Barion Pixel
HUEN

Kezdőoldal

Talyigás Péter, Bódis Gyula - 2018. október 6.

A Visoft állásfoglalása a tabletes briddzsel kapcsolatban

Bódis Gyula, a LoveBridge-et fejlesztő Visoft cég tulajdonosa és Talyigás Péter, a projekt vezetője posztcsokrot tett közzé a Facebookon a tabletes bridzs magyar bajnokságban történő bevezetésével kapcsolatban. Hogy a Facebookot nem használó sporttársakhoz is eljusson, e helyütt is megjelentetjük az állásfoglalást.

1. Összefoglaló
Az időeltolódás és a folyamatos meló nagyon nehézzé teszi, hogy folyamatában részt vegyünk a beszélgetésben. Nagyon sok témához szeretnénk egyszerre hozzászólni, ezért azt fogjuk csinálni, hogy ezeket szétbontjuk, külön-külön bejegyzéseket csinálunk belőlük, és meg is számozzuk őket.

Egyrészt tudjuk, hogy a Facebook ezt nem annyira támogatja, mert a bejegyzéseket nem teljesen időrendben dobálja fel mindenkinek, de abban bízom, hogy végül mindenki megtalál mindent, ami érdekes a számára. Nem akarjuk egyben az egész bejegyzést közzétenni, mert túl szerteágazó lenne.

Mint azt itt a legtöbben tudjátok, én (TP) sokszor nyilvánulok meg a Facebookon. Kevesebben, de azt is sokan tudjátok, hogy a tabletes bridzs kérdésében nem tudok független véleményt megfogalmazni, de hogy legyen világos a helyzet annak is, aki eddig nem tudta: a projektet Bódis Gyula cége, a Visoft csinálja, és én vezetem.

Éppen ezért nem tartom lehetségesnek se és értelmesnek se, hogy megpróbáljak független véleményt formálni. Ezekről szeretnénk megírni a Visoft álláspontját:
2 – közösségi média működési mechanizmus
3 – Visoft és MBSZ viszonya (pénz, teszt vs. referencia)
4 – Versenyszabályok
5 – Néhány félreértés (csalás, elektronikus eszközök, internet)
6 – Kötelező vugraph
7 – Orlandói tapasztalatok
8 – Javaslat: gyakorlás, nyílt fórum

2. Közösségi média működési mechanizmusai
Nemrégiben megjelent egy óriási elemzés a New York Timesban arról, hogy milyen kapcsolatban áll a közösségi média (elsősorban is a Facebook) és az agresszív viselkedés egymással. Olyan német városokat találtak, ahol a bevándorlókkal szembeni idegengyűlölet fizikai atrocitásig terjedt.

Azt állapították meg, hogy összevetve az egyéb, fizikai tettlegességtől mentes városokkal az egyetlen igazán egyértelmű összefüggés a helyszínek között annyi volt, hogy ezekben a városokban szignifikánsan magasabb volt a Facebook használatának aránya. Az elemzés hosszasan taglalja a működési mechanizmusokat, de itt most nekünk legyen elég annyit tudni, hogy a negatív vélemények sokkal több érzelmet váltanak ki az olvasókból, mint a pozitív vélemények, éppen ezért a negatív véleményeket könnyebben is osztják meg az emberek, mint a pozitívokat.

Nyilván nem véletlenül hozzuk ezt itt fel. Nem azt akarjuk mondani, hogy azoknak az embereknek a véleménye nem releváns, akik negatív tapasztalatokat szereztek: olvastuk, értjük, elfogadjuk. Arra szeretnénk biztatni azokat, akiknek nem alakult még ki a véleménye, hogy ne az itt feltoluló indulatok alapján foglaljanak állást a tabletes briddzsel kapcsolatban, inkább próbálják ki, lesz rá mód. Arra szeretnénk biztatni azokat, akik kipróbálták, és pozitív véleményük van, hogy ne érezzék magukat egyedül (a német városok lakóinak viselkedéselemzésében ez volt a legriasztóbb: akik másképp gondolkodtak, izoláltnak érezték magukat, és nem tudták, hogy sokan vannak az izoláltságukban), sokan, sokféleképpen jelezték már, hogy tetszik nekik az új eszköz.

Azt is szeretnénk itt jelezni, hogy sok konstruktív kritika érkezett hozzánk. Az észrevételeket figyelembe vettük, a rendszert folyamatosan fejlesztettük. Voltak például megoldásaink, amelyek lassították a játékot, ezeket kiváltottuk és sok más észrevételt is figyelembe vettünk.

Összességében annyit kijelenthetünk, hogy a rendszert kipróbáló játékosok között egyértelműen többségben voltak azok, akiknek tetszett (a Palatinuson visszasírták, amikor elhoztuk Orlandóba a bemutatóra).

3. Visoft és az MBSZ viszonya
Menjünk időrendben. Az MBSZ valóban érdemi támogatást nyújtott a szoftver fejlesztéséhez azáltal, hogy a nyári versenysorozat szervezését lehetővé tette a tabletekkel. Ugyanezt a támogatást megkaptuk a Palatinus Bridzs Klubtól is, amiért óriási köszönet illeti őket: hetente egy játéknapon használták, tesztelték az eszközeinket. (Volt ezeken a versenyeken nevezési díj, értelemszerűen ezt az MBSZ és a Palatinus kapta, nem a Visoft.)

Fontos tehát leszögezni, hogy a tesztelés ezzel lezárult, most már húsz verseny sikeres megrendezésén vagyunk túl, ebbe beleértve a külföldi bemutatókat is. Az OIMP-verseny tehát nem lehet teszt abban az értelemben, hogy a rendszer működik-e, mert a rendszer folyamatosan és megbízhatóan működik sok hónapja. Vizsgafeladat lehet, ami alapján az MBSZ az utolsó pillanatban hozhat még döntést arról, hogy az MP-bajnokságot milyen feltételekkel kívánja megrendezni.

Tekintettel arra, hogy nem tesztről beszélünk, az az – egyébként jogosnak tűnő – kérdés, hogy mit fizet a Visoft a bridzsszövetség számára, teljes mértékben okafogyott. Az üzleti életben teljesen bevett megoldást választottak az együttműködő felek: ingyenes szolgáltatás referenciáért cserébe. Technológia, szakember, hardver, szoftver áll a bridzsszövetség rendelkezésére, amelynek komoly anyagi vonzata lenne bármilyen más együttműködési forma esetén, a LoveBridge számára pedig valóban értékes referencia jön létre.

4. Versenyszabályok
Látszólag kényes kérdés. A gyakorlat azonban mást mutat.

(Ha akarnánk, viccelődhetnék azon, hogy a jelenleg érvényben lévő szabálykönyv meglehetősen hosszan taglalja azt a kérdést, hogy hogyan kell a kártyát megkeverni, emelni, osztani, de ez méltatlan lenne a téma komolyságához.)

A helyzet az, hogy a szabálykönyvet annyiban érinti az új technológia, hogy rengeteg szabálytalanság meg fog szűnni. Nem lesz színvétés, elégtelen licit, soron kívüli kártyakijátszás vagy licit, nem lesz rossz leülés és eltokolás: a szabálykönyv felét ki lehet dobni. Nem akarjuk azt mondani, hogy nincsenek minimális különbségek, de ki merjük jelenteni, hogy nincs olyan, amely zavarná bármelyik verseny érvényes lebonyolítását.

5. Néhány félreértés
Elsősorban a csalással kapcsolatban.

Mindenek előtt szeretnénk rögzíteni, hogy a magyar bajnokság vonatkozásában (legalábbis mi, itt a Visoftnál) nem a csalás megelőzését tartjuk a legfontosabb szempontnak. A magyar bridzsben nincs annyi pénz, hogy érdemes legyen rendszerszerűen csalni – ha tehát eltekintünk a személyes ambícióktól, ami persze mindig mindenhol megjelenhet, nem a csalás van a fókuszban. Ennél sokkal fontosabb dolgok miatt jó az elektronikus felület.

De ha már téma a csalás, hadd jegyezzük meg, hogy az ismert csalási technológiák mindegyikéhez vagy vizuális kapcsolat kell (ez a sokkal-sokkal nagyobb halmaz), vagy egymást hallani kell. A vizuális kapcsolatot teljes egészében kizárja a lezárt szkrín. A hangkapcsolat is megszüntethető lesz, ha erre komoly igény mutatkozik, hiszen a játékosok most már leültethetőek olyan módon is, hogy az egyik asztalnál ül Észak és Kelet, egy egészen másik asztalon ugyanennek a két játékosnak a partnerei, Dél és Nyugat (Orlandóban játszottunk így egy bemutató versenyt, működött).

Azt mondani, hogy nem érdemes a csalások egy részét kizárni, erős érvelési hiba, mindent meg kell tenni, és lehet, hogy nem megy egy lépésben, de küzdeni kell, irtani, tűzzel-vassal.

Igen, lehet fejleszteni a csalást, ahogy a bankrablás, a pénzhamisítás és az egyéb törvénytelen tevékenységek mindegyikét, de nem gyártunk azért kevésbé biztonságos papíron pénzt, mert majd úgyis hamisítják, nem hagyunk béna zárat a széfünkön, mert majd úgyis feltörik. Ha csalni akar, küzdjön! Ráadásul a lebuktatáshoz is pontosan arra van szükség, hogy minél több elemezhető adat legyen – ezt is biztosítja az elektronikus felület.

Break in Tempo (BIT)
Ami a jogosulatlan információkat (lassú liciteket illeti), még erősebb a helyzet. Az elektronikus felület egyik legnagyobb előnye, hogy minden eseményről időpecsét van. Másodperc pontossággal látszik, hogy ki milyen tempóban licitált, innentől kezdve nem a játékosok személyes érzésén múlik, hogy egy adott licit gyorsabb vagy lassabb volt-e, mint a szokásos, hanem teljesen precíz kimutatást lehet róla készíteni. Mindenkinek különböző a tempója, de az adott személy szokásos tempója is jól látható.

Internet
A rendszer nem érhető el internetről. A tabletek egy lokális hálózaton keresztül a szerveren lógnak, a szerver pedig nem érhető el az internetről. Az információk megszerzése ezen a csatornán keresztül tehát lehetetlen. A vugraph egy egyirányú üzenetfolyam alapján mutatja a partikat, a vugraphot működtető szerver a játékot szervező szervert megszólítani nem tudja.

6. Kötelező vugraph
Nehéz és jogos problémakör. Valóban: ha az ember a figyelem fókuszában van, az nehezíti a jó teljesítményt eleinte, de ehhez is hozzá lehet és érdemes szokni. Mivel ez egy kifejezetten személyes kérdés, ezért itt több személyes szálat is szeretnénk behozni.

De előbb a lényeg: mi az, amit csinálunk? Hobbi vagy versenysport? Valószínűleg a helyes válasz az, hogy „is”. Ha pedig versenysport (is), akkor felületet kell biztosítani arra (is), hogy a legeslegjobbak a világszínvonalú versenyekre készülve, a világ szeme előtt játszanak. Mert ott bizony mindig lesz vugraph, nem lehet kibújni.

És akkor a személyes szálak.

Amikor kezdő voltam (mármint én, TP), néha mögém ült Szalay Gyuri. Rettenetes volt. Mindig hülyeségeket csináltam (értsd: még annál is nagyobbakat, mint egyébként). Aztán ez megfordult: én kértem, hogy üljön oda. Nehéz volt, de hozzá akartam szokni a teherhez, és azt akartam, hogy fejlődjek. Hogy valaki lássa, és elmondja, hogy mit gondoltam rosszul (na, ebből kapok ma is bőven...).

Bódis Gyula és Hegedűs Gál most játszották végig a párosvilágbajnokságot. Kötelező volt minden párnak legalább 12 partit a vugraphban játszania. Átadom a szót Gyulának: „Nem azért lett ez a 12 parti bénább, mint a többi, mert zavart a „világ szeme”, hanem azért, mert az operátor állandóan megszólított, mindenfélét kérdezett, és ez nagyon zavaró volt. Meg kellett tennie, mert nem tudta követni az eseményeket – ez, és az összes ebből fakadó közvetítési hiba megszűnik az elektronikus eszközök használatával.”

A Palatinuson nem világsztárok játszanak (bocsánat...). Soha senkinek egy rossz szava vagy gondolata nem volt ezzel a kérdéssel kapcsolatban. Akit érdekelt, hazament és megnézte, hogy mi történt nála vagy többi asztalon, de nem azért, hogy ócsárolja a másikat, hanem hogy tanuljon belőle, vagy csak egyszerűen, hogy kielégítse a kíváncsiságát. Egy példa. „Ez a 6 szan hogy teljesült?” A válasz lehet az is, hogy de szépen játszotta a felvevő, de van B válasz is: mi a fene, beletömték. És megyünk tovább, mert a parti innentől érdektelen.

7. Tapasztalatok (Orlando)
Orlandóban két versenyt rendeztünk, de végig nyitva volt egy kiállító termünk, ahova bárki betérhetett, és kipróbálhatta az eszközünket.

Akik bejöttek, három nagy csoportra oszthatók: versenybridzsezők (kvázi sportolók), klubtulajdonosok, döntéshozók. A versenybridzsezők hozzáállása volt a leghomogénebb: ez lesz a jövő. Kipróbálták, úgy találták, hogy működik, tetszett nekik a tulajdonságok többsége. Személyes beállítottságtól függően volt olyan, aki nagyon lelkes volt, volt aki csak tudomásul vette. Kit Woolsey minél előbb szeretné, Philippe Cronier lelkesedett, Rodwell sztoikusan beletörődött, Brogeland húzná kártyával, ameddig lehet, de mind-mind azt mondták, ez kell, hogy legyen a jövő.

A klubtulajdonosok egy része kíváncsiságból jött be, a másik része konkrétan vásárolni akart. Egy részük fél, hogy az idősebbek majd megijednek, egy részük a lehetőséget látja benne, hogy a jó játékosok majd az ő klubjukat választják.

A nagy szervezetek döntéshozói a legbizonytalanabbak. A WBF, az ACBL és a USBF képviselői is jártak nálunk (utóbbiak az amerikai válogatóversenyekért felelősek). Mind úgy véli, hogy a világversenyeken előbb-utóbb teret kell nyernie az elektronikus eszközöknek. A bevezetés sebessége és módozata még vitatott, de a közvetíthetőség és főleg a csalás kizárása első számú prioritás. A WBF bizottságot hozott létre az elektronikus bridzs bevezetésére, a USBF árajánlatot kért egy olyan megoldásra, ahol csak a licit zajlik tableten.

A személyes tapasztalatokról egyértelműen kijelenthető, hogy mindenki úgy állt fel az asztaltól, hogy többet kapott, mint amire számított. Még a legelutasítóbb Brogeland is úgy nyilatkozott, hogy ha többet játszana rajta, valószínűleg az általa legnagyobbnak vélt hiányosság, a table presence is visszatérne.

8. Javaslatok
A Visoft biztosítani fog ingyenes gyakorlási lehetőségeket az MBSZ versenytermében. Hamarosan megírjuk a konkrét dátumokat (ehhez legelsősorban is arra van szükség, hogy a tabletek visszaérjenek Amerikából...). Ezeken az alkalmakon nem a verseny, hanem a gyakorlás, kérdezés, megismerés lesz a cél. Készült egy oktatófilm is.

Emellett szeretnénk lehetőséget biztosítani egy kerekasztal-beszélgetésre, ahol minden releváns kérdésetekre válaszolunk, legyen az pénzügyi vagy technológiai, vagy egyéb. Valószínűleg ennek az időpontja az első gyakorlás előtt egy órával lesz (a Böszörményi úti versenyteremben).