November utolsó hetében meglátogattam kis barátaimat. Éppen Hófehérkének tartottak edzést, az egyszerű egyoldali kétszínű beszorítás fortélyait próbálták beleverni a szegény fiatalasszony fejébe. Hogy ne unatkozzak _náluk sosem szoktam!_, engem ültettek Keletre Morgó partnereként, Délen ült Hófehérke, vele szemben Szende.
Párosversenyt gyakoroltunk, e célból Tudor az alábbi lapokat paklizta be:
Hófehérke osztóként a versenyformára való tekintettel 1 szannal indult, ezt Szende természetesen azonnal 3-ra emelte. Morgó három percet gondolkozott, hogy az erős, de csak négyes major színével támadjon, vagy a szintén erős ötös minorral, végül a káró bubi mellett döntött.
Mint később megtudtam, Tudor azt tervezte, hogy Hófehérke majd kézben üt, ráhív a kőr dámára, piros színű impasszokkal 4-4 kőr, illetve káró ütéshez jut, majd a fekete színek magas lapjainak lehívásával beszorítja Nyugatot treffben és káróban. A dolog buktatója, hogy ne vágjuk el egymástól a két kezet, egy kis kárót meg kell őrizni Dél helyén, azaz a második káró impasszt nem szabad elsietni. Az alábbi állásban Dél hív:
Nyugatnak nincsen jó dobása.
Tudor terve nem vált be.
Hófehérke a második ütésben azonnal káró impasszt adott, majd az asztalról a kőr dámát_!?_ hívta, fedtem a királlyal, ütött az ász. Újabb káró impassz, káró ász, kőr_?_ dobás. A kőr nyolcast is fedtem, és a következő menetben a szín hetesével ütésbe kerültem.
Hófehérke nem csak egy magas lapját veszítette el a figyelmetlensége folytán, de a treff-káró beszorításhoz sem volt már átmenete. A három szür immár elérhetetlennek látszott.
Reflexszerűen hívtam egy treffet _Tudor később elmagyarázta, hogy pikk jobb lett volna_. Hófehérke ütött az ásszal, és a magas kőrt hívta. Morgónak három választási lehetősége is volt, de valahogy egyik sem tetszett neki:
– Pikket dob, és ezzel magas a kéz összes pikkje
– Kárót dob, amire pikk király, és káróra újabb szorulás
– Treffet dob, amire pikk király, és a treff dámára újabb szorulás
A törpék többségének nagyon tetszett a parti.
– Nahát, Hófehérke, ilyet még nem is tanultunk! – lelkendezett például Tudor.
Morgó nem volt ennyire boldog.
– Ne haragudj, Syl, de olyan törpétlenül játszottál! – fordult hozzám mérgesen.
– Éééén? Mit tettem? – hebegtem zavartan.
– Csak annyit, hogy nem vigyáztál a magas pikkedre.
Ezen elgondolkoztam. Harmadik hetesem volt csak, az asztalon KT, de valóban, ha nem dobok pikket, a háromszínű beszorítás nem jöhetett volna létre. Kissé elszontyolodtam.
Tudor vasvillatekintetet vetett Morgóra, és a hangulatot oldandó elővett a szekrényből egy üveg szamócabort. Mindenkinek töltött egy pohárkával. Közismert, hogy ez az ital körülbelül 23 fokos alkoholtartalommal rendelkezik, ami meg is tette a hatását. Nem emlékszem, hogy a nap további részében bármilyen törpétlenséget műveltem volna.
Játék után Tudor mellém ült egy picit beszélgetni. Amikor megtudta, hogy a következő hétvégén a milánói csapatversenyen készülök játszani, érdekes ötlettel állt elő:
– Olyan szívesen eljönnék veletek, kedves Syl. Meccsenként cserélgethetnénk, hogy melyikőtökkel játsszak.
Nekem tetszett az ötlet. A Dwarf Sys licitrendszert úgy ahogy ismerem, bár csak a 10.82-es verzióját. Tudor megnyugtatott, hogy az aktuális 10.87 csak a Kulcslap Blackwood utáni fontos nyolcasok felderítésében tér el az általam ismerttől, a többiekkel pedig játszana sima standardet. Nekünk már megvolt a repülőjegyünk, Tudor megígérte, hogy értesít, ha beszerezte a sajátját.
Másnap délben megcsörrent a telefonom.
– Sajnos rossz hírem van az utazással kapcsolatban – közölte szomorúan Tudor.
– Nyilván elfogyott a repülőjegy. Van ez így, ha az ember az utolsó pillanatra hagyja a vásárlást.
– Majdnem ez történt. Már csak a 12. sorba volt jegy. Ezeket a nagyobb lábhely miatt komoly felárral árulják. Meg kell értened, hogy ha létezik számomra kidobott pénz, akkor ez az.
Így aztán négyesben utaztunk.
A sok érdekes játszma közül az alábbi volt az, ami leginkább eszembe juttatta a törpéket.
A másik asztalon hosszabb licitálás után ugyanide jutottak. Ott a pikk király kezdést Dél az adu hármassal lopta, és kis kárót hívott. Kelet ütött, és természetesen aduval folytatta. Treff ász, káró lopás, pikk lopás, treff király, kőr ász, pikk lopás. Magas lett a pikk, de kint volt még egy adu. A felvevő a kőr királlyal asztalra ment, és pikkre eldobta az utolsó előtti káróját. Nyugat lopott, egyszer nem.
A mi asztalunknál szintén pikk király volt az indulás. Biztos voltam benne, hogy az ellenfél nem hagyná, hogy lelopjak két kárót, ezért az adu kilencessel loptam, majd amikor a káró hívásomat Kelet ütötte és adut hívott, kézből a hármast tettem. Az volt a tervem, hogy ha sikerül az asztalon ütnöm, megadom a biztonsági pikk lopimpasszt. Persze Nyugat a treff dáma után adut hívott, de a három asztali átmenet birtokában két lopással magasítottam a pikket, és közben még le is tudtam aduzni.
A budapesti repülőtérre a miénkkel nagyjából egy időben négy másik járat érkezett. Az utasváró tömve volt, sokan kis rúd végére szerelt névtáblát emeltek a magasba, hogy könnyebb legyen őket megtalálni. Az egyik távoli sarokban a saját nevemet láttam egy ilyen táblán, a tábla alatt rúd, de látszólag senki sem tartotta. Ahogy közelebb értem, a tömeg takarásából előbukkant a rudat magasba emelő Tudor, és fülig érő vigyorral üdvözöltük egymást.
– Nagyon hiányoztam? – kérdezte.
– Igen, de lélekben mintha ott lettél volna – feleltem, és elmeséltem neki az 5 treffes játszmát.
– Hát ezt nagyon törpésen játszottad.
Ennél nagyobb elismerést el sem tudtam volna képzelni.
