Kezdőoldal

Többnapos, téli, szánkós kirándulásra mentünk, ahol esténként a bridzs szabályait tanították. Az egyik lejátszás ismertetésekor évfolyamfelelősünk belegabalyodott egy beszorításnak nevezett végállásba. Később, mikor az elérhető bridzskönyveket mind elolvastam és bennük a beszorítások kavalkádjával találkoztam, gyűjtögetni kezdtem a témához tartozó partikat. A fecnikre felskiccelt állásokat borítékokba csoportosítottam egy jövőbeni nagy rendszerezés végett. Saját elképzelésem vezérelt, a védett színek, színelemek szerint szedtem csokorba őket. Most engedve az önkényes választásnak felidézem bridzsapáink egy-egy gyönyörű partiját. A beszorítások bámulatos világából szemezgetve az egyszínű préstől jutok el a négyszínű változatig. Remélem, örömmel és büszkeséggel tölti el az olvasót, hogy a világ e kicsiny szegletében milyen maradandó művek születtek.

Darvas Róbert fantasztikus könyveket írt. Első bridzskönyvem a Right Through the Pack volt, és azt a bizsergető édes érzést, amit a könyv olvasásakor éreztem, máig nem feledem. Darvas Róberttől nagyon sok gyöngyszemet találhatunk, nehéz volt a választásom. Miért pont ezt a partit elevenítem fel? Pár évvel ezelőtt valamelyik Színházi Élet olvasásakor leltem rá az 1937-es karácsonyi számban. A szerző kicsit szomorkás és őszinte hangulatú visszaemlékezésben írja le a partit. Ugyanez a leosztás szerepel a pikk nyolcas által elmondott történetben is, de ott Nyugat kőrrel szól közbe. Darvas a húszas évek végén játszhatta a partit, amelyben annyi minden történik, hogy a beszorítás már szinte fel se tűnik. (Hegedűs Gál hívta fel a szerkesztőség figyelmét arra, hogy egy forrás szerint Berger Aliz játszotta a partit. Kuttner György szerint Darvas 1935-ben megfejelenő Bridzsjáték és ellenjáték című könyvében szerepel úgy, hogy ez Aliz partija, András Imre két másik forrása viszont nem említi őt felvevőként. A bridzstörténelmi rovat igyekszik kinyomozni az ügyet – a szerk.)

Mai szemmel talán indokolatlannak tűnik Dél vállalkozása. Hol vannak már azok a hazárd évek!
Idézzük a szerzőt: „Nyugat a pikk tízessel indított. Fedtem a bubival, Kelet a dámával, ütöttem az ásszal. Kőr tízest hívtam, Nyugat berohant az ásszal és kárót hívott vissza, impassz a bubival, siker. Treff tízes, Kelet nem fed, impassz. Treff kilences, impassz. Most kőr király és dáma, dobom a káró ászt. Kőr bubi, erre utolsó kárómat dobom el. Most mindenkinek öt lap van a kezében:

A káró királyt hívtam az asztalról. Kelet rémülten látja, ha pikket dob, én is. Majd lehívom a pikk királyt és grand coupba kerül. A kárót tehát fedi aduval, én is a bubival. Lehívom az adu ászt, királyt és most Nyugat került bajba. Kényszerdobás a káró és pikk színekben. Megvan a kis szlemm.”

Nézzük meg mi történt: öt aduütéssel, három kőrrel, két pikkel és három káróval bőven megvan a tizenkét ütés. Csakhogy az aduelfogás miatt a káró ász eldobandó, egy káró ütést pedig elvesz a belopó adu. Ezáltal az adu felszámolható, de az elveszett ütést beszorítással kell pótolni. Ritka, mint a lila tehén, az olyan típusú állás, melyben az aduelfogás és a beszorítás egyszerre van jelen. A beszorítás lehet kétoldalt érintő is, de mindig az a lényeg, hogy egy úr lappal az adus kezet dilemma elé állítsuk: ha dobsz, végállásban befellegzett az adudnak, ha lopsz, vége az adudnak és az elveszett ütést beszorítás pótolja.