A sógornőm volt, még alig kezdtem a gimnáziumot, amikor már okos fejével, mosolygós arccal eligazított a természettudományokban. Úgy beszélt a matematikáról, mintha az élvezet tárgya lehetne. És ezzel rá is vezetett, hogy micsoda gyönyörűség forrása.
De leginkább a bridzsezés volt közös örömünk tárgya. Laci bátyámmal a Kőris utcai versenyteremben találkoztak, onnan indult a játék és a szerelem. Aztán két bridzses gyerek, közülük Botond lett versenyjátékos.
Volt egy Kelen-csapat: apám, Ági, Laci, én és Hajdu Péter meg Bányai Ferenc. A semmiből indulva eljutottunk az I/B-ig, aztán jött Knuth és Szalay meg Szilágyi, Dienes, Szappanos, Koltai, azok voltak a daliás idők.
Ági vegyészként a hatvanas évek végén elsők között futtatott programokat a Vegyterv óriás számítógépén. Az éjjeli gépidőkön fontos számításai mellett a saját magunk szerkesztette licitrendszer szimulációival tesztelte a ma már nevetségesen kis teljesítményű, de egy hatalmas épület teljes emeletét elfoglaló komputert. Sokat játszottunk partnerként, ellensúlyozta hebrencsségemet, gondos számolással játszotta le a felvételeket, az ellenjátékban nagyszerű meglátásai voltak. Sokat tanultam tőle.
Később már nem akart annyit játszani, elfoglalta a munka, a gyereknevelés, nem szerette a túl izgatott légkört, elég volt neki a vegyes páros versenyek izgalma. De a játék maga mindig érdekelte. Amikor a nyolcvanas években a Bridzséletet szerkesztettem, német és angol nyelvű könyveket bújt, haladó szintű feladványokat keresett ki és tárt az olvasók elé.
A nagy Easley Blackwood A bridzsjáték alapjai címmel közölt éveken át játszmákat, ezek közül választotta Ági ezt a darabot.
Bridzs és matematika
1 szan indulásom után Észak a jó öreg Stayman-fegyver bevetésével 6 pikkig hajtotta föl a licitet. Nyugat a treff dáma kezdést választotta. Ezt loptam az asztalon, s mivel az adu elosztása 2–2 volt, nem okozott problémát a felvétel teljesítése. (Ugyanis most az egyszer nem felejtettem el, hogy minden színből tizenhárom kártya van a pakliban!) Hogyan játszottam?
Megfejtés
6 pikk ellen Nyugat a treff dámával kezd. A felvevő lop az asztalon, kézbe jön az adu ásszal, és ellopja a treff királyt is. Pikk a királyhoz: mindkét ellenfélnek két aduja volt. Itt az idő, hogy a piros színekre fordítsuk a figyelmet. Dél lejátssza a káró ászt: mindenki ad.
Kis káró következik, és Nyugat is kis kárót tesz.
A matematikai valószínűség szerint nagyobb esélye van (52%) annak, hogy Kelet tartja a hiányzó kárót, de ebben az esetben ennek nincs jelentősége. Ha a felvevő a tízest teszi az ütésbe, mindenképpen teljesít!
Tudniillik, ha az impassz jó, az ötödik káróra elmegy egy rossz kőr, és Délnek a kőr impassz kipróbálásával még az összes ütés hazavitelére is esélye marad. Ha viszont Kelet üt a káró dámával, csak treffet vagy kőrt hívhat. Az előbbi dobás-lopásra ad lehetőséget (a felvevő eldob egy kőrt a kezéből, lop az asztalon, s megmaradt bukó kőrjét eldobja a felmagasodott káróra). Az utóbbival pedig az ellenjátékos bekeríti vonala kőr királyát, akár nála, akár partnerénél van.
Látom finom mosolyát, miközben ezt a partit, a felfedezett és megértett megoldást magyarázza. A lényeg látása, a tudás boldoggá tette, és élvezte, ha más is örül az ő örömének. Milyen büszke volt, hogy sztrókja után a nehéz természettudományi kérdésekkel megtűzdelt tesztet 95 százalékosan teljesítette, miközben én 70-et sem értem volna el. A bridzs is szóba került már köztünk, hogy ha kijön kórházból, újra játszunk majd. De a második roham már végzetesnek bizonyult.
Kelenné Széplaki Ágnes temetése május 8-án 10.15 órakor lesz a Megyeri temetőben.