Barion Pixel
HUEN

Kezdőoldal

Kelen Károly - 2022. augusztus 24.

Hajrá, Brigi! – Irány a világbajnoki cím

Egész életemben erre vártam! Hogyan mondjam el, milyen érzések kavarognak bennem! Több mint 55 év versenybridzsezés után magyar játékosnak szurkolhatok: egy lépésre van a világbajnoki címtől.

A wroclawi 16. nyílt világbajnokság honlapja itt érhető el. A vb-beharangozónk itt olvasható.

Összesen csak tíz női csapat nevezett a nyílt világbajnokságra, de ez mind fantasztikusan jó csapat, tele világ- és Európa-bajnokokkal. A versenyforma megengedi, hogy bármely nemzet játékosai összeálljanak egy csapatba. Érdekes módon az angol és amerikai világbajnokok nem saját honfitársaikkal, hanem a másik ország bridzsezőivel indultak együtt.

Három világbajnok, a svéd Cecilia Rimstedt és nővére, az amerikaivá vált Sandra Rimstedt a hollandból svéddé vált Marion Michielsennel beszálltak az amerikai Joan Brody csapatába. Kerestek maguknak egy ötödik játékost, aki Brody helyett bevethető. (Hogy az elért címet megkaphassa, a játékosnak a leosztások harmadát kell lejátszania, ráadásul az alapszakaszban és a KO-részben külön is.) A Rimstedt lányok fiú testvére, a páros világbajnok Ola Rimstedt régebbi vegyes páros partnerét, Fischer Brigittát ajánlotta, így került a magyar ifjúsági világbajnoki ezüstérmes a csapatba. (Fischer Brigitta Sandra Rimstedt partnereként a Kathrine Bertheau–Jessica Larsson páros ellen a világbajnoki döntőben)

A körmérkőzéses selejtezőt simán megnyerték, az elődöntőben legyőzték a hat (négy amerikai, két angol) világbajnokkal felálló Baker csapatot, és szerdán három forduló, azaz 42 leosztás után 80–66-ra vezetnek a TRI Polar ellen. Ezt a csapatot két amerikai világbajnok – Janice Seamon-Molson, Hjordis Eythorsdottir –, két angol világbajnok – Nevena Senior, Nicola Smith –, két svéd világbajnok – Kathrine Bertheau, Jessica Larsson – alkotja!

Csütörtökön még 42 leosztás, a BBO 10 órától közvetíti. Hajrá, Brigi, szurkolunk nagyon!

Nyílt csapatverseny: nem jutottak tovább a magyarok

A női selejtezővel egy időben indult 79 résztvevővel a nyílt csapatverseny. Ezen Dumbovich Miklós és Winkler Gábor egy argentin–új-zélandi (Carlos Pellegrini, Ashley Bach) párossal és az amerikai világbajnoknővel, Migry Zur-Campaniléval és partnerével, Adam Wildavskyval játszottak egy csapatban. Az első nap mind az öt meccsén játszottak a magyarok, és őt győzelemmel vezették a svájci rendszerű selejtezőt.

Este jött a hír, hogy 76 évesen meghalt Magyar Péter, Dumbovich kedves partnere és barátja, szenior olimpiai bajnok társa. Másnap az első két fordulóban nem játszottak a mieink, és csapattársaik nem sok IMP-t gyűjtöttek. A következő három meccs egyikét sem sikerült megnyerni, végül a 45. helyen végeztek. Így nem kerültek a kieséses szakasz 32 csapata közé.

Több nagyon erősnek tűnő csapatnak sem sikerült a továbbjutás. Kiesett például az általam a világ legjobb párjának tartott, az idén Hollandiával világbajnoki ezüstöt és Európa-bajnoki aranyat nyerő De Wijs–Muller is.

Nagyon sok világ- és Európa-bajnokot lehetett nézni a BBO közvetítésén. A nyolc között ott volt két nagy – jobbára – amerikai csapat, a Nickell és Robinson (Zia és Meckstroth!), a lengyel válogatottakkal felálló AZS Wratislavia és a Bermuda-kupán győztes svájci válogatott Zimmermann néven.

A negyeddöntő két mérkőzése viszonylag sima volt. Robinson (Berkowitz–Meckstroth, Zia–Gold, Korbel–Robinson) 148–113-ra nyert a Wolfson ellen, Nickell (Levin–Weinstein, Nickell–Katz, Greco–Hampson) 190–71-re győzte le a Lucky Fourt.

A Ventin (Palma–Ventin, Mendes de Leon–Sprinkhuizen, Pacareu–Wrang) már szorosabb meccsen nyert 106–83-ra az AZS Wratislavia ellen.

A meglepetés a negyedik meccsen történt. Két döntetlenszerű forduló után a harmadikban a Team Black csapat 51–4-es 14 játszmát produkált a Zimmermann ellen. A holland és lengyel menők három szlemet is rosszul ítéltek meg! Az utolsó fordulóban viszont óriási hajrát produkáltak. Hét partiban 51 IMP-t hoztak vissza. Ki gondolta volna, hogy utána már egyetlen ponthoz sem jutnak?!

A Team Black (Hult–Hallberg, Paske–McIntosh, Black–Bertheau) végül 138–121-re nyert, és jutott a legjobb négy közé.

Az elődöntőben Ventin–Robinson, Team Black–Nickell meccseket rendeznek.

Párosverseny: több magyar pár is harcban az A-döntőért

Hétfőn kezdődött a páros világbajnokság selejtezője 190 indulóval. Később csatlakoztak hozzájuk a csapatversenyekről kiesők. A lényeg, hogy 112 páros jutott az A középdöntőbe, a többiek a B középdöntőben folytathatták. Az A-ból 47, a B-ből 5 páros jut majd a döntőbe (legalább: ugyanis ha a nyílt csapat elődöntőjében vesztes csapatokból nem indul el itt hat pár, akkor annyival több hely szabadul fel az 58 páros döntőben).

Öt magyar páros nevezett a versenyre. A selejtező hat fordulójának végén Czímer Csaba–Szalka Tamás 57,30 százalékos, kiváló eredménnyel a 11. helyen végzett. Kemény György–Trenka Péter 53,30 százalékkal 53. lett. A két páros az A középdöntőben folytatta.

Hodosi Péter–Gulyás Dániel 48,70 százalékkal 137., Dumbovich–Winkler 48,60 százalékkal 142., Tubak Dániel–Vikor Attila 47,68 százalékkal 157. lett. Ők a B középdöntőben játszottak tovább. Mindkét csoportban nulláról kezdték a játékot, az eddigi eredmény nem számít.

Az A-ban három forduló után Kemény–Trenka 50,74 százalékkal 47. (ez az éppen bejutó hely), Czímer–Szalka 48,05 százalékkal 69.

A B-ben Dumbovich–Winkler 52,93 százalékkal 25., Tubak–Vikor  52,24 százalékkal 34., Hodosi–Gulyás 52,20 százalékkal 35. (utóbbiak erősen kezdtek: 62,01 százalékkal megnyerték a szerdai első fordulót).

Csütörtök még háromszor 16 leosztás vár rájuk.

Egy 3 szan a Rimstedt nővérektől

Nekem a női döntő második fordulójának egyik leosztása ragadta meg leginkább a figyelmemet. Ebben a fordulóban Fischer Brigitta nem játszott, a játszma hősei a Rimstedt nővérek voltak.

Mindkét asztalon Dél 3 szant játszott (a licitet nem tudjuk). Mindkét Nyugat a kőr hármassal kezdett, Kelet ütött az ásszal. Nevena Senior visszahívta partnere színét, és ez lehetőséget adott a teljesítésre. Sandra Rimstedt Dél helyén kicsit tett, Nicola Smith vitte az ütést a dámával, majd káróra váltott.

Tessék végiggondolni, hogyan szerezhetett kilenc ütést a svéd-amerikai. Lehet a Next gombot nyomogatva is követni a felvevőjátékot.

Ütött az asztalon a káró király. Dél fő esélye, hogy Keletnél van egy treff figura a tízessel. Ezért a treff kilencest hívta az asztalról, és a kezéből kicsit adott. Nyugat ütött a tízessel, és újabb káró hívással kimagasította a színt. Sandra Rimstedtnek még volt esélye: ha Nyugatnál harmadik pikk dáma van, akkor négy pikk, két kőr, két káró és egy treff ütéssel ér haza. Kőr királlyal kézbe jött, és megfigyelte, hogy Kelet pikket dobott. Lehúzta a kőr bubit is, és a jobb oldali ellenfélnek most nem volt könnyű dobnia: a treff királytól vált meg. A felvevő erre lejátszotta a treff ászt. Kelet most a káró bubitól vált meg. A pikk kilences következett, Nyugat dámáját ütötte az ász. Pikk hívás a heteshez, pikk ász, káró. Keletnek ütnie kellett a dámával, és a pikk tízes maradt a kezében, kénytelen volt üttetni az asztali bubit. Senior elbuktathatta volna a felvételt, ha felismeri a végjátékot, és időben megszabadul a káró figuráktól. Na de, hol a káró tízes?!

Cecilia Rimstedt a másik teremben könnyebb buktatást talált: a kőr ász után nem hívta vissza a partner színét, hanem kárót hívott.

Az időzítés, a sokat emlegetett tempó! Seamon-Molson is megpróbálta a treff kilencest, de mert a tízes rossz helyen volt, Nyugat újabb káró hívása egyenesen kétszer buktatta a felvevőt.