Barion Pixel
HUEN

Kezdőoldal

Bozzai Bence - 2012. március 28.

Apa csak egy van – 4 ász párosverseny

Az idei 4 ász párosversenyen volt szerencsém azzal a játékossal játszani, aki bevezetett a bridzs rejtelmeibe. Ő volt, aki megtanította az alapokat, ő volt, aki végtelen türelemmel viselte még azt is, amikor lepasszoltam egy felüllicitet vagy amikor 24 ponttal és hatos pikkel elindultam 2 pikkel, mert elfelejtettem, hogy az gyenge és van a világon abszolút forsz.
 
Aztán az idővel nem bridzseztünk együtt: én ifikkel játszottam, ő meg félig-meddig abbahagyta a versenyzést, éppen ezért mára már élő mesterpontomból több van _de az örökmesterpontjaitól még messze vagyok_, így a kőr csoportba lettünk besorolva. Ja, hogy még nem írtam, kiről van szó? Nagymorgóról – aki után valamilyen véletlen folytán a Kismorgó nevet kaptam.
 
Szóval felvetettem, hogy játsszunk egymással: hátha nem csalódik bennem oly nagyon. Egy ideig jól is ment minden, az első fordulóban elég jó eredményt értünk el, aztán a második forduló közepén ezt a lapot kaptam:

 
No de mivel induljak? 1 kőrhöz túl gyengének ítéltem. Talán 2 szannal indulhattam volna, ami _19_20–22 pont, és lehet benne ötös nemes, hetes minor, és 5422 úgy, hogy a minor az ötös szín. De ez egyik sem! Cserébe persze védett királyaim vannak, de ha rosszul jövünk ki belőle, akkor majd jól megkapom, hogy „Fiam, hát még a rendszert se tudod rendesen!”. Meg amúgy is, eszembe jutott, hogy van a világon abszolút forsz is, ezért 2 treffel indultam. Erre jó apám 2 pikket mondott, ami 3 kontrollt jelzett és pontosan egy ászt és egy királyt. Megörültem, és elhatároztam, hogy szlemet kéne játszani, és csuklóból kitettem a 3 kőr licitet. Már amikor letettem éreztem, hogy baj lesz, hát még amikor apám 3 szant mondott.
 
Ott álltam, vagyis ültem, megkövülten. Ha szan lesz a felvétel, akkor ő játssza, és nekem van két üres királyom, de csak az egyikből van nála az ász. Amilyen pechem van, átindulnak a másik királyon, ütnek az ásszal, majd a dámával. Pedig milyen egyszerű lett volna, hogyha vagy 2 szannal indultam volna, vagy a 2 pikk válasz után mondtam volna 2 szant.
 
Ha 6 szant mondok és benne lesz, akkor semmi baj, de mi történik, ha nem lesz benne, és mi történik, ha valóban csak az én kezemből lett volna benne? Talán ott helyben lesz mérges rám apám, talán csak otthon kell majd kukoricán térdepelnem, vagy ami a legrosszabb: nem kapom meg vacsorára a beígért hawaii pizzát _mert hogy ennyi a szponzori díjam_.
 
Nem tudtam, hogy tegyem jóvá a helyzetet. Végül úgy gondoltam, 6 kőrt mondok: ha majd nem teljesítek, akkor valami olyasmit fogok mondani, hogy „Bocs, fater, a káró kilencesemet kőrnek néztem, és azt hittem, hatos kőröm van”. Meg voltam győződve róla, hogy van két kőrje.
 
Aztán leterült:


Indulás: pikk ász.
 
„Apa, csak egy van!?” Nem elég, hogy a kőrje szingli _egy érv a 6 szan mellett_, még a védtelen királyomhoz is hoz egy dámát _még egy érv a 6 szan mellett_, és a 6 szan jobbat írt volna _még egy érv a 6 szan mellett_.
 
A pikk ász volt, majd a treff folytatást az asztalon ütöttem a királlyal _nem volt fontos elengednem a kilences felé, mert később a pikk dámára úgyis tudok dobni egy treffet a kézből, ha kell_. Nem tudtam eldönteni, hogy impasszt adjak-e vagy sem. Ritkán játszom hat aduval, főleg hatos magasságon, és úgy, hogy nem adhatok ki a színből. Ha kiadok, és bukok, akkor apám csalódni fog bennem, talán nem is visz haza a kocsival, talán szobafogságot is kapok. Az esélyt nem számoltam ki izgalmamban, minden mindegy alapon lehívtam az ászt, a királyt, a dámát, és amikor jött a bubi, csak akkor ocsúdtam fel: juhé, kapok este pizzát, és még haragudni se fog rám.

 

Talán nem is csalódott a verseny után, sőt esetleg a hozzám fűzött reményeit is beváltottam, ugyanis a kőr csoportot megnyertük. Köszi, Nagymorgó!