Barion Pixel
HUEN

Kezdőoldal

Gulyás Dániel - 2020. október 10.

Első Online Világverseny – 19. játéknap

Az elődöntők második fordulója is sok izgalmat hozott, a mieink továbbra is jól szerepelnek, 13 ponttal nyerték a második menetet, és 10-zel vezetnek a félidőt jelentő 40 parti után. A névadó szponzor Nick Nickell ezúttal is beültette magát, az első 10 partiban játszott.

5. leosztás
Az első nagyobb írást az ellenfél szerezte, de ehhez magyar hiba is kellett.

Lakatos Péter (a címlapfotón – forrás: LoveBridge) erős szannal szólt közbe, és nyolcat ütött.

Odaát azonban máshogy értékeltek, és jól tették:

Egyetlen treff fogás, rövid treff, 4–3 nemes, véleményem szerint jobb licit vele a kontra. Lehet, hogy jobb az 1 majort játszani, mint az 1 szant, illetve a lap olyannyira erős, hogy talán az 1 szan nem is írja le jól – 18 pont, de csupa ász-király, nagyon szép kártya. Most pedig, amikor a partner a négyes nemesünket mondta, egy jobb emelést is megért. A 11 ütés már könnyű volt, 8 pont oda.

10. leosztás
A Flannery visszaütött:

A magas induló licit nem tette lehetővé, hogy Dumbovich Északon kizárjon káróban, ezért végig passzolt, a felvevő pedig nem fogott aduzásba, mivel a két rossz pikkjét szerette volna lelopni, vagy a káró dámára eldobni az egyiket. Nos, a káró ászt lehívni akkor rossz, ha 7–0 a káró (De annak mi értelme, ahogy a felvevő játszott, hogy miután ütött a treff ásszal, lement a kőr ásszal, többet nem aduzott, hanem kirakta a káró ászt? Akkor már miért nem arra hívott rá egyből? – a szerk.), de épp így volt, ezt ellopták, és még kiadó volt 3 ütés, egyszer nem, és 12 pont ide, amikor a másik asztalon káró kizárás után káróval is indultak, és üresben lopták el, így már lehetett aduzni.

10 parti után kis előnybe kerültünk, 16–12.

Jött a második játékrész, már a 4 szuperprofi ellen.

12. leosztás
Máris egy nagyot írtunk.

Greco kicsit öregesen csak 2 kőrrel szólt közbe (mans-bellben, passzos partnerrel?), de partnere emelt. Dumbovich látta, hogy Szabó Csabánál rövid kőr várható, ezért bátran 4 treffet mondott, nem kell sok a gémhez. Csaba megpróbálta a pikk színt, de végül 5 treff lett a felvétel.

A kőr indulást Miklós ütötte, lopott egy kőrt, majd káró impasszt adott, hiszen a káró ütésekre szükség lesz. Ezt Greco vitte, pikket hívott, Hampson pedig treffet. Vajon kinél van a treff dáma? Impassz, vagy beüssünk az ásszal? Nos, több dolog is segített a helyes döntésben: először is, Nyugat már passzos volt, és a pikket a királlyal vitte, tehát nála az ász, valamint már láttuk a kőr dámát is, ha még treff dámája is van, talán már elindult volna. Másrészt, ha ülne a treff impassz, akkor nem treffet, hanem kőrt hívtak volna, hogy ne lehessen adu impasszt adni!

Miután a káró húzott, a felvétel teljesült, +600.

Levinék kicsit túlhúzták a dolgot a másik asztalon.

A 4 kőr licit jelentéséről talán megoszlottak a vélemények – Dél transzfernek szánta, Észak úgy vélhette, valami jó lap rövid kőrrel (pl. Qxxxx, x, Kxxx, Qxx vagy hasonló), ezért szlemet mondott. Lakatos a pikk ász-királlyal szeretett volna valamilyen más indulást kérni Winkler Gábortól, aki azonban maradt a kőrnél (a 4 kőr kontrája kőr figurát ígért). Bobby Levin az elején ugyanúgy játszott, mint a másik terembeli ellenfele, de amikor a káró király és a pikk király után adu jött, impasszt adott, bizonyára hitt a kontrának. Winkler ütött, és még egy kőrt is le tudott hívni, 3 bukás, +800! A partin 16 pontot kerestünk.

Egy töredéket összeírtak az amerikaiak, majd mindkét magyar gém elbukott, 6, illetve 7 pontot szereztek, és máris újra szoros volt a meccs.

19. leosztás
Az utolsó két partiban megint mi jöttünk.

Mansban bell ellen az ember sok mindent megpróbálhat, Szabó Csabát 3 kőrben igyekeztek megbüntetni. Nos, a lapok jól feküdtek, ezért 2 bukásból megúsztuk a dolgot, –300. Miután odaát biztonsági játékkal Winkler kilencet ütött a 3 szanban, 7 pontot kerestünk.

Az utolsó partiban valamilyen bizonytalanságot vélhetett felfedezni a licitben Greco, mert odacsapott egy 5 treffnek, amit könnyedén teljesítettünk, az itt szerzett 2 ponttal (+750, –690) ezt a tízest 25–16-ra nyerte a magyar-izraeli együttes (bár Alon Birman ezúttal nem játszott), így összességében 10 pontos előnnyel várhatja a vasárnapi folytatást. A másik elődöntőben 60 ponttal vezetnek az alapszakaszt megnyerő törökök, szóval van remény rá, hogy a magyarok meccsét adják a harmadik negyedben, döntés még nincs.

A vigaszversenyen egy darabig úgy tűnt, nyerthetünk végre, sajnos a hirtelen összeálló Kemény–Amer pár benne hagyott valamennyit, így 8 ponttal megint kikaptunk. Talán most már jön egy verhető csapat…

Nézzünk pár érdekes partit.

1. leosztás
Az első partin 10 pontot kerestünk.

A 14 pontos 1 szan után persze nem fogadták az invitet, de már ez is túl magas volt, minden színből kiállt egy, és a pikk lopással egy bukást jegyeztünk, +50.

A másik párunk megtalálta a pikk színt:

A treff licit félrevezette Keletet, aki el is indult partnere színével, ütött a dáma, és már csak egyet-egyet kellett kiadni a többi színből, +420.

Sajnos ezután többször ők írtak, de a hibákat ezúttal fedje jótékony homály – egy impasszos, elbukott 7 pikket kihúztunk…

7. leosztás
Szerencsére az ellenfél névadó szponzora, Jonathan Harris nem mindig volt a topon:

Kőrrel indult, partnere ütött, és visszahívta a színt, ezt kiengedtem, vitte a dámával… Már csak ki kellett volna magasítania a kőrjét, kezében a káró ász beütésével, azonban attól tartott, ha húz a treff és a pikk is, már nagyon sokat ütök, ezért lehívta a káró ászt… +630.

Addig licitálta Kelet a pikkjét, hogy a partneri bizalom maximumaként sikénnel gémre emelték… Ez nem volt nagy siker, –300 és 14 pont ide.

14. leosztás
Sajnos több apró partin ők írtak, talán ez volt a legdrágább. A mezőny kb. fele teljesített, a másik fele bukott a jó 4 kőrben.

Vajon ki viccel? Az egyik passzos közbeszólt, a másik jó emelést adott, hogy lehetnek a kőrök? Persze vákuumban az aduszínt kettősimpasszra játsszuk, itt azonban esetleg ki lehet próbálni, kinél van a treff ász. Ha Keleten van, Nyugaton kereshetjük a kőr királyt, ha Nyugaton, akkor ellenkezőleg. A kettősimpassz nem ült, –50.

Pedig olcsón előmentettünk:

Ebben csendben kettőt buktünk, 4 IMP oda.

Folytatás tehát vasárnap este. Mi újra megpróbáljuk, míg remélhetőleg újra képernyőre kerül a HUNISR csapat, mivel a másik elődöntőben az alapszakaszt megnyerő török Salvo már 60 ponttal vezet. Hajrá!