Barion Pixel
HUEN

Kezdőoldal

Gulyás Dániel, Kelen Károly - 2018. szeptember 28.

Folytatódott a nyílt VB Orlandóban – Orlando, nyílt bridzsvilágbajnokság

A magyar párok a középdöntőben folytatták, Winkler-Dumbovich és Hegedüs-Bódis az „A” elődöntőből próbál a nagydöntőbe jutni, itt a 114 párból kell 40-be kerülni, ez az első nap után nem sikerült, de még összejöhet ma, igaz, a mezőny tovább bővül a Rosenblumból kiesettekkel.

A „B”-ben szereplő Szirmay-Kalos-Konkoly jobban kezdett, most nyolcadik, amivel esélyük maradt a nagydöntőbe jutásra – innen 6 pár jut csak tovább. A Szabó-Hodosi pár sajnos kevésbé volt sikeres, nekik nagy hajrá kell, hogy innen bekerüljenek.

Zajlik a csapatversenyek finise is, a nyílt versenyen (Rosenblum) a negyeddöntőket rendezték. A Zimmermann két szett után közel 50 ponttal vezetett, az indiai-ír Texan Aces azonban egy 30 pontos menettel visszajött, és az utolsó szettben próbált volna fordítani, azonban a kis pontforgalom nem nekik kedvezett, így végül 27 pontos vereséget szenvedtek.

A Strul sokáig vezetett, de nem nagy különbséggel, azonban az utolsó szettet a Spector nyerte 24 ponttal, így 10-zel övék lett a meccs, és az elődöntő lehetősége a lengyel-monacói különítmény ellen. Lavazzáék 27 pontos előnye nem hogy eltűnt, de egyenesen 17 hátrányba kerültek az utolsó menet előtt a Chagas csapat ellen. A brazil világbajnok és barátai végül nem tudták tartani a frontot, és bár 3 partival a vége előtt még vezettek, végül egy vad partiban mindkét asztalon licitáltak még egyet a hatos magasságon, és mindkét felvétel bukott, ami 12 pontjukba, és a továbbjutásukba került, mivel 6 ponttal kaptak csak ki.

A francia-angol-kanadai-amerikai békák Charlie minden drukkolása ellenére kikaptak az angol Allfrey-től, így kiestek.

Az elődöntők tehát Zimmermann-Spector, Lavazza-Allfrey, a várható döntő pedig Zimmermann-Lavazza.

A nőknél és a szenioroknál már az elődöntöket is elkezdték, az Aperol a Smith, míg a Baroni a Baker csapat ellen vezet 20 pont körüli különbséggel a nőknél (ezek mind nemzetközi csapatok), míg a 60 felettiek küzdelmében sem dőlt el semmi, Silverman 12-vel megy Milner ellen, míg a Wolfson-China Evertrust meccs pont döntetlenre áll 4 szakasz után. Ma mind a négy meccs véget ér, aki magyar idő szerinti izgalmakat akar látni, javaslom a délutáni-esti két játékrészt, hiszen itt is 6 menet után vége a meccseknek.

Egyedül a bajnokok közül

Azt hiszem, rosszul tanítjuk a bridzset. Mint a (csak a magyar) iskolákban, azt akarjuk megmondani, mit kell csinálni adott helyzetben. Pedig arra volna jó rávenni a bridzs iránt érdeklődőket, hogy próbálják kialakítani a saját elképzelésüket a játékról.

Például az alábbi helyzetben sem kell feltétlenül „a mezőnnyel menniük”!
Szóval mit licitáljon Nyugat?

Szinte hihetetlen, de nyílt verseny nyolc asztala közül heten ugyanígy ment a licit! A Nyugatok közül négyen kontráztak, ketten passzoltak. Egyedül a Texan Aces csapat játékosa, Prabhakar Balakrishan gondolt egészen mást: ő 6 kőrt licitált.

Itt van a teljes kiosztás:

Ki gondolná, hogy itt nem a bukások száma, hanem a teljesítés a tét. De mindegy is, lehetetlen a pikk ásszal indulni. A kőr kezdés után viszont a felvevőnek nem nehéz a dolga. Ha a treff elosztása nem rosszabb 4–1-nél, simán felmagasítható a szín. Üt a kőr ásszal, egyszer még aduzhat is, majd treff ász, treff király, két treff lelopva adu közlekedéssel, aduval vissza, lehet teríteni. -1540 vagy 1370. Az indiai 6 kőrje meg csak 500-at bukott (1540-500=1000: 14 IMP).

És persze El Ahmady! Igaz, Kelet helyén Kranyak csak 3 kőrrel indult, az egyiptomi meg passzolt a hosszú káróval! Jött 4 kőr, passz, passz. Erre már mondott 5 kárót. Naná, hogy megkontrázták! Csinált egy szűrt, és talán úgy érezte, jó üzletet kötött. Ahogy partnerei is gondolhatták a másik asztalon, hogy jó volt nem kontrázni a 6 kárót. Csakhogy az eredmény 1370-950=420: 10 IMP az ellenfélnek. (A meccs végeredménye meg 117–107 lett az amerikaiak javára.)