Bridzs

Kelen Károly - 2015. január 6.

Meghalt Berentey Ernő

Most kellene tudni igazán írni. Akik ismerték, nagyon is értik majd, miről beszélek, de az újonnan jötteknek – s vannak sokan köztünk, hiszen olyan régen nem játszott már! – szeretném a lehető legpontosabban leírni, ki volt Berentey Ernő. Azon kívül, hogy micsoda bridzsező. Micsoda barát. Micsoda pofa. Micsoda ember!

Faragó Andrissal együtt óriási ünneplésben részesítettük, mi régiek, amikor Cziffra Andris meghívására eljöttek az id. Cziffra születésének századik évfordulójára rendezett versenyre 2011-ben! Láttam, ez még őket, kemény legényeket is meghatotta. Akkor láttam őt utoljára, az a nevetése marad meg nekem. Nekünk.

Ha mondjuk egy hollywoodi filmben játszott volna, első számú jelölt, sőt biztos befutó lett volna a legjobb mellékszereplő Oscarjára. Nem mintha nem lett volna meg minden képessége a főszerepre. Csakhogy nem érdekelte. Nem kell arra gondolni, hogy ne akart volna megnyerni minden versenyt, minden oktávot, minden partit. Dehogynem, hiszen játékos volt, zsugás. Annyit mégsem ért neki semmilyen győzelem, hogy a játékot elrontsa. Hogy egy pillanatig is megzavarja a bridzs élvezetét. _2011-ben a Cziffra András-emlékversenyen. Bal oldalon az állandó partner, barát, korábbi szövetségi kapitány, Faragó András, középen Cziffra András, az egykori játékostárs fia, jobbra Berentey Ernő, a szövetség egykori főtitkára_

Nagyon jó volt neki a hely, amit elfoglalt. Több egy baráti csapat, mint az esetleges bajnoki cím. Életem egyik nagy élménye volt, hogy 1979-ben vele, Faragó Andrással és Szappanos Gézával négyesben másodikak lettünk a kolozsvári csapatversenyen úgy, hogy minden meccset megnyertünk, és ha lett volna még egy forduló hátra, végre megküzdhettünk volna az első helyért a győztessel. A verseny is jó volt, de a legjobb, ahogy Öcsi – mert aki kicsit közelebb állt hozzá, így hívta – vezette a Ladáját a hetvenes évek végi román utakon _vagy miken_. Legendákat lehet mesélni a vezetéseiről – mindjárt fogok is –, mert imádott vezetni, és ugyanolyan gyorsan vezetett, ahogy játszott.

Kezdjük ezzel: akárkivel volt egy csapatban, a Berentey–Faragó páros mindig előbb fejezte be a játékot. Emlékszem olyanra is, hogy Öcsi végzett, megkérdezte, hány leosztás van hátra a zárt teremben, és mikor megtudta, hogy még csak most kezdték az utolsó oktávot, odaadta a szkórlapot valakinek _nekem_, és hazament, ha rá tudta venni, Andrist is vitte magával. Az embernek az volt az érzése, unja a játékot, nem is tudja, miért jön oda minden hétfőn _villámpáros_ és kedden _bajnoki forduló_ meg amikor csak lehet. Ritkán rendeztek hétvégi versenyt bárhol Magyarországon nélkülük. És később megtudtam, hogy a Szabolcs utcai kórház _Országos Orvostovábbképző Intézet, ahol radiológus főorvos volt_ üres órái is gyorsabban múltak kártyázás közben: első csapatom jeles tagját, dr. Bányai Ferencet gyorsan bevette a partiba – kitűnő szakmai képzettsége mellett bridzstudása nem volt hátrány kardiológusi állása elnyerésekor – dr. B. és dr. F. vagy dr. F. és dr. B. _Valamikor a 60-as évek végén. Balról: Ajkai László, Pákozdi Gábor, Gerő István, Princz Róbert, Berentey Ernő, Faragó András_

Jaj, mégis ezzel kellett volna kezdenem. Amikor az ember elkezdett bridzsversenyre járni, böngészni kezdte a kifüggesztett eredménylistákat a Balzac utcában _Bosch-kultúrterem_, majd a Kőris utcában _Szeszipari Vállalat ebédlője_, olvasta a Bridzséletet, hamar megtanulta a neveket, de még ha bemutatkoztak is az ellenfelek az asztalnál _ma se nagyon szokás_, a párokat jegyezte meg. Biztos vagyok benne, ha kb. egy év után már tudtam is, hogy most éppen Berentey–Faragó ellen játszom, fogalmam sem volt, melyikük melyik. Konkrétan tudom, hogy eltévesztettem egyszer, de Öcsi nem javított ki. A szeme sem rebbent. Vagy talán mégis csippentett vele, ahogy később sokszor láttam, ha valami nagyon tetszett, vagy nem tetszett neki.

Az úgynevezett válogatott rendszert játszották _tulajdonképpen később is, csak akkor már precíziósnak hívták_, és egy idő után áttértek a bécsi pontszámításról _ász: 7, király: 5, dáma: 3, bubi: 1_ a Work-pontokra _4–3–2–1_. _Valamikor a hatvanas évek végén tette kötelezővé a Budapesti Bridzs Egyesület a használatát, hogy ne maradjunk le a nemzetközi szokásokról. Addig a menőknél 21 pont volt az indulás alsó határa, és még sokáig oda-vissza átszámolták a lapjukat._ Szóval erős treffet játszottak magasfigura- _ma úgy mondják: kontroll-_válaszokkal. A világverő olaszok Blue Clubjának változata volt ez, csak éppen kanapé _azaz előbb a rövid szín, után a hosszabb_ nélkül. Egyszerű rendszer, szinte minden automatikus benne, minek időt tölteni a licittel, úgyis a lejátszáson múlik minden. Persze azzal sem kell sokat tökölni, aki nem látja át rögtön a helyzetet, az mit akar a bridzstől?! _A zsugás_

Mondhatjuk, nagyon egyszerűen gondolkodott, de inkább azt: kristálytiszta volt a logikája. A nyolcvanas években mesélte, hogy bátyja, a híres professzor könyvet hozott egy amerikai orvoskongresszusról hazatérve, és odaadta neki, vizsgálja meg, nem kellene-e lefordítani.

– Belenéztem, láttam, hasznos, gyönyörűen pontokba van szedve, mikor mit kell csinálni. Rögtön az első esetnél ezt olvastam: „1. Call the medical helicopter base!” – itt csippentett a szemével –, mondtam a bátyámnak, hogy nem kell lefordítani.

Biztosan voltak, akik cinikusnak gondolták, de én csak a bridzsasztalnál is sokszor bizonyított bátorságának tulajdonítottam mindig a viselkedését. Cziffra András mesélte róla, hogy egyszer Pulából hazatérve a határőrnek bevallotta, hogy piros útleveléből elvesztette a betétlapot, amely a többi szocialista országra jó passzushoz jugoszláviai belépésre külön be kellett szerezni.

– Semmi baj – mondta a hivatalos személy –, Belgrádban a nagykövetségen adnak majd egy másikat.

– Ha én most visszafordulok Belgrádba – mondta Öcsi –, akkor meg sem állok Rómáig!

Rövid tanácskozás után, inkább hazaengedték dr. Berentey elvtársat.

Már csak azt akarom elmesélni, miért őrizte és mutatta meg szívesen az 1973-as, tihanyi csapatversen utolsó fordulójának szkórlapját. Az eredmény ismeretében, egyáltalán nem meglepő a dolog _1. Berentey–Horváth, Kende–Szalay, 2. Olaszország: Garozzo–Pittala, Saladino–Fiz, Penna–Garabello, Pelegrin_, de van még valami, amit mások valószínűleg sohasem élhettek át. _A felvevő Berentey ernő, az ellenfél Linczmayer Lajos, az indító kijátszása a pikk négyes_

A világ valaha volt talán legnagyobb játékosa az Európa-bajnokságra készülve, új partnerével Tihanyt választotta a bemelegítés színhelyéül. A csapatverseny utolsó fordulójának egyik játszmájában a magyarok licitjéből következtetve adutámogatásra számított partnerénél, és általános bellben 5 kőrrel mentette Berentey ambiciózus gémfelvételét. Az 5–0-s kőr elosztás meg a pontos ellenjáték 1400-as bukáshoz vezetett.

A másik asztalon az olaszok félreértésből a 4 kőr kulcslicitet játszották rekontrával, és azt sem lehetett megúszni négy bukás alatt. Az olasz világklasszis a vesztes meccs után gratulált, és mosolyogva írta Öcsi szkórlapjára:

–3600, Benito Garozzo