Barion Pixel
HUEN

Kezdőoldal

Varga István - 2014. augusztus 6.

Bridzs, igazság, kupa

Az utóbbi években a Magyar Bridzs Szövetség honlapján többször is olvashattunk kritikus megjegyzéseket a Magyar Kupa jelenlegi lebonyolítási rendszerével kapcsolatban. A bírálók azt nehezményezték, hogy a lebonyolítás nem igazságos. Ezt a véleményüket arra alapozták, hogy a kupa főtábláján, az egyenes kieséses szakaszban nincs kiemelés, azaz nem a _mesterpontok száma alapján értelmezett_ játékerő szerint kapnak ellenfelet a csapatok, hanem az előcsatározásokban, azaz a csoportmeccseken elért eredménytől függően.
 

Szerintem érdemes alaposan körüljárni ezt a kérdést, hiszen egyrészt van a dolognak relevanciája, másrészt mélyebb megfontolás nélkül a probléma megítélésekor könnyen eltévedhetünk, s megeshet, hogy látszólag helyes érvek alapján felületesen ítélkezünk. Bár nem bízom abban, hogy elemzésem osztatlan egyetértést vált ki, s mindenki elfogadja végső következtetésemet, mégiscsak megpróbálom végigjárni ezt a nehéz utat.

Itt van rögtön az első csapda, amelybe nagyon is könnyű beleesni. Arról van szó, hogy a lebonyolítási rendszer bírálói kivétel nélkül _vagy legalábbis nagyon kevés kivétellel_ azok közül az éljátékosok közül kerültek ki, akiket ez a szisztéma hátrányosan érintett, mármint egy játékerő szerinti kiemeléshez képest. Ennek alapján az ember hajlamos különösebb végiggondolás nélkül kijelenteni, hogy ez nem is valós probléma, hiszen „csak azok hörögnek, akik gyengén játszottak a csoportmeccseken”, vagy efféle érvek kerülhetnek a felszínre.

Nos, ez a dolog nyilvánvalóan gyanús, de tipikus esete lenne a fals érvelésnek, ha elfogadnánk. Nekünk nem azt kell vizsgálnunk, hogy kik bírálták a rendszert, hanem azt, hogy igazuk van-e.

De vajon igazuk van-e?

E kérdés vizsgálatát két részre kell bontani. Egyrészt felmerül az a probléma, hogy fontos-e számunkra egyfajta igazság, másrészt, ha az első kérdésre igennel válaszolunk, azt is át kell gondolnunk, hogy vajon igazságos-e, illetve kellően igazságos-e a Magyar Kupa jelenlegi lebonyolítási rendszere.

Nézzük először az első kérdést. Látszólag egyértelmű az igenlő válasz erre a kérdésre, s magam is azt hiszem, egyfajta igazság megjelenése egy-egy bridzsverseny végeredményében jogos elvárás. Erről később részletesebben is fogok beszélni, most csak az a lényeg, hogy a fenti kérdésre színtisztán igennel válaszolok. Annyit talán még érdemes hozzátenni, hogy egyáltalán miért merült fel ez a kérdés. Nos, az a helyzet, hogy volt szerencsém élni néhány évtizeden keresztül az „igazságos társadalomban”, és nem nyerte el a tetszésemet. Épp ezért igencsak gyanús nekem, ha valaki az „igazságra” hivatkozik, de persze nem helyes ezt a jogos ellenérzést kiterjeszteni a politikán túlra. A sportban, és így a bridzsben is, helye van az igazságnak.

Következésképpen igenis érdemes vizsgálni azt a kérdést, hogy igazságos-e _avagy kellően igazságos-e_ az a rendszer, amelyben az utóbbi években a Magyar Kupát rendezik.

Ez a vizsgálat azonban nem végezhető el néhány szempont előzetes vizsgálata nélkül. Rögtön az első ilyen kérdés, és ez bizony nagyon is fontos számunkra, hogy mi a viszonya úgy általában a bridzsnek, konkrétan a versenybridzsnek az igazsághoz. Másképp fogalmazva: hogyan érvényesül az igazság_osság_ kedvenc sportunkban.

Nos, erről eléggé egyértelmű, határozott véleményem van. Évtizedek óta követem a hazai bridzsversenyek eredményeit _részben persze a nemzetközi versenyekéit is_, és mivel a sakk az a játék, amellyel a leginkább érdemes a bridzset összehasonlítani, a versenyeredmények realitásának vonatkozásában is a sakkal mértem össze a bridzset. Tíz-tizenkét évvel ezelőtt írtam is erről a Bridzséletbe.

Szeretném megismételni, illetve talán bővebben kifejteni azt, amit akkor leírtam. A lényeg az, hogy mindkét szellemi sportban léteznek egyértelmű erőviszonyok, s ezek hosszabb távon az eredményekben is megmutatkoznak. _Ha nem így lenne, nehéz is lenne erőviszonyokról beszélni._ Rövidebb távon mindkét játékban érvényesülhetnek egyéb szempontok, akár a szerencse is, ezért csak a hosszabb táv mutatja megbízhatóan a valós erőviszonyokat. Eddig tehát nincs különbség. A két játék, azaz, vegyük most már komolyabban, a két sportág között azonban jelentős különbség tapasztalható aszerint, hogy milyen időtáv mutatja többé-kevésbé megbízhatóan a játékerő eltéréseit. Nevezetesen: a sakkban jóval rövidebb táv is „hosszúnak” bizonyul, vagyis hamarabb meglátszik, ki a jobb, ki az erősebb játékos. Ennek fő oka érzésem szerint abban keresendő, hogy a sakkban a jó játék azonnal érzékelhető eredménnyel jár, mivel az ellenfél hadállása ismert, míg bridzsben elképzelhető például, hogy az adott kiosztásban egy 90 százalékos esélyű felvevőjáték bukáshoz vezet, ezzel szemben egy másik _és ugyebár vélhetően gyengébb_ játékos 50 százalékos esélyű játéka teljesítést eredményez.

Ráadásul az ilyesmi a bridzsben nem is ritkaság – a szerencse kitarthat akár egy egész versenyen keresztül is. Emellett persze azt sem lenne helyes letagadni, hogy a mi játékunkban is létezik olyasmi, hogy valaki jó, illetve rossz formában van. Aki már lejátszott néhány bridzsversenyt, pontosan tudja ezt.

Ily módon időnként előfordul, hogy egy versenyt olyan pár nyer meg, amelyet az erőviszonyok alapján csak a mezőny közepére rangsorolnánk. Ez persze függ a verseny hosszától, azaz a leosztások számától is. Mindenesetre sakkban ezt aligha lehet elképzelni, ott sokkal megbízhatóbban érvényesül a papírforma.

Azt is érdemes megvizsgálni, hogy vajon fontos-e számunkra a bridzsnek ez a viszonylagos kiszámíthatatlansága. Nos, szerintem igen. Úgy képzelem, ez a mi játékunk egyik komoly vonzereje. Sokunk számára jó érzés, hogy van esélyünk az egy-egy versenyen való helytállásra olyan mezőnyben is, ahol mi az átlagnál gyengébbnek számítunk.

Persze az sem lenne jó, ha tényleg ad hoc módon alakulnának az eredmények. Gondolom, pont úgy, ahogy én, más bridzsezők is találkoznak olyasfajta véleményekkel, hogy a bridzs nem lehet sport, hiszen kártyával játsszák, és ott a szerencse a döntő tényező. Sokszor még kifejezetten értelmes embereknek is igen nehéz elmagyarázni, hogy ez nem így van. Az éves mesterpontlisták nagyfokú stabilitása viszont egyértelműen jelzi, hogy nincs igazuk, és a játéktudás nagyon is fontos tényező az eredmények alakulásában.

Vagyis, összegezve az előzőeket: szerintem ezt a játékot mi pont ilyennek szeretjük, az erőviszonyok érvényesülésének időtávját illetően is.

Most már érdemben tudunk beszélni arról, hogy milyennek képzeljük el a Magyar Kupát.

Többen nehezményezték, hogy az erről való gondolkodás során egyesek más sportágak kupaversenyeire hivatkoztak. Nos, én úgy vélem, ez a tiltakozás teljesen indokolatlan. Az analógiás gondolkodás egyáltalán nem szokatlan eleme a különböző kérdések elemző célú tárgyalásának, sőt! Ez egyrészt teljesen megszokott, általános, másrészt célravezető. Ha például almát szeretnénk termeszteni, és van két könyvünk általában a gyümölcstermesztésről, valamint egy a szilva termesztéséről, kifejezetten hasznos elolvasnunk ezeket a könyveket, azután persze jól átgondolva, mi az, ami ebből érvényes lehet az almára is, s mi az, ahol újabb megfontolások szükségeltetnek. Megint más kérdés, ha van a birtokunkban olyan szakkönyv, amely kifejezetten az alma termesztéséről szól.

Ugyanez a helyzet akkor is, ha arról elmélkedünk, milyen legyen a bridzsezők Magyar Kupájának lebonyolítási rendszere. Ha van elegendő példánk a különböző országok bridzsezőinek nemzeti kupaküzdelmeire, akkor persze nincs szükség kitekintésre más sportágakba. Hogy mennyi az „elegendő”, azt én nem tudom megmondani, de nyilván nem kettő vagy három.

Személy szerint nekem nincs információm más országok bridzskupáiról, tehát ebben az elemzésemben csak azt a módszert tudom követni, hogy általában beszélek a kupákról, s azután próbálom megvizsgálni, hogyan is kellene az ott tapasztaltakat érvényesíteni a bridzsben, ezen belül speciálisan Magyarországon.

Tehát akkor: mit is jelent az, hogy kupa? Miben különbözik a kupa a bajnokságtól?

Én három szempontot találtam.

1. Sokkal többször kerülnek össze a „kicsik” a „nagyokkal”. A bajnokságokat jellemzően osztályokra bontva rendezik, ezért a nagyon eltérő játékerejű csapatok ritkán vagy egyáltalán nem találkoznak, míg a kupákban gyakori az ilyen mérkőzés.

2. A kupákban sok a kieséses, kevés a körmérkőzéses szakasz. Egyes kupaküzdelmekben egyáltalán nincs is körmérkőzés, végig egyenes kieséses rendszerű a lebonyolítás. A bajnokságokra sokkal inkább a körmérkőzés a jellemző.

3. Könnyebben nyerhetnek a kicsik. A kupaküzdelmek „bája”, hogy sokkal nagyobb a győzelmi esélye egy kiscsapatnak a nagyobb játékerőt képviselő ellen, azaz csak jóval hosszabb távon érvényesül az igazság, mint a bajnokságokban.

Az utóbbi két szempont között persze van összefüggés.

Most már valóban érdemben tudjuk vizsgálni, hogyan célszerű érvényesíteni ezeket a szempontokat a magyar bridzsben.

Nos, ez igen kényes kérdés. A legfontosabb szempont a döntés során csakis az lehet, legalábbis szerintem, hogy mi tenne jót a magyar bridzsnek. Célszerű tehát túllépni a személyes érdekeken és megfontolásokon. Én mindenesetre erre teszek kísérletet az alábbiakban.

Nincs vita abban a kérdésben, hogy a Magyar Kupa két részből álljon: körmérkőzéses selejtező, majd egyenes kiesés – utóbbi esetleg vigaszágas rendszerben. Azt sem vitatja senki, hogy a selejtező csoportjait kiemeléssel _1., 2. stb. kalap_ határozzuk meg, az tehát nem fordulhat elő, hogy az egyik csoportba csupa I. osztályú csapat kerüljön, míg egy másikban a legjobb is csak II. osztályú legyen. A csoportok így többé-kevésbé azonos erősségűek.

Mint cikkem elején írtam, abban a kérdésben nincs egyetértés, hogy legyen-e kiemelés a főtáblán, az egyenes kieséses szakaszban is, vagyis ott is a csapatok mesterpontokban kifejeződő játékereje döntsön, vagy pedig – ahogy a jelenlegi rendszerben – a selejtezőben elért eredmény.

Nos, az az igazság, hogy én a sportban csak az utóbbira találok példát. Biztos vagyok abban, hogy előfordul itt-ott az első eset is, mégis nekem egy sem jutott eszembe.

Kézenfekvő példa az NHL és az NBA, ahol fel sem merül olyasmi, hogy valamilyen, az idényt megelőzően elkészített rangsort használjanak. Tessék jól játszani az alapszakaszban, és kész! _Nyilván hasonlóképp van ez más amerikai csapatsportokban is, de azokat nem ismerem._ A példa azonban nem tökéletes. Két fontos különbség is van a mi kupaversenyeinkhez képest. Egyrészt az említett két bajnokságban/kupában _hívjuk ezeket bárhogy is_ már a csoportok sem játékerő alapján állnak össze, hanem területi elven – de ez minket kevésbé érint. Másrészt, és ez a fontos, itt az alapszakaszban rengeteg mérkőzést játszanak a csapatok _egyébként a csoporton kívüli ellenfelekkel is!_, tehát nyugodtan mondhatjuk, hogy az alapszakasz eredménye mérvadó az aktuális játékerőre nézve, míg a Magyar Kupa selejtezői csak néhány mérkőzésből állnak.

Érdemes tehát olyan példákat keresni, ahol a selejtezőben kevés meccset játszanak, és ezeket is kizárólag csoporton belül. Még jobban követhető az analógia, ha a csoportok kiemeléssel, tehát játékerő alapján állnak össze.

A következő példám az 1982-es foci vébé. Itt 24 csapat játszott, hat négyes csoportban kezdték a küzdelmeket, s a 12 továbbjutót négy középdöntő-csoportba sorolták. Az számított, hogy melyik csapat lett csoportelső, és melyik lett második a négyes csoportjában. Így a következő csoportok alakultak ki _a későbbi eredmények szerinti sorrendben írva_:

A csoport – Lengyelország, Belgium, Szovjetunió
B csoport – NSZK, Anglia, Spanyolország
C csoport – Olaszország, Brazília, Argentína
D csoport – Franciaország, Ausztria, Észak-Írország

Bár ebből nem látszik, a középdöntő-csoportok már-már humorosan alakultak játékerő szerint. Nyilván valamelyest szubjektív az, ami mondok, de véleményem szerint a 12 csapat közül a három legerősebb került a C-csoportba, a következő három pedig a B-csoportba.

Bár itt nem egyenes kiesésről van szó, és persze bizonyos dolgok már a vébé sorsolásakor eldőltek, mégis elmondhatjuk, hogy a csoportok játékerejének ilyen szélsőséges alakulását jelentő mértékben befolyásolták a selejtezők eredményei. Egyébként a négy középdöntő-csoport közül hármat is olyan csapat nyert, amelyik előzőleg, a selejtezőben csoportmásodik volt. A rendszer kiválóan működött, senki nem tiltakozott ellene, illetve ami ellen mégis, annak nincs köze az általam elmondottakhoz. _Nevezetesen: az NSZK–Ausztria mérkőzéssel kapcsolatos sportszerűségi felvetések nyomán döntöttek úgy, hogy a későbbiekben a négyes csoportok utolsó fordulójának egy-egy csoportbeli mérkőzéseit egyszerre játsszák._

Konkrétabban: Olaszországnak és Argentínának tudomásul kellett vennie, hogy a négyes csoportban elért második helye miatt túl korán kapja meg ellenfélül Brazíliát, s hasonló történt a házigazda Spanyolországgal is, amely nyilván szívesen elkerülte volna a németeket.

Végezetül jöjjön egy olyan példa, amelyben – emlékeim szerint – tökéletesen egyező volt a lebonyolítás rendszere a mi kupánk jelenlegi rendszerével.

A vívóvébék korábbi rendszeréről van szó. Igaz, itt a végén még volt egy hatos, körmérkőzéses döntő, de addig ugyanaz, mint most a bridzsezők Magyar Kupájában: kiscsoportos, kiemeléses rendszerű körmérkőzéses selejtező, s ennek eredményeként kialakuló egyenes kieséses főtábla. A selejtezőben elért eredmények alapján kaptak rangszámot a továbbjutók, 1-től 32-ig, és ennek megfelelően játszottak tovább. Ez a szisztéma hosszú ideig működött, nagy baj tehát nem lehetett vele. Ha bárki is igazságtalannak vélte volna ezt a rendszert, nyilván igen hamar felváltotta volna egy másik lebonyolítás.

Ezek után nyilván meg kell vizsgálnunk azt is, hogy konkrétan a mi esetünkben, tehát bridzsben, a Magyar Kupában mi a célravezető módszer? Helyes-e a jelenlegi szisztéma, tehát a csoporteredmények alapján történő kiemelés, vagy jobb lenne az eredeti erőviszonyokhoz ragaszkodni?

Nézzünk egy konkrét példát. Legyen hét kalap, nyolc csoport, csoportonként négy továbbjutó. Az általunk vizsgált csoportban az első kiemelt, tehát az, aki az egyes számú kalapból került a csoportba, végezzen a negyedik helyen. Mondhatni, kínkeservesen jutott tovább, de azért mégiscsak vette az akadályt. Ez a csapat a továbbjutott 32 közül legyen a 3. legerősebb – ezt mutatja az eredeti kiemelés, tehát a kalapokba sorolás. Ugyanakkor ezt a csoportot, nagy meglepetésre, az a csapat nyerte, amely a 6. kalapból került oda, tehát a csoport hatodik legerősebb csapata. Saját magához képest _egy kivétellel_ erős csapatokkal játszott, némelyik ellenfele jóval erősebb volt nála, és mégis. Nyert, nyert és nyert – végül megnyerte a csoportot is. A 32 csapat közül viszont csak egy van, amely az övénél kisebb játékerőt képviselt, továbbjutott ugyanis egy hetedik kiemelt is, igaz, ez a csapat csak a csoportja negyedik helyén, de nyilván ezzel is elégedett. A mi csoportgyőztesünk tehát a 31. legerősebb, mármint a mesterpontok alapján.

Jelen rendszerben a szerény játékerőt képviselő csoportgyőztes jó kiemelést kap, az első kanyarban például egy csoportnegyedikkel találkozik. A csoportjában gyengén muzsikáló élcsapat viszont vélhetően erős ellenfelet kap, egy csoportgyőztest.

A rendszer kritikusai szerint ez nem helyes. Ők azt szeretnék, ha a főtáblán is érvényesülne az ő nagyobb játékerejük a kiemelésnél. Vagyis a jó csapatok, mesterpontjaik számából fakadóan, élvezzék a dupla kiemelés előnyeit, kvázi „ingyen” lazsálhassák el a selejtezőt. Ezzel szemben a példámban említett 6. kalapbeli csapat még egyszer kerüljön hátrányba. Hiába verte meg a kiemelésből fakadóan nála jóval erősebb ellenfeleit a csoportban, most újra induljon hendikeppel. Hát én ezt semmiképp sem tudom támogatni!

Bevallom, nem is az a bajom, hogy az erős csapatok, selejtezőbeli szereplésüktől függetlenül, újabb pozitív kiemelésre tartanak igényt a főtáblán – bár ez sem ízlésem szerinti. Ami sokkal jobban zavar, hogy egy ilyen változtatás gyakorlatilag reménytelen helyzetbe hozná a gyengébb csapatokat. Mi lesz, ha egy ilyen méltánytalan esetben a mi 6. kalapbeli csapatunk tagjai egyszerűen megvonják a vállukat? Jó, hát ha ez itt így megy, akkor mi a továbbiakban inkább nem is bridzsezünk, legalábbis versenyszerűen… Nem hiszem, hogy ez a szcenárió a fantáziám szülötte. Mostanában amúgy is egyre több a probléma az élversenyzők és a gyengébb, de azért versenyezni vágyó bridzsezők között. Ne akarjuk, hogy még többen elforduljanak a bridzstől!

_A friss Versenyszabályzat rendelkezik a Magyar Kupa lebonyolításáról is – a szerk._