Barion Pixel
HUEN

Kezdőoldal

Talyigás Péter - 2024. augusztus 21.

Személyes vélemény az etikai kódexről

(tl;dr: a lényeg a 3 csillag alatt)

Tizenhét éves voltam, mai eszemmel felfoghatatlanul vékony, és dús, hosszú hajam vonzotta a tekinteteket (szörnyen rosszul állt, de még annál is jobban bosszantotta a felnőtteket, szóval maradt). Amikor elhaladtam egy-egy építkezés mellett, a kevésbé figyelmes munkások, akik csak hátulról láttak, bőszen füttyögtek utánam. Furcsa érzés volt. Már túl voltam a mutáláson, így amikor felkiabáltam az állványzaton (nem annyira) dolgozó (nem annyira) úriembereknek: „Miben segíthetek?”, hirtelen lett nagy lökdösődés, kacarászás, és egy kis „Buzi-e vagy?”. Vicces volt látni a zavarukat, de finoman szólva sem párosult hozzá semmilyen jó érzés. Sőt, kifejezetten kellemetlen tapasztalat volt, hogy csupán a testalkatom és a hajam miatt emberek úgy érzik, hogy jogukban áll belemászni az életembe.

Tizenhárom éves voltam, amikor a négyes-hatos villamoson egy nálam valamivel idősebb lány az ajtónak nyomódva („nem félsz, hogy kiesel, amikor kinyílik?”) könnyes szemmel, kétségbeesetten nézett körbe (még most is előttem van az arca), és én nem értettem a fájdalom okát. Aztán a lány reménytelenül lökdösni kezdett egy nagy darab férfit, aki persze meg sem moccant, „Hagyjon már békén!”, kiáltotta sírva. A villamos végre megállt, a lány leugrott, elszaladt. Az utasok csendben nézték, ahogy a nagy darab férfi utána cammog. Csak sokkal később értettem meg, hogy körülbelül mit is láthattam.

Huszonnégy éves voltam, amikor ostobán, tehetetlenül hallgattam, ahogy fiatal, csinos partneremnek teszi a szépet egy nagymenő bridzsező – egy parti közepén. A szép szeméről és a ruhája ívéről értekezett, a felvevő pedig egyre vörösebb lett, a parti után elrohant, én pedig nem szóltam egy szót sem, csak szégyelltem magam, és szégyellem most is.

Kérlek, olvasd el a cikket a végéig: és amit ott találsz, válasz lehet az én 28 évvel ezelőtti problémámra.

Később lányaim születtek. A nagyobbik már felnőtt. Azt mondja, egy nőnek nem lehet ma úgy felnőni Magyarországon, hogy ne bámulnák meg kellemetlenül, ne szólnának be kéretlenül rendszeresen férfiak. Ha szerencsés vagy, mondja, csak ennyi jut. Ha nem vagy szerencsés, akkor megfognak ott, ahol nem szeretnéd. Ha pedig kifejezetten peches vagy, akkor más is történik. A kisebbik lányom még nincs tizennégy. Az autók lelassítanak mellette, meglett férfiak bámulnak rá és csorgatják a nyálukat. „A kisbuszok a legrosszabbak, mert azokban sokan vannak” – ti tudtátok ezt a nők számára triviális tapasztalatot, férfitársaim?

Persze, tudom: mi bridzsezők vagyunk, minket ez nem érint. Hiszen mi okosak vagyunk egy szálig, műveltek és etikusak a lábunk ujjától a fejünk búbjáig. A mi közösségünkben, a mi lányainkkal nem történhet soha semmi ilyesmi. Senkinek nem fogták meg a térdét, senkinek nem mondták „ahhoz képest, hogy lány vagy”, senkit nem ölelgettek, puszilgattak, senkinek nem néztek be mélyen a dekoltázsába.

Vagy, várjunk csak! Lehet, hogy mégis?

Ötvenkettő vagyok, és eljutnak hozzám hírek. És megyek, és beszélek a fejével a még nálam is idősebb pasiknak.

Ötvenkettő vagyok, tehát tudom, hogy néhányan azt fogjátok mondani, hogy nehéz tudni, hogy hol a határ. „De szép vagy ma.”; „Jó ez a nadrág!” – belefér? És én azt mondom, hogy nem igaz, egyáltalán nem nehéz tudni, csak éppen gondolni kell rá, hogy van határ, és nem ott, ahol te érzed, hanem ott, ahol a másik fél érzi.

Ha engem kérdezel, nem akkor férnek bele a fenti mondatok és társaik, ha neked jólesik mondani, hanem akkor, ha ez annak is jólesik, akinek mondod. Ebből viszonylag könnyen levezethető egy számomra egyszerűnek tűnő szabály: akkor mondhatod az ártatlannak szánt mondataid, ha száz százalékig biztos vagy abban, hogy a másik fél a legteljesebb nyugalommal megmondaná neked, ha nem örül neki. Nem kell nagyon sok, csak egy pici empátia ahhoz, hogy belásd: a kapcsolataid többsége nem ilyen.

Tudom, hogy nehéz, de kedves férfi bridzsező társam, kérlek, képzeld el, ahogy egy bridzsező nő azt mondja egy férfi sporttársnak: „Kérlek szállj ki a szemeddel a ruházatomból, ne vetkőztess le a tekinteteddel, ne beszélj nekem arról, hogy hogyan nézek ki, mert roppant kellemetlen nekem.” Elképzelted? És arra jutottál, hogy megtörténhet? Akkor szólok: becsaptad magad.

Hiszen tudjuk, hogy még egy felnőtt, magabiztos, talpraesett nő sem könnyen mond ilyet, nemhogy egy félénk vagy introvertált, esetleg nagyon fiatal nőtársunk.

Körülbelül tisztában vagyok azzal a kommentcunamival, amit a fenti sorok kiválthatnak.  „Woke”, „sivárság”, „túlzás”, „megölitek”, a „közösség és ezzel a bridzs halála” – ezek a kifejezéseket képzelem a leggyakoribbaknak. Aztán szinte hallom is: „Nem vehetitek el tőlünk, hogy felnőttként viselkedjünk egymással, ennyire nem lehettek megvadulva. Nem mondhatjátok meg, hogy interperszonális kapcsolataimban mit szabad és mit nem. Eddig sem volt semmi baj azzal, ahogy viselkedtem!”

Olyan természetesnek hat ez a gondolat. De hadd jegyezzem meg: ez a hely, ahol mi találkozunk, nem társkereső rendezvény, hanem bridzsverseny. Nem akarok álszent sem lenni, tudom, hogy a szociális része ezeknek az eseményeknek elengedhetetlenül fontos. De egyáltalán nem biztos, hogy eddig sem volt baj a viselkedésünkkel. Például (tényleg csak például) gyermekem anyja gyűlöli, ha idegenek puszilgatják. Sokévnyi önismereti munka kellett ahhoz, hogy ezt végül ki is merje mondani, és ne érezze úgy, hogy ő a bunkó emiatt (nem ő az).

Ha mondjuk Eulália az elbukott terített 3 szan miatt kicsit magába van zuhanva, és Edömér úgy látja, hogy biztosan hiányzik most neki egy baráti ölelés, simán megkérdezheti tőle: Eulália, jól esne egy ölelés? De ha Eulália nagyon is jól megvan Edömér ölelgetése nélkül, akkor lehetne, hogy Edömér is túlélje ezt valahogy? És ez fordítva is pont így igaz. Hiszitek vagy sem, vannak, akik nem szeretik, ha ölelgetik őket, legyen az Edömér vagy Eulália.

Nem tudom, hogy érthető-e a példa. Nem könnyű nemet mondani, pláne nem könnyű valakinek, akivel rendszeresen találkozunk.

De ugye azt érzékelitek, hogy aki a férfiak udvarlási, széptevési „jogainak” csorbítása miatt sír-rí, az nem érti a lényeget? Hogy a határt nem ott kell meghúzni, ameddig egy férfi a szíve szerint boldogan elmenne, hanem ott, ahol egyetlen nőnek sem esik bántódása. Ha majd az a nő, meg az a férfi közeledni szeretne egymáshoz, hiszem (tudom), hogy meg fogják oldani – és még az is lehet, hogy nem a bridzsteremben.

***

Mi történjék, ha valaki (legyen az nő vagy férfi, mindegy) nem érti, nem érzi a határokat, és működése kellemetlen egy sporttársunk, vagy akár az egész közösség számára?

Közösségünk, de legelsősorban is az egyre nagyobb számban velünk élő fiatalkorúak, juniorok kiemelt védelme érdekében a NIB (Nő- és Ifjúságvédelmi Bizottság) a NANE (Nők A Nőkért Egyesület) segítségével létrehozott egy etikai kódexet, melyet az Elnökség elfogadott, és a honlapon publikált.

A NIB javaslatára a fegyelmi szabályzat is módosult, az etikai kódex előírásainak be nem tartása szankcionálhatóvá vált.

Végül, és nem utolsó sorban, elkészült egy eljárási rend, amely abban segít eligazodni, hogy kinek (tanúnak, áldozatnak) mit érdemes tennie és hogyan, ha meg akarja akadályozni, hogy az elfogadhatatlan viselkedés folytatódjon, pláne, hogy mással is megtörténhessen.

A legfontosabb: ha bántanak, vagy ha tanúja vagy ilyesminek, itt jelezheted.

Büszke vagyok, hogy olyan közösség tagja lehetek, amelyik fontosnak tartja ezeket az értékeket és aktívan tesz azért, hogy a közösség női és ifjúsági tagjai minél nagyobb biztonságban érezhessék magukat.