Kezdőoldal

Eltemettük Totyát. Ott volt a családja, volt munkatársai, barátai, de legtöbbünk bridzsező volt, e szellemi sport megszállottjai, akik tudták, milyen szép élete volt: üresjárat nélkül. Mert ha véletlenül nem lett volna mit csinálnia, nyilván eszébe jutott egy leosztás, egy régen elemzésre váró helyzet, egy megoldandó licitprobléma, egy kis trükk, amivel át lehetett volna verni az ellenfelet, és amit jó eltenni, mert legközelebb majd belelép a csapdába. És akkor lesz nagy nevetés. Nem bántó, nem kárörvendő, nem, nem. Hanem igazi, vidám és örömteli, mert ez játék. Kicsit tudomány, kicsit művészet, de azért csak játék. A mi játékunk. (Tóth István kibicel egy 2009-es versenyen a Böszörményi úti versenyteremben – Fotók: Huczka Hédi)

Szóval ott álltunk bridzsezők, csapatainak tagjai, partnerei, néztük egymást, mi még megvagyunk, még fogunk lapot a kezünkben, nyomkodjuk a bridzsgépek gombjait. Köztünk Kádár Kati is, több mint negyven évig társa, partnere bridzsben, munkában, életben. Fogaras András elmondta a búcsúztatót, és hogy nem a búcsú fáj, hanem az űr, ami utána marad. Magasba tört a víz, kimosta porait az urnából. 

Köztünk járt Tóth István, de mostantól nem lehet rá számítani. Pedig éppen ezt a biztonságot jelentette, hogy ha kell, ott lesz, ahová hívjuk, és megteszi, amire kérjük, amire szükségünk van.

Te, Totya, lehet, hogy még csak 55 év telt el azóta, hogy először találkoztunk a bridzsasztalnál?! Örök idők ezek, mert az első pillanatban kiderült, miért olyan érdekes nekünk a bridzs, hogy meg akarjuk tanulni belőle, amit csak tudunk, hogy a végére akarunk járni, aminek csak lehet. (Az ezen a 14 évvel ezelőtti felvételen szereplő öt játékostársunk közül három már nem él: Varga István, Tóth István, Bartis Béla, Csehó Zoltán, Kisgyörgy Lajos)

Hogy nyerjünk? Hogyne, de még fontosabb volt, hogy gondolkodásunk rávezessen a helyes útra.

Jutott nekünk, neked a sikerből is sok, de nem ismerek rajtad kívül senkit, aki annyira tudott örülni egyetlen partinak is, ha rájött a nyitjára! Egy teljes egészében végigelemzett struktúra, egy jó húzás, egy megtalált gondolat. Milyen szépségeket is rejt egy versenyasztalnál töltött este egyetlen jó pillanata is!

Itt van például ez az 1988-as bécsi páros versenyről:

Totya figyelmét nem kerülte el a passzos Nyugat feléledése. Partnere az első menetben a harmadik helyen nyilván szinte semmivel próbált zavart kelteni.

A káró hetes kezdésre Kelet a dámát adta, nála lesz a király is. Akkor viszont a kőr ászt és a treff királyt Nyugat kapta az osztótól. Hogyan lesz itt a kilenc ütésből – öt pikk, a káró ász, egy káró lopás, egy kőr figura és a treff ász – tíz? Az első ütést a káró ász vitte, a felvevő visszahívta a színt. Kelet a nyolcassal ütést szerzett, és már többet nem fog. A kőr bubit hívta, ami körbement a királyhoz. Dél ellopta az asztal utolsó káróját, lehúzta a pikk ászt, majd a pikk bubit átütötte a dámával. Sajnos, Nyugat kőrt dobott, vagyis kinn volt még egy adu, de nem lehet elvenni, mert akkor nem marad a kézben a dobás-lopáshoz. Márpedig az a lelke a kialakítandó végállásnak.
Úgyhogy most jött a treff ász. Kelet és Dél kicsit adott, de mit tegyen Nyugat?

Aki szorgalmasan nyomogatta a Next gombot, látja, hogy az ellenjátékos bajban van. Ha a hatost adja az ütéshez, a következő treffet viheti a tízessel, de aztán káró hívásra az asztalról elmegy egy rossz kőr, a kéz meg lop az adu királlyal. A magas kőr vagy treff meg kiszabadítja a szín dámáját.

Nyugat tehát a treff tízest dobta. De ezzel sem járt jól. Tóth István a treff ötöst kérte az asztalról, és nagyon figyelt. A hetes érkezett, ezt fedte a nyolcas, és Nyugat ott volt, ahol az előbb… Keletnek inkább a kilencest kellett volna kijátszania, de akkor Dél a dámát teszi. Nyugat üt a királlyal, de a következő treff úrrá teszi a nyolcast. A tízest lopja az asztal, és a pikk királlyal lehet kézbe jönni. Ha meg a hatost hívja, akkor az asztal megszabadul az egyik kőrjétől.

Milyen erős egy ilyen dáma-nyolcas vezette szín, nem igaz? Drága barátom, ez a kombináció téged juttat eszünkbe, amíg még osztanak lapot nekünk.