Kezdőoldal

Nagyon rég óta vártam az alkalmat, hogy a magyar bridzs általam ismert legjobb játékosának érdemeiről kéretlenül beszámoljak.

A 70-es évek közepétől keresztül követhettem pályafutását. Külföldi versenyeken és rendezvényeken, ha a bridzs szóba került, akkor az úgy indult, hogy „a Dumbovich”. Európában a 40 legjobb játékost meghívták, mérjék össze tudásukat. Persze a névsorban a Bermuda-kupa, a bridzsolimpia, az Európa-bajnokságok szereplői neveit sorolták fel. José Damiani, a nemzetközi bridzsélet legismertebb szervezője szinte elnézést kért tőlem, hogy Dumbovich neve miért nincs a névsorban. Pillanatok alatt kérés nélkül orvosolta a hibát és Miklós megkapta a meghívót (emlékeim szerint az első tízben végzett).

Kegyeit keresték, válogathatott, kinek fogadja el a felkérését. Ötvösi Ervin – a magyar és lengyel bridzs néhai barátja – felkérte, hogy Pekingben szeretne egy jó magyar csapatban játszani az olimpián. A kiesést követően (az 5. helyen végzett a szeniorcsapat) fogalmazta meg némileg indulatosan, elsősorban Magyar Péternek és nekem címezve, hogy mekkora disznóság nem saját erőből vállalni a megmérettetést. A sikeres folytatás ismert, és Miklós tudása semmit nem kopott.

„Könnyű az asztal mellől látni” – szokás mondani, és ez igaz. Volt szerencsém néhány kiváló futballkapus mögött ülni és látni, hogy milyen egyszerűen lehet megoldani a feladatokat. Néhai édesapám jó barátja volt Grosics Gyula, és később, éveken keresztül élvezhettem Ilku Pista teljesítményét, de az igazi élményt Lev Jasin jelentette. Igor Utkin barátom (talán a legismertebb orosz sportfotós) jóvoltából Jasin búcsúmeccsén, az igazin – nem az egy évvel később rendezett protokoll meccsen – meggyőződhettem, a zseni mennyire uralja a pályát. Ezt szeretném bemutatni Dumbovich Miklós előadásában.

Peking, negyeddöntő, első szegmens, utolsó leosztás, az ellenfél az Egyesült Államok, a felvétel mindkét asztalon 7 treff. Öcsi Keleten a pikk nyolcas indulást választotta (nálunk Magyar Péter adu indulás után teljesített). Miklós indulását a felvevő az ásszal ütötte meg az asztalon.

A kőr ász-királlyal kezdett, és kárót dobott a második menetre. Hosszú szünet (Öcsi készülődik). A felvevő még mindig vár – tervezi a közlekedést. Érzi a bajt? Na végre, káró ász, majd király (eddig oké), de hogyan tovább? Micsoda mázli, esett a káró dáma Kelettől (az egyetlen aranylabdás kapus megérkezett)! Ezen kellett ennyit tökölnöm? Kis káró – mivel lopjak? Valami nem stimmel… Végül kicsivel lopott. A végeredmény –2.

Az átmenetekkel volt problémája a felvevőnek, az volt a kérdés, melyik színben nem lopják fölül. Miklós a dáma bedobásával csalta kelepcébe, és utána már rosszul döntött az ellenfél, hiszen nem naggyal lopott be.

Még egy leosztás, aminek a Hogyan nyerjünk párosversenyt Velencében? címet adom. Hogy játszaná ezt a 4 kőrt a kedves olvasó Miklós helyében Nyugat treff király indulása után?

A játék szinte automatikus: kétszeri aduzás (mindenki ad), a káró eliminálása, majd treff, és az ellenfél, nyilván Nyugat, eliminált helyzetbe kerül.

Öcsi azonban a pikk ász-király lehívásával 13-t ütött. A játéka csak akkor veszít a többségéével szemben, ha Nyugatnál hosszú pikk dáma van. Ha nem esik a pikk dáma, ő is 12-t üt, amennyiben nincs már pikkje Nyugatnak, és akkor nyer a többiekhez képest, ha beesik a pikk dáma. Ez utóbbi történt. 93 százalékos partit lett a 13 ütés jutalma.

Boldog születésnapot, Miklós! Immár nem Öcsi. Még további 75 évet (tudom „ne szabj határt Isten akaratának”) kívánok, valamennyiünk nevében!