Barion Pixel
HUEN

Kezdőoldal

Honyek András, Bozzai Bence - 2017. július 5.

A kapitány és csapata – Ifjúsági Eb, Somorja

Gondolom, sokan ismertek már versenyekről, de talán kevésbé tudott, hogy idén átvettem az utánpótlás irányítását Szabó Csabitól. A 2015-ös, tromsői Eb óta foglalkozom a lánycsapattal, és március óta az egész ifjúsági bridzs versenyfelkészülést felügyelem. A vasárnap kezdődő somorjai utánpótlás Európa-bajnokság kapcsán szeretném bemutatni csapatainkat és a stábot.

Először is szeretnék köszönetet mondani a korábbi kapitányoknak és bridzsezőknek, akiktől sokat tanultak a mostani ifjú titánjaink. Mezei Kati és Honti Laci volt az én kapitányom ifi koromban, és azóta is mindig szívükön viselik az ifik sorsát. Szabó Csabi régi jó barátom és ifi partnerem volt. Salsamaggiorében vállalta utoljára a kapitányi posztot, itt meg tudtam nézni az ő módszereit. Azóta is tanácsokkal lát el, és az ifik még mindig bátran fordulhatnak hozzá segítségért. Még Szetei Zsoltot szeretném kiemelni, aki töretlen lelkesedéssel szervezett ifibajnokságokat, -edzéseket és rengeteg új tehetséget talált nekünk. (A 2015-ös, törmsői ifiválogatott)

A teljesség igénye nélkül még köszönetet szeretnék mondani Argay Gyulának, Bakó Daninak, Szalay Gyurinak, Vikor Attilának és Vikor Daninak.

A csapat felkészülése több szálon fut. Minden vasárnap tartok edzést a Böszörményi úton, és szerdánként online gyakorlunk a BBO-n. Ezen kívül van egy facebookos ificsoport, ahol rendszeresen megtárgyalunk licitszituációkat és feladványokat.

Próbálom minél többször utaztatni a csapatokat magyar és külföldi versenyekre. Két csapat indult a lengyel ifibajnokságon, a lányok Amszterdamban a White House-on versenyeztek, és az U26 Horvátországban indult a kisebbik pulai versenyen. A vidéki magyar versenyek szinte állandó szereplői az ifik, egy-két csapatot mindig el tudunk indítani. (Balra az amszterdami White House-osok, jobbra a lengyel különítmény egy része)

A csapatok
U26
Játékosok: Érsek Laura, Fodor Dániel, Homonnay Bálint, Kovács Márton, Tubak Dániel, Vági Máté
NPC: Honyek András

Két éve nagy tervekkel vágott neki ez a korosztály Tromsőnek, és sikerült is kijutnia a vb-re. Abból az erős csapatból idén csak Tubak Dani és Vági Máté fog játszani, tőlük stabil teljesítményt várok, és remélem, húzó emberei tudnak lenni a csapatnak.

Laurát és Bálintot ritkán látjuk itthon, mivel mindketten Angliában tanulnak, ők már indultak több nemzetközi versenyen is, viszont nincsen még stabil bridzsrutinjuk. A felkészülésük főleg online történt, amiben sokat segített Szilágyi nagymester, remélem, ez sokat fog a játékukon lendíteni.

Fodor Dani már több éve bridzsezik magasabb osztályokban, ifiválogatott egyszer volt, négy éve Wroclawban az U21-es csapatban játszott (a cikk eredeti verziójában tévesen úgy szerepelt, hogy Dani most debütál a válogatottban – a szerk.). Tehetséges fiatal játékos, megfontolt bridzset játszik. Neki a temperamentumára kell odafigyelnem, sajnos el tud vele szaladni a ló.

Kovács Marci a legújabb felfedezett, még csak pár éve gondolja komolyan a bridzset. Korábban kajakosként versenyzett, így a megmérettetések nem idegenek neki.

U21 (Bozzai Bence)
Játékosok: Bekő Zsuzsanna, Burlacu Péter, Jalsovszky Janka, Széles Márk, Szűcs Leó, Tóth Andrea
NPC: Bozzai Bence
Edző: Vasvári Anna
Kabalafigura: Bozzai Gergő


Honyek kapitány engem kért fel, hogy legyek segítségére az Eb-n, azon belül is főleg az U21-es korosztály kijelölésében és felkészülésében.

Jalsovszky Janka–Tóth Andrea
A bridzspartnerségen túl jó barátnők is, ez már abból is látszik, hogy a Facebookon jó sok közös képük található. Andi tavaly előtt már tagja volt az U15-ös válogatottnak, míg Janka csak most fog beleszagolni az Európa-bajnokság levegőjébe. A tavaszi felkészülésük az edzéseken és a vidéki versenyeken túl a klubversenyeken történt.

Bekő Zsuzsanna–Szűcs Leó
Zsuzsi felülről a harmadik a Bekő nővérek közül, az elmúlt két évben a lánycsapattal megjárt egy Európa- és egy világbajnokságot. Most Szűcs Leóval fog játszani, neki szintén nem ismeretlen terep egy Eb, hiszen Tromsö mellett még az abbáziai páros Eb-n is részt vett már, épp az előbb említett Tóth Andi partnereként. Miután Zsuzsi még nem költözött fel Pestre, a felkészülésük főleg a BBO-n történik.

Burlacu Péter–Széles Márk
Azon felül, hogy régóta játszanak együtt még osztálytársak is – remélhetőleg az unalmas tanórákon bridzsről beszélgetnek! Ők az egyetlenek, akik nem az ifirendszert játsszák, hanem a régi ifi, a Deep Pink egy továbbfejlesztet változatát, de azért megígérték, hogy meg fogják tanulni az ifirendszert is. Még nem játszottak Európa-bajnokságon, mégsem lesz ismeretlen számukra a légkör, hiszen tavaly nyáron a budapesti Eb-n végig mint közvetítőt voltak jelen, és ez minden bizonnyal tanulságos lehetett számukra. (A tavalyi, budapesti felnőtt Európa-bajnokság magyar operátorai)

Lánycsapat
Játékosok: Bekő Mária, Bekő Zsófia, Fischer Brigitta, Lajos Hanka, Révai Hanna, Szűcs Villő
NPC: Honyek András

Ez a csapatunk a tavalyi évhez képest sokat erősödött. Brigi a lányokkal fog játszani most, az ő tudása nemcsak a magyar ifimezőnyben számít kiemelkedőnek, hanem a nemzetközi porondon is megállja helyét. A csapat többi tagja kevésbé ismert még, de lelkesedésben a többi csapat is tanulhatna tőlük. ("De Majlandban harminckettő látszik": ifik Milánóban – középen Fischer Brigitta, aki köré a somorjai lánycsapat is épül)

Hanka fog Villővel játszani, nekik már egy éve stabil partnershipük van, és mivel mindketten az ELTE-n tanulnak matekot, sokszor találkoznak.

A többi lány vegyesebben fog leülni, az alapkoncepció, hogy Brigi mindig játsszon a legkipihentebb játékossal. Bízom benne, hogy nem csak jó játékot tanulhatnak tőle a többiek, hanem a versenyzési rutinját is elsajátítják.

Hanna, Marcsi és Zsófi sokat fejlődtek az előző évben, és mindig lelkesen tanulnak új dolgokat.

U16
Sajnos az idei évben U16-os csapatot nem sikerült indítanunk. Tavaly a vb-re ment egy csapat, de sajnos kudarcokkal teli élményekkel jöttek haza. Mindenképpen ki kell emelnem ebből a generációból Argay Zsoltot, aki rendszeresen jár az edzésemre, és apja bridzses karrierjét szeretné túlszárnyalni. Zsoltot nagyon szívesen küldtem volna versenyezni, de sajnos idén rajta kívül nem volt korosztályos versenyző. Bízom benne, hogy a jövőben tudunk majd csapatot küldeni, talán az unokabridzsből lesznek lelkes versenyzők.

Az ifirendszer
Az évek során több kapitány alatt több különböző rendszert játszottak a fiatalok. Én a Gál–Szalay-féle gyenge szanos rendszerrel kezdtem pályafutásomat, utána játszottunk Szabó Csabival váltakozó szant, amihez hasonló rendszert írt a Mezei–Honti kapitánypáros: a Deep Pinket.

Amikor úgy két éve elkezdtem ifikkel foglalkozni, Szetei Zsolttal teljes egyetértésben azt mondtuk, hogy a cél az egyszerűség és a fejlődéshez először az alapokat kell stabilan elsajátítaniuk az ifiknek. Ezért a mostani rendszer egy erős szanos sztenderd, alapjaiban hasonlít a Dallasi Ászok rendszeréhez, de persze pár modern konvencióval kiegészítve. Terveim szerint a következő évben sem szeretnék ennél bonyolultabb rendszert játszatni, amíg azt nem látom az ifjú titánjaikon, hogy kenik vágják az alap licithelyzeteket. A jelenlegi verziót itt tudjátok megtekinteni.

Mi várható az Eb-n?
Az U21-es csapat nemzetközi szinten még újoncnak számít, az ott játszóknak a verseny hangulatát szokniuk kell. Remélem, tudnak végig koncentráltan, higgadtan játszani, és sok élményt szereznek.

A lánycsapatnak van a legnagyobb sansza kijutni a vb-re. Ebben a csapatban már mindenki játszott nemzetközi porondon, mégis izgulós a társaság. Ha sikerül legyőzniük a versenydrukkot, jó eredmény is lehet belőle.

Az U26-os csapat helyzete kicsit hasonlít az U21-esre. Több jó játékos is van a csapatban, de komolyabb versenyrutinja keveseknek van. Az Eb célja, hogy összeszokjanak és csapat kovácsolódjon belőlük. A csapat négy tagja még két év múlva is indulhat ifi Eb-n, és akkor nagyobb eséllyel jöhet össze a vb-re kijutás.

Eb Budapestről kétórányira
A verseny idén Szlovákiában lesz, egy magyar településen, Somorjában. A tényleges játék most vasárnap, július 9-én kezdődik és július 15-én fejeződik be. A csapatok teljes körmérkőzést játszanak, az U26 minden csapattal egyszer küzd meg, a Girls háromszor, az U21 pedig kétszer. Rengeteg meccs lesz, sokat izgulhatunk/szurkolhatunk. A BBO-n követni lehet majd pár meccset, de erről még nincs pontos információnk. Itt lehet megtalálni a programot, egyéb tudnivalókat, majd a bulletineket és az eredményeket. 

A verseny alatt megpróbálok minden nap írni pár sort a hangulatról és az eredményekről, hogy képben legyenek az otthon ülők. Budapesttől úgy két óra autóval az út, lehet jönni élőben is szurkolni, mindenkit szívesen látunk.