Barion Pixel
HUEN

Kezdőoldal

Gulyás Dániel - 2019. június 23.

9. Nyílt Európa-bajnokság, Isztambul, 8. nap

Megkezdődött a nyílt Eb második hete, és ezzel a várva várt három másik formátum, azaz a nyílt (122 induló), a női (26) és a szenior (22) csapatok küzdelme. Utóbbi kettőben nem indult magyar egység, így figyelmünket a továbbiakban főleg a nyílt versenyre irányítjuk, itt játszik ugyanis a Dumbovich Miklós–Winkler Gábor, Hegedűs Gál–Szegedi Balázs összeállítású Dumbovich csapat. Ismerve játékukat és eredményeiket, reális remény lehet, hogy bejutnak a 32 csapatos rájátszásba, mely hétfőn kezdődik majd, ezt alá is támasztja, hogy a kiemelési listán 31. helyen szerepelnek – ez pedig számunkra azt jelzi, micsoda irgalmatlanul erős is ez a mezőny!

Az első forduló első partija mindjárt izgalmakat hozott több asztalon.

A mieink a török U26-os csapattal játszottak, akik be is mondták a jó szlemet, hiszen Dél kezéből benne is van. Dumbovich nyilván kizárt káróval, Winkler a treff dámával kezdett ennek dacára, és ez megnehezíti a felvevőjátékot. A káró királyra eldobható a vesztő kőr, és magasra is lehet lopni, a 3–1 adu miatt viszont ügyelni kell a közlekedésre, nem szabad túl korán aduhoz nyúlni. Talán itt ronthatta el az ifjú török, mert elbukta felvételt, míg odaát Szegediék csak 4 pikkig jutottak, de így is 11 pontot kerestünk a partin – ez bizony lehetett volna épp fordítva is.

A meccset a magyarok 23 IMP-vel nyerték, jó rajt!

A második fordulóban is török ellenfeleket sodort elénk a szél, és egy-egy nagyobb írás után úgy tűnt, kis győzelemmel zárunk, hiszen az utolsó partiban Winkler hazavitt egy nem egyértelmű 3 szant, azonban a másik asztalról egy ismerős szám jött, váratlan felvételben. Mindannyian írtunk már –1430-at, azonban ritkábban az 1-es magasságon…

Hegedűséknél az 1 treff–kontra–rekontra–passz licit nyilván büntető, amit meg is érthetünk ezzel a hatos treffel. Kicsit pechesebb volt, hogy a szín maradék része Délen volt, aki ezt boldogan lejátszotta, és végül 3 szürt csinált, ezzel 13 pontot keresve csapatának, továbbá a győzelem is az övék lett, 6 ponttal.

A harmadik forduló ismét győzelmet hozott, 12 pont különbséggel a horvát válogatott ellen. Ezt a meccset egy jó kézből és jól játszott 3 szan döntötte el, míg a túloldalt csendben bukott a másik vonal 3 treffet 50-ért, olcsó mentés a bell gém ellen.

A negyedik kanyarban Dumbovich Miklósnak bizonyára régi ismerősei, a német Gotard csapat következett, a két Gotard ezúttal a tavalyi U26 páros Európa-bajnokság győzteseivel (Alter–Streck) játszott egy csapatban. Ezúttal kis vereség lett a vége, a 9–7 oda elfogadható eredmény. Mindkét csapat jól vizsgázott ebben a szlemben:

Erős színek, stabil fogások, érthető a 6 szan, mégis viszonylag sok pár gémben landolt, vagy 7 treffet, illetve 7 szant bukott, bár olyan ellenfél is volt, aki indító kijátszóként a káró ásszal ezt nem kontrázta meg – de legalább lehívta, míg egy másik meccsen meglett a 7 treff.

Az ötödik meccsen újra törököt fogtunk, és ezúttal nem is eresztett. Bár az első 5 leosztásban 9 pontos előnyt építettünk kis partikon (közben kihúztunk egy unalmas 7 pikk egyenlőt, a teljesen terített felvétel amúgy a 61 meccsből 33-on hozott két számjegyű szvinget...), a következő kettőn sajnos 10-10 pontot szereztek, mindig úgy, hogy a mieink 1 szanban álltak meg, míg ők bemondták és megcsinálták a bell gémet. Az egyikben 16 a 8-cal szemben, 4-4 aduban nem volt szabad kiadni egyet sem az AQ83 – T964 kombinációból, de elöl volt a KJ2. A másik partit is csak az isten tartotta:

A két lapot látva mindenki inkább az 1 szant vállalná szívesen, azonban az adott kiosztásban a gém elvehetetlen volt. Az utolsó partiban lehetett volna talán többet keresni, de végül 6 pont lett a nyereség, amivel épp 6-tal kaptunk ki, így holnapra maradt még teendő, de a 43. helyről még könnyen elérhető a továbbjutás. Ezúttal ugyan talán nem lesz elég a 11-es átlag, de a 12 biztosan.

A mezőny erősségére amúgy példa, hogy a mieink mögött pár asztallal a Zimmermann (Multon–Zimmermann, Lauria–Versace, Klukowski–Gawrys) játszott a Vinciguerra (Bessis–Volcker, Soulet–Vinciguerra) ellen, a 25-ös asztalon… Itt végül Zimmermannék nyertek 16 ponttal, és épp 32.-ek 2 VP-vel a magyar egység előtt.

Jelenleg a BK Sigulda néven futó lett-orosz egység vezeti a nyílt mezőnyt, míg a szenioroknál a Porto, a nőknél pedig a Desadima nevű erős angol csapat áll az élen. Holnap újabb 5 fordulóval folytatódik a selejtező minden formátumban, azonban kivételesen a helyi választások miatt magyar idő szerint csak 11-kor kezdődik majd a játék.