Barion Pixel
HUEN

Kezdőoldal

Kelen Károly - 2014. november 9.

Az ügyész fellépése a köztársasági elnökkel szemben – jogászok versenye

A jogászok első bridzsversenyén összesen 19 páros – és hogy ne maradjon ki senki, versenyen kívül a szervező Bunth Ágnes és Magyar Ádám – indult, és két forduló alatt összesen 38 leosztást játszott a mezőny. Tulajdonképpen amatőr verseny volt, de azért részt vett rajta néhány mesterjátékos, például Winkler Gábor, Nyárádi Gabriella és a bátyám, Kelen László is. Ami még különlegessé tette a tornát, hogy asztalhoz ült Áder János köztársasági elnök feleségével, Herczeg Anitával.
 
Pontosabban: dr. Winkler, dr. Nyárádi, dr. Kelen, dr. Áder és dr. Herczeg. A 38 résztvevő közül összesen öt doktori cím nélküli játékos volt _azzal a feltétellel csatlakozhattak jogász partnerükhöz, hogy nem szereztek számottevő mesterpontot eddigi bridzspályafutásuk alatt_. Jó, a doktorok között volt orvos is, de mindenképpen legalább harminc bridzsező jogász érezte fontosnak, hogy egy kellemes játéknapot töltsön a verseny helyszínéül szolgáló angyalföldi Premium Apartmantházban.
A szerkesztőnek megígértem, hogy rendes riportot írok, de sajnos súlyos baleset miatt a tervezettnél előbb kellett eljönnöm: öt hónapos unokámmal az ölemben kibiceltem volna a köztársasági elnöknek, a pelenkázás azonban nem sikerült tökéletesen. Jelentem: nadrágomat azóta másikra cseréltem.
 
Annyit azért sikerült megtudnom, hogy Áder János felnőtt fejjel tanult meg játszani. Felesége családjában volt heti tevékenység a bridzs, úgyhogy ő Herczeg Anitától tanulta meg a játékot. Külön-külön megkérdeztem őket, hogy ki ma a jobb játékos.
Az asszony férjére mutatott:
– Én tanítottam, de ma már ő a jobb.
– Licitben Anita, lejátszásban én – választott választ a férj.
 
Feltettem az ilyenkor szokásos kérdést, mi a jó a bridzsben.
– Szellemi szpartakiád, nem? – kérdezett vissza az elnök. – Azt szeretem, hogy állandóan koncentrálni kell. Ha csak egyetlen egyszer rosszat licitálsz vagy rossz kártyát húzol ki, máris vége. Általában nincs mód javítani.
 
A bajnokságot – ha nem számítjuk a versenyen kívül indult páros 71 százalékát – dr. Nyárádi Gabriella–dr. Juhász György nyerte dr. Szőnyi György–Somlai Tibor, dr. Popovics Judit–dr. Torday Kálmán és dr. Goda Tamás–dr. Kelen László előtt.
 
És akkor egy játszma az első fordulóból:  


Szerintem egészen jó felvétel ez a 6 szan, amit csak két asztalon játszottak _és buktak_. Az ellenfél a kőr ásszal kezd, majd kőrt hív. A felvevő meg tud számolni négy kőr, két pikk, két treff és három káró ütést, ez összesen tizenegy. A tizenkettedikre a fő esély nyilván a pikk dáma bekerítése, de előtte még meg lehet próbálni a treff ász-király lejátszását: ha esik a dáma, máris otthon van, egy magas pikket is le kell húzni, hiszen láttunk már szingli dámát _és nemcsak szórakozóhelyen_.
A végére marad még egy lehetőség, miután kiderült, hogy Nyugatnál maradt a treff dáma, Dél lejátszhatja az összes ütését úgy, hogy kezében csak egy pikk marad és a treff bubi, az asztalon meg a pikk király-bubi _ahogy a Next gomb kattintgatásával az ábra is megmutatja a végén_:  


Tehát Nyugatnál van a treff dáma, ezért már csak egy pikkje maradhat. Pikk hívásra az asztalon a királyt kell tenni, és ha Keletnek eredetileg csak dubló pikkje lett volna...
 
Nem szép Bridzsida istennőtől, hogy ezúttal a kevésbé bátor jogászoknak kedvezett.
 
És még egy fontos hír: állítólag egy ügyész kegyetlen húzással megbuktatta a köztársasági elnököt! Ráadásul kontrázva!
 
A második fordulóban megtörtént eset részleteit egyelőre homály fedi, de van rá remény, hogy kemény oknyomozói munkával fényt derítünk rá. _Dr. V. A. vegye már föl a telefont!_