Temesvárra látogattunk Ráduly Csabával a háromfordulós Bánát Kupa MP-párosversenyre. A befizetett – egyébként jelentős – nevezési díjak 85 százalékát kiosztották! Az első forduló után vezettünk, a másodikban visszacsúsztunk a második helyre, majd vasárnap következett a legjobb 14 pár szuperdöntője.
Az utolsó parti előtt gyaníthatóan nem álltunk pénzdíjas helyen.
Amióta fixa ideámmá vált, hogy az nyeri az MP-versenyt, aki állandóan szant játszik, sok esetben nem mondom be az ellenfél által valószínűsíthetően ígért négyes majoromat, így kedvenc 1 szanomat licitáltam. Az esetleges kötekedőknek megjegyezném, hogy ennek több előnye is van. Egyrészt az 1 szan passzolható, másrészt az ellenfélnek csak 2-es magasságon van lehetősége hosszú színének megtalálására, amit a negyedik helyen 5–7 _8_ ponttal nem mindig kísérel meg.
Káró bubi volt az indulás.
Gyanítottam, hogy ellenfelünk információs kontrája se volt igazán előírásos vélhető rövid kárója miatt. Ütöttem az asztalon. Igazából egyik szín megbontásához sem volt kedvem, ezért eljátszadoztam a teljesen üres kőr meghívásának gondolatával, de aztán magamhoz tértem, és kis treffel jöttem az asztalról. Hagytak ütni a bubival, újabb treffre jött a tízes balról, ezt boldogan rajta hagytam, nehogy ők hívják meg a kőrt. Káró tízes, ezt ismét az asztalon ütöttem, jobbról pikk! Mivel egyik szín bontásához sem volt még mindig kedvem, most jött el az ideje a kőr hívásnak. Kézi tízesemet a dáma vitte. Újabb kárójára jobbról ismét pikk jött, és kezdett tetszeni a helyzet. Kis pikk a dámához – véletlenül sem pikk ász, pikk –, ütött a király, vissza pikk. Miért is próbálta volna megüttetni a vélhető kőr királyomat.
No ezért is jó, ha nem sejtik a négyes majoromat. Innen már sétagalopp. A pikkek lehívása után jobbra még eljátszadoztak a kőr ász bedobásának gondolatával, de nem merték, így jöhetett kegyelemdöfésként a kőr hívás, és a treff villába történő kényszerű belehívás. Kilenc ütés, lelógó topszkór.
Amikor kiderült, hogy ezzel a partival sikerült megcsípni a 84 000 forintos harmadik helyet, eszembe jutott egy pár évvel ezelőtti keszthelyi párosverseny vége felé történtek.
Beteges szanmániám miatt 5–4-es pikkel is 3 szanra vállalkoztam. Nagy butaság volt, bár természetesen 5–3–3–2 és 4–3–3–3 volt az elosztásunk. Az asztal láttán könnyedén megállapítható volt, hogy ha a pikk dáma nélküli szín húz, pikkben legalább tíz, míg szanban maximum kilenc ütés vihető haza. Elkeseredésemben fortyogott az agyam, hogy lehet ezt megúszni.
A kezemből hívott pikk ászra mindkét oldalról kis pikk. A pikk bubit hívtam, amire Minarik Gábor rezzenéstelen arccal és tempóban tette a kicsit. Utolsó esélyem, a 4 pikkeseknek semmi okuk 3–1-re játszani a színt. Ekkor még a kilenc ütés is jó lehet. Az impassz után Gábor elsápadt, de később igazat adott. Hihetetlen, de a 30-40 beírásból egyetlen 4 pikk sem teljesült! Mint kiderült, akkor nagyjából egyformán állhattunk, így ez a parti döntött a 70 ezer forintot érő második helyről. Ők hetedikek lettek, ha nem játszok impasszra, akkor ők a másodikok és mi vagyunk a hetedikek.