Barion Pixel
HUEN

Kezdőoldal

Gulyás Dániel - 2019. június 17.

9. Nyílt Európa-bajnokság, Isztambul, 2. nap

Véget ért a vegyes csapatok 10 fordulós svájci rendszerű selejtezője, hétfőn már az egyenes kiesés következik 32 csapatnak, a többiek pedig készülnek a vegyes páros versenyre. Sajnos a Budapest Chacha nem jutott tovább, azonban velük, valamint a már említett további magyar párokkal a pároson találkozhatunk.

A nap első meccse jól kezdődött a mieinknek, 22 pontos győzelmet arattak, innen való ez a parti, a szlemet egészen sok pár kihagyta:

A mieink bizonyára Lightner-kontrával próbálkoztak (kopogott mindenki rendesen?...), ezért 6 pontot veszítettek.

Azonban a második forduló nagy pontforgalom melletti vereséggel folytatódott (21–46).
Ezen a meccsen fordult elő ez a vad leosztás:

A legtöbb meccsen pikk szlemet, sőt, nagyszlemet mondtak, ennek az aktuális kiosztásban semmi esélye sem volt. A magyar csapat 3 pontot keresett: bár 300-at buktak a 6 treffben, a 7 pikkben csak 9 ütés lett.

Összesen három felvevő teljesített 6 pikket, ellenük aduval indultak, erre volt tempó fellopni három treffet, hármat pedig eldobni magas pirosakra, így csak egy treff állt ki (bár talán még így is ellenjátékhiba kell a teljesítéshez).

A harmadik fordulóban a mieink 14 ponttal kaptak ki, ebből 11 egy újabb szlemen múlt. Ezúttal a magyarok bemondták, az ellenfél nem, annyi kellett volna hozzá, hogy 9 aduból (AKxxxx – xxx) ne adjunk ki, de 4–0 volt, két bukás. Már az 5 treff is bukik tehát, azonban odaát ment a betonbiztos 3 szan, így sokat leadtunk, ahogy az addig vezető Breno is, ahol a már említett, csalás miatti eltiltásból visszatérő Lanzarotti is játszik.

A 9. forduló újabb nehéz ellenfelet hozott, azt a Vinci csapatot, amely a másik, kétes hírű olasz játékost, Burattit alkalmazza. Az eredmény szorosabb lett, mint sokáig tűnt, az utolsó két partin írtunk 15 pontot, így kaptunk ki hússzal.

Ebből a fordulóból egy szép Thomas Bessis-felvevőjátékot mutatunk be.

A passzívnak tűnő pikk indulás ugyan adott egy ütést, de a másik asztalon a kis káró szintén, a folytatás azonban más volt. Odaát pikket hívott a felvevő a tízeshez és bubihoz, majd a treff visszahívásból a harmadikat ütötte, és pikk ász, pikket játszott – Észak vitte, és lehívta a magas treffjét, egyszer nem.

Bessis a pikk magasítás után szintén a harmadik treffet vette, és lehívta a magas pikkjét. Ezután úgy tűnt, a szükséges harmadik káró ütéshez Dél elleni káró játék kell, aminek veszélye, hogy esetleg Észak üt, és lehívja a magas treffjét. Az látszott ugyanis, hogy a káró Délnél hosszabb, de miért ne lehetne Északnál dubló figura? Bessis tökéletes megoldást talált: előbb lehívott két kőrt, majd káró király-kárót hívott! Ha Északnál figura jön, még mindig bízhat abban, hogy Délnél várhatóan az utolsó kártya káró. Ha pedig nem jön figura, egyszerűen kiengedi, és Dél végjátékba kerül, ahogy az asztalnál történt. A gyönyörű felvevőjáték (az egész mezőnyben összesen négyen írtak 600 pontot) 12 pontot ért, amivel a Zaleski csapat magabiztosan, 22 ponttal verte a Brenót, így lejjebb taszítva a nap elején vezető olaszokat.

Az utolsó forduló sok csapatnak izgalmakat hozott, a budapesti csapat 19 ponttal vesztett, és a mezőny vége felé végzett. Horvát barátaink Tihana vezetésével sokáig bejutóra álltak, az utolsó meccsen egy nemzetközi szupersztár csapatot (Drijver–Madsen, Bompis–D'Ovidio) kellett volna legyőzniük a bejutáshoz. Két partival a vége előtt még bármi történhetett volna, a Good Six kihagyott egy jó bellgémet, azonban ez valahogyan elbukott kontrával (a legtöbb asztalon 11 vagy 12 ütést vittek haza)… Az utolsó partiban kis túlzással a 3 szannak és a 6 treffnek kb. azonos az esélye, a pikk impassz (a magyar meccsen kihúzták az 1370-et). Bár ezen a partin 4 pontot kerestek, végül nem jutottak tovább, míg az ellenfél épp becsúszott 32. helyen.

Érdekesség, hogy a bejutáshoz nem kellett kiemelkedő teljesítmény, hiszen a mezőny majdnem harmada folytathatja: szinte minden forduló után a vonal felett álló csapatoknak 11 pont alatti átlag is elég volt, pontosabban 10,5 VP épp átlag felett; az utolsó forduló után ez 10,8 lett.

A napot kapitányi értekezlet zárja, ahol az élen végzett csapatok sorban választhatnak majd a mezőny másik felében végzett továbbjutók közül.

Folytatás holnap a KO-fázissal, illetve akik nem jutottak be a BAM versenyen próbálhatnak vigaszt találni.