Barion Pixel
HUEN

Kezdőoldal

Gulyás Dániel - 2017. november 13.

A hollandoké az Európai Bajnokok Kupája

Szombaton véget ért az Európai Bajnokok Kupája. Némi meglepetésre nem jutott a négy közé sem a monacói, sem az olasz bajnok (utóbbiaknál a sokunk által jól ismert Pauncz Péterrel), ők végül a kisdöntőben, azaz az ötödik helyért küzdöttek, és Monaco szerezte meg a győzelmet. A döntőben a holland és a norvég bajnok csapott össze, és igen alacsony pontforgalom mellett az előbbi nyert. (A győztes holland csapat a díjkiosztón – Fotó: EBL)

Az alsó ági csoportban bizonyára már nem volt nagy kedv a játékra, itt is meglepetés született, a hazaiaké lett a 9. hely, szoros csatában legyőzték a bolgár bajnokot.

A legjobb négy nagyobb izgalmakat tartogatott, bár az elődöntők végül nem alakultak szorosan. Az angol Allfrey az épp becsúszó Vikersund (norvég) csapatot választotta ellenfélül, és hamar meg is bánta. 16 parti után 38 pont hátrányban voltak, és simán kikaptak. A másik ágon picit szorosabb volt ugyan a csata, de a francia Zaleski csapat sem tudta érvényesíteni a papírformát, kikapott a hollandoktól. Minden meccs 2x16 leosztásos volt.

A bronzot a Zaleski szerezte meg, míg az aranyért rendkívül alacsony pontforgalmú meccsen: BC'T Onstein–Vikersund BK 33–26 (32 leosztásban!). A második félidő például 9–2 lett a norvégoknak.

Pedig szépen indítottak az ezüstérmesek, egyedül a mezőnyben bemondták ezt az egész jó nagyszlemet:

14 pontot szereztek, mivel a hollandok csak gémig jutottak. Ezután azonban sok kis partival a hollandok fordítottak, a második félidő pedig nélkülözte az izgalmas partikat. A győztesek: Peter Ijsselmuiden, Danny Molenaar, Geon Steenbakkers, Magdaléna Tichá, Tim Verbeek

Az előző cikkben leírt parti megoldása: feketével, ne pirossal!

Az asztalnál a biztosnak látszó kőr dámát választotta Észak, –550, –13 IMP – odaát a normális 5 káró kontra –2 történt. Fekete indulásra elviszik az első 11-et, 7 bukás, –1700, és +16 IMP. Nem mindegy...