Barion Pixel
HUEN

Kezdőoldal

Gulyás Dániel - 2017. november 10.

Európai Bajnokok Kupája, Riga

Csütörtökön megkezdődött a 16. Európai Bajnokok Kupája Rigában, az esemény szombatig tart. Ez a verseny más sportágak Bajnokok Ligájának felel meg, azonban a részvétel korlátozott: azon 10 ország bajnokait hívják meg, akik a legutóbbi Európa-bajnokságon az első tízben végeztek – talán emlékezetes peches végjátékkal a magyar csapat legutóbb az amúgy nagyon szép 11. helyet szerezte meg Budapesten az Eb-n, így erről is lemaradtunk. További résztvevő csapat a címvédő, valamint a házigazda is indíthatja bajnokát, így 12 tagú a mezőny. (Bár kicsit nehezen érthető, hogy a válogatottak eredményessége miként értékmérője egy bajnokcsapatnak, amelyben akár külföldiek is játszhatnak, de ez a szabály, el kell fogadni.)

Az Eb-n jól végzett idén is Monaco, így nekik mint címvédőknek két csapatuk is részt vesz idén. Érdekesség, hogy az egyes számú, Pierre Zimmermann vezetésével felálló csapatban már játszik az eddigi olasz, jövőre már monacói válogatott Lauria–Versace pár is, de például a francia bajnok névadója az a Zaleski bácsi, akit sok versenyről jól ismerünk, és aki olasz, de például a lett bajnoknál szerepel az orosz válogatott Gromov, és még sorolhatnánk (a svédeknél a három, még junior korú Rimstedt testvér mellett csapattag a holland Michielsen, akinek az életben is párja partnere, az olimpiai bajnok Cullen).

A versenyt két szakaszban bonyolítják. Az első két játéknapon a 12 csapat teljes körmérkőzést játszott, 10 leosztásos meccsekkel, míg szombaton még egész nap folyik a játék, az alapszakasz szerint 3 négyes csoportba osztják a csapatokat (legjobb négy, középső négy, alsó négy), és a négyeseken belül elődöntő-döntő formátumban az összes helyezést eldöntik. Ezek a meccsek egyaránt 2x16 leosztásosak.

Vigyázat, aki BBO-n szeretné követni a meccseket: nálunk egy órával előbbre jár az idő (tehát a szombati 9.30-as kezdés nálunk 8.30).

Péntek estére azt már megtudtuk, mely csapatoknak van esélye a végső győzelemre, mert véget ért a körmérkőzés. Némi meglepetésre egyik monacói együttes sem került a felső négyesbe, sorrendben az angol, a francia, a holland és a norvég bajnok küzd meg az érmekért. Centikkel maradtak le az olasz bajnokok, nekik Monaco I, valamint a svéd és a német bajnok lesz az ellenfele az ötödik helyért. A harmadik csoportot sem nevezhetjük futottak még kategóriának, hiszen a friss vb-bronzérmes csapatával felálló bolgár bajnok a Monaco II és a helyiek mellett a lengyel bajnokkal küzd meg.

Elképesztő küzdelem, és remek megoldások mellett persze hibákat is látunk, de mindenképp érdemes megnézni a hátralevő csatákat, illetve elolvasni a bulletint, ahol jómagam is meccsbeszámolókkal jelentkezem.

Egy izgalmas parti az első napról, mely egy jelentős ütéskülönbséget eredményező indító kijátszás miatt érdekes. A lapunk:

Partnerünk 1 treffel indul, ami legalább két lap a színben, az ellenfél 3 szant licitál, amit mi bátran megkontrázunk, és némi meglepetésre ez marad a felvétel. Mivel indulunk?

Válasz a második részben.