Barion Pixel
HUEN

Kezdőoldal

Gulyás Dániel - 2018. június 9.

Beszállnak a nők és a szeniorok – csapat Eb, Ostend

A verseny kétharmada még hátra van a nyílt csapatok számára. A magyar válogatott a még éppen vb-indulást jelentő 8. helyről várja a 13. fordulót, az olaszok elleni mérkőzésünket vasárnap 13.20-tól magyar hangos kommentárral közvetíti a BBO. Kezdetét veszi a női és a szenior csapat Eb-je is, itt szintén drukkolhatunk a magyar válogatottaknak.

Péntek délelőtt mindenki a felhők felett járt, mivel az írek elleni reggeli 24 pontos győzelemmel átvettük a vezetést!

Sajnos, a fő brit sziget átka ezután lecsapott újra, Wales és Anglia után Skóciától is vereséget szenvedtünk (–21), sőt este az észtek is legyőztek minket (–13), így is az ötödik helyről vártuk a szombati két fordulót.

A rossz sorozat sajnos folytatódott, a formába lendülő fiatal görögöktől súlyos, 28 pontos vereséget szenvedtünk, így a 8. helyről vártuk a BBO-n is közvetített bolgár rangadót.

Nos, ugyan kikaptunk, de legalább csak 2 ponttal, megőrizve pozíciónkat, és reménykedünk, hogy vasárnap visszatér a győztes csapásra a magyar csapat.

Az élen az olasz és a norvég csapat váltogatja egymást, de közel van Izland és Izrael, valamint a görög, a lengyel, és a hazai belga csapat van még előttünk.

29. leosztás
Egy szép parti a bolgárok elleni meccsről.

Nyílt terem:

Szegedi Balázs gambling lapot jelző 3 káróval lépett közbe, és a bolgárok már nem tudták kibogozni, mi is a jó színük. Hegedűs inkább passzolt a 6 kőrre, látszott, hogy ez biztosan egy csomót bukik, végül 400 lett.

Zárt terem:

Dumbovichcsal szemben nem lehet 6 minor és 5major lappal 1 majorral indulni, így Gábor kénytelen-kelletlen 1 káróval kezdett, de szerencséjére még volt ideje a pikket is bemutatni. A 4 treff valami pozitív, bár még kétséges volt, mi is az adu. A 4káró tisztázta a kérdést, Miklós gémre emelt. Hogy milyen ütéseket tervezett elvinni Marashev, nem tudjuk. Mivel nem indultak aduval, Winkler szürt is csinált, +950; 16 pontot kerestünk a partin.

A mérkőzés beszámolója holnapután a bulletinben is olvasható lesz (ahol amúgy mindennap található meccs beszámoló tőlem angolul, az érdeklődőknek).

Vasárnap Portugália, Olaszország és Románia következik a nyílt csapatnak, az olaszok elleni rangadót a BBO is adja, hangos magyar közvetítéssel. A nők Észtország, Lengyelország és Izland ellen, a szeniorok Angliával, Ausztriával és Franciaországgal játszanak az első versenynapjukon.

Hajrá, fiúk, lányok, mindent bele!