harcolni, nem adnak ingyen semmit.

Köszönöm a csapat játékosainak, és főleg partneremnek, Hodosi Péternek, hogy lehetővé tették ezt az élményt – remélem, máskor is részt veszünk hasonló tornán, bizonyára ennél jobb eredménnyel.