Barion Pixel
HUEN

Kezdőoldal

Gulyás Dániel - 2011. november 16.

A keszthelyi Dumbovich–Gamax maraton

Szokásos kis csapatunkkal _Dombi–Dumbovich, Gulyás–dr. Kotányi, azaz a négy D_ idén is irányt vettünk Keszthely felé, hogy megpróbáljuk a Galim csapattól _amely évek óta nyerni jár ide_ megszerezni a trófeát _ami sajnos csak elméleti trófea: miért nincs manapság kupa az ilyen versenyeken?_.
 
 
Utunkat állta azonban hazánk méltán nagynevű csapata, akik szintén sztenderd összeállításukban vették fel a harcot, a Gamax _Lakatos–Szilágyi, Homonnay–Winkler_.

Az első forduló nálunk úgy tűnt, szoros küzdelmet hoz, azonban társaink hozták a jó partikat, még az általunk betömött mans gém is csak –3 imp volt, jó kezdés: 25–4.

Második ellenfelünk is számunkra kedves volt, cseh barátaink több apró partin adtak le, emellett esett meg ez:


A 2 treff gémforsz _a 2 káró jobb minőségű szín_. Itt kiderült, hogy partneremnek legalább 5–5-je van, így elvetettem, hogy 3 szant játsszunk, hiszen biztos, hogy az egyik fekete színnel baj lesz, míg káróban akár szlem is lehet.
4 káró ORKC-t licitáltam, tetszett neki, kiderült, hogy két ásza van, adu dáma nélkül, ami jó hírnek tűnt, hiszen akkor jó kőrje lesz, vagy hasznos treff figurája. A pikket meg majd megússzuk valahogy... 6 kárót mondtam, ami meglepően izgalmas felvétel volt, mivel partneremnek A, AT954, J9873, KD volt a lapja, de az elöl lévő szingli adudáma miatt hamar lehetett teríteni. Úgy vélem, ez még épp mondandó szlem.

Ezt a meccset is 25–4-re nyertünk, jöhetett a 3. forduló, Gamax, első felvonás.

Néhány érdekes pillanat: elindulnak előttünk általános mansban 1 treffel, ami legalább kettőt ígér a színben, tudunk-e licitálni ezzel: KJT4, T8, A3, AD954, passzos partnerrel? Felmerül az 1 pikk, az 1 szan és a passz. Végül a passzt választottam, mind a szkórhelyzet, mind a partner passzossága miatt _kicsi a gémesély, ha mégis, ő is nyithat_. Ez körpasszba fúlt, partneremnél a 973, AJ2, KJ54, JT7 lapok voltak. Kinek kellett volna licitálni? Az ellenjáték hibátlan volt, így a felvevő csak kettőt ütött _+250_, de 5 imp így is járt nekik _3szan +2, 460_. A másik asztalon ugyanis nyilván 1 káróra 2 treffet lehetett mondani, és simán repült a gém.

Melyik lappal indulunk 6 pikk ellen?


Nyilván a felvevőnek van egy jó mellékszíne, amire könnyen lehet, hogy megcsinálja a felvételt, hiszen semmi rossz hírünk nincs, minden egyenletesnek tűnik. A rövid _nem sikén_ színében kéne indulni, hátha ott találunk valamit a partnernél. Sajnos Gergő a treffben reménykedett, bár talán a káró valószínűbb. Így voltak kiosztva a lapok:


A káró indulás bukást jelentett volna _illetve a másik asztalon 4S +1-et hozott_, a treff szürt eredményezett, –13 IMP.

Egy újabb nehéz felvevőjátékot Lakatos jól, Gergő rosszul oldott meg, újabb 10 IMP oda.
Egyetlen 12 pontos szvingünk dacára kikaptunk _ritka az ilyen 26 IMP-s indító kijátszás_, 8–22.

A negyedik fordulóban újabb cseh ellenfél, sok szót nem érdemes vesztegetni rá, például egy bukós 3 treffben ütöttem két szürt, míg csapattársaimat a 4 kőrben tömték meg, 25–1.

Másnap folytatódhatott a Gamax-szappanopera, 5. forduló, azaz második felvonás.
Hogy szépről is megemlékezzünk:

Dél helyén a partner 1 szan _12–16_ indulására megtudtam, hogy az elosztása 3–2–4–4, így inkább 4 pikket, mintsem 3 szant mondtam, ami teljesült is. Kelet _pechesen?_ a káró kilences indulást választotta _mondjuk aki nem indul szan ellen sosem káróval, annak gyakrabban kell szín ellen_, így hamar terítettünk, míg a másik asztalon a 3 szan ellen lehívtak 6 kőrt, +13.
 
Licittévesztés miatt rossz gémet játszottunk, kimaradt egy bellgém is, szerencsére Winkler sem tudta megoldani indító kijátszás feladványát egy 5 káró kontra ellen, a mi asztalunkon 4 kőr kontra –1, Gergőéknél 5 káró kontra egyenlő, +9 helyett –11 a Gamax szempontjából.

Így is nyertek, de csak 16–14-re, így jöhetett a 6. forduló, más néven harmadik felvonás.

Előbb partnerem húzott ki minket a nagyobb bajból _bellben mans ellen 12 vs. 0 ponttal, két egyenletes lappal kellett volna kitalálni valamit, szerencsére a legrövidebb színünkre nem tudtak információs kontrát adni, 5 bukás, szép blöff, –3 IMP_, majd Dumbovich szép ellenjátékkal elbuktatott egy gémet, ami kevésbé sikeres hívásokra meglett nálunk.
Végül Szilágyi 2 szannal indult egy szingli ászos lappal, partnere J64-e nem volt elegendő fogás a 3 szanban, míg a másik asztalon a „jó” kézből _D95-ből kellett volna ezzel a színnel indulni_ meglett ugyanez a gém.

Így most mi nyertünk, 23–7.

A 7. fordulóban hibákkal erősen tarkított mérkőzésen született döntetlen a Steve csapat ellen. Mivel indulunk ezzel a lappal:


Az egyik asztalon 4 káró–kontra–passz–4 pikk, kétszer nem, a másikon 5 káró–kontra: 1100. Partner lapja a peches D982, KJ7632, 76, 8 volt. Az ellenfelek két fekete magas lap lehívása után adu ász-aduval kézbe tesznek, és még kiáll az összes treff, azaz négy bukás.

A 8. forduló újra a Steve csapatot hozta, két érdekes szlemparti is volt.
Mit licitálunk, ha a partner kétoldali bellben 4 pikkel indul, a lapunk pedig KT8, AK, J54, A9542?

Zsák 6 pikket mondott, Dumbovich passzolt. Szemben ez volt: DJ9xxxx, –, AD9xx, x
Mivel ült a káró kettős impassz, könnyen haza is ért a 12 ütés, –13imp.

A következő partiban ezzel kellett licitálnom: ADJTxx, Kx, AK98x, –. Precíziósban könnyű, hogy 1 treff, de a partner 1 kárójára mit teszünk? 2 pikk gémforszot adtam, ami egyben támogatás kérdés, erre a váratlan _de nagyon intuitív!_ 4 káró jött, ami nyilván legalább négyes pikket, és rövid kárót jelent. Ezek után pár tiszteletkört követően 6 pikket mondtam _elég lehet a pikk király, kőr ászból az egyik, vagy a kőr dáma és akár a pikk impassz is_, amit váratlanul megkontráztak. Mindketten gondolatban megdörzsöltük a rekontrát, de végül megúszták.

Partner lapja ez volt: xxxx, xxx, x, ATxxx. Kicsit szomorú, hogy sem pikk K, sem kőr A, de így is hazaértünk a 4–3 káró és a pikk impassz segítségével _elég lehetett volna a pikk impassz után a kőr K szökése is, ha a káró nem 4–3_.

Még néhány nagyobb írás segítségével 25–4 lett. Így 12 VP előnnyel vághattunk neki a 9. fordulónak, egyben Gamax–Dumbovich szappanopera negyedik felvonásának.

Ezt a meccset méltán nevezhetjük a szlemek fordulójának, Észak–Dél vonalon ugyanis három teljesíthető és mondható szlem volt.

Az elsőben mindjárt a precíziós 1 kőrre kellett volna szlemet látni ezzel: Dxxx, Kxxx, ADxx, D – persze ez volt a partnernél: Axx, ATxxxx, J, Axx. A pikk védett volt, a káró király kiadása után pedig le lehet dobni a pikkeket a kárókra. Ez a másik asztalon standard 1 kőr–4 treff után simán repült, –11.

A második szlem nem tartogatott túl sok érdekességet, mi végül  kőrben játszottuk _Kx vs ADJxx_, ami nagyjából 10 százalék esélyt jelent a bukásra, 5–1 adu esetén, míg a másik asztalon licitált 6 treff terített volt, viszont mi írtunk 2 IMP-t.

A harmadik szlempartiban Winklert még az sem indította szlemre, hogy partnere elutasította a transzfert erős szan után _lapja: DJ9xx, Kx, AJxx, xx, a partneré: Axxx, Axx, Dx, AKxx_, leállt gémben. Mi bemondtuk, és teljesítettünk _a káró impassz ült, az adu nem, de 2–2 volt, így le lehetett lopni a két rossz kárót_, +13.

Még sor került zsűri és óvási bizottság hívására. Vajon mit jelent ez a pároslicit: 1 pikk–1 szan _F1_–2 treff _3+lap_–2 káró–2 kőr? Kopogni kell a nyilván nem természetes, 4. színszerű licitre? Mivel indulunk 3 szan ellen ADTx-ből? Ha elblokkoljuk amiatt, hogy a kicsivel jöttünk, nem kéne-e inkább magunkban keresni a hibát? Ez azonban érdemben nem befolyásolta az egyébként izgalmas és magas színvonalú mérkőzést, amelyet végül 17–13-ra nyertünk. Az opera 2–2-re végződött, sokat énekeltünk, de senki sem halt meg _illetve kicsiny autómnak, Dezsőnek otthon közben lába kélt…_.

A végső előnyünk 14 VP volt, miközben mögöttünk a Steve, Gamax csapatok végeztek, míg más első osztályú csapatok _Galim, Vakrandi, Töfi, Tömör_ távolról figyeltek több jó erőkből álló cseh és szlovák csapat mellett. Úgy érzem, méltán lehetünk büszkék erre a győzelemre!