Ismét távozott közülünk egy játékos. Macskásy Ernő a versenyzők között igazi Játékos volt. Bármikor is pillantottam oda az asztalhoz, ahol játszott, mindig mosolygott. Nem azért járt le bridzsezni, hogy mindenáron nyerjen, hanem, hogy játsszon, örömet szerezve társaságának, és persze önmagának is.
Azért nyerni ő is szeretett, de szinte nem is emlékszem olyan esetre, hogy az egyeztetésnél csapattársait hibáztatta volna egy félresikerült partiért. Ha valami nagyon nem tetszett neki, akkor esetleg mosolyogva tett egy szelíd megjegyzést.
Sokszor összekerültünk ellenfélként, váltakozó eredménnyel. Minden meccsünk remek hangulatban telt el, az eredménytől függetlenül jó érzéssel mentünk haza. Ernő remek párost alkotott a feleségével. Sohasem került a nagymesteri szintre, de sokkal többet jelentett a magyar bridzsnek: bölcs játékos volt, az eredménynél többre értékelte azt, hogy mind ellenfele, mind pedig partnerei élvezzék a játékot _és nem a küzdelmet_. Nem véletlen, hogy fia ilyen háttérrel indulva a játék legmagasabb szintjére jutott el. Nem üres szólam, hogy Macskásy Ernő emlékét megőrizzük. Mosolya, játék- és emberszeretete sokáig hiányozni fog a versenyekről.
