Barion Pixel
HUEN

Kezdőoldal

Kovács Gergely - 2021. május 31.

Újrakezdés, új székház, újabb hazai Eb – Talyigás Péter alelnök az Elnökség friss döntéseiről

Több meghatározó kérdésben kellett döntést hoznia az elnökségnek. Vége felé közeledik a járvány harmadik hulláma, talán az ősszel vissza lehet térni az élő bajnokságokhoz. Mi legyen a félbemaradt Magyar Kupával? Milyen feltételek mellett kezdődjön újra a bridzsélet a Böszörményi úton? És a Böszi mindjárt átvezet egy másik megoldandó problémához: a két évtizede használt versenytermünkből költöznünk kell a jelenlegi állás szerint az év végén, hol lesz az új bázis? Talyigás Péter, a szövetség alelnöke bontja ki a főbb pontokkal kapcsolatos tudnivalókat és vázolja fel a döntések hátterét.

Az elnökség május 21-i ülésén hozott döntések itt olvashatók.

„Egy pillanatig úgy volt, hogy esetleg megpróbálunk még egy Európa-bajnokságot megszervezni Budapesten a 2016-os után… Talán még kormányzati támogatás is lett volna hozzá. De még mielőtt komolyabban beindulhattunk volna, az Európai Bridzs Liga (EBL) csapást váltott – talán olvasnak Ottlikot… –, és egyelőre a személyes jelenléttel megrendezendő Eb-ről semmilyen hír nincs. Mi is leálltunk a gondolkodással ezen a téren” – vág a közepébe Talyigás Péter.

Nagy szó lett volna (lenne…) ilyen rövid idővel a 2016-os Eb után újabbat rendezni Magyarországon, de jelenleg Talyigás Péter értesülései szerint arra lehet számítani, hogy augusztusban tart az EBL egy online válogatóversenyt, ott dől majd el, hogy mely európai válogatottak jutnak ki a világbajnokságra. Itt Magyarországot azok a csapatok képviselik, amelyek 2020-ban megnyerték a válogatót:
Nyílt csapat: Dumbovich Miklós – Hegedűs Gál – Szegedi Balázs – Szabó Csaba – Winkler Gábor
Női csapat: Hegedüs Orsolya – Lajos Hanka – Szűcs Villő – Zalai Ágnes
Vegyes csapat: Fischer Brigitta – Hodosi Péter – Honti László – Mezei Katalin

Ennél generálisabb kérdés a székház ügye.

„Az elnökség segítséget kérő publikus kommunikációját követően egyre-másra érkeztek a jobbnál jobb javaslatok – mondja a szövetség alelnöke. – Reméljük, hogy lesz közöttük olyan, amely végül megfelel. Magyar Ádám több mint egy tucat ingatlant megnézett már – erőnktől függően az Elnökség különböző tagjainak kíséretében –, és vannak közöttük olyanok, amelyek biztatóak. Tekintettel arra, hogy a Böszörményi úton legkésőbb az év végéig maradhatunk, az Elnökség adott magának egy határidőt: augusztus 31-ig meghozzuk a végleges döntést. Három sporttársunk is ajánlott fel olyan helyszínt, amelyek az ő személyes döntésük és/vagy közbenjárásuk nélkül nem lenne elérhető. Ezek jellemzően valamilyen intézményi területen kihasználatlan terek. Két belvárosi ingatlanról van szó, illetve az egyik az Árpád-híd budai hídfőjéhez van közel. A belvárosi elhelyezkedésű megoldások esetében valószínűleg kompromisszumra lenne szükség a valamivel kisebb méret miatt, pl. egy napon csak egy osztály tudna játszani. Kezdetben nagy reményeket fűztünk a Bálnához, mivel közismerten évek óta teljesen üres, de egyelőre úgy tűnik, hogy a megajánlott árak nekünk elérhetetlenek ott. Felmerült egy nagyobb terület a Récsei Centerben is, ott még nem kezdődött meg az áralku.”

Az Elnökség egy ideig azt képviselte, hogy be kell fejezni a tavaly tavasszal a koronavírus-járvány miatt félbeszakított Magyar Kupát. Most arról döntött a testület, hogy nem fejezzük be a versenyt. Az indulók az itt található felosztásban kapnak mesterpontot a Magyar Kupa után.

„Én személyesen sokáig ragaszkodtam hozzá, hogy be kellene fejezni a megkezdett versenyt, de nem volt igazam, be kellett látnom, hogy ez mostanra lehetetlenné vált, és az Elnökség döntése értelmében a 2020-as Magyar Kupa torzó marad. Ami a folytatást illeti: természetesen fogalmunk sem lehet, hogyan alakul majd a járványhelyzet. Átoltottság, indiai mutáns, szezonalitás, szennyvízből kimért vírus-DNS – mind szakértők lettünk valamennyire: szerintem nincs veszélyesebb a botcsinálta szakembereknél, a félismereteknél. Tekintettel arra, hogy Mátyus László személyében az orvostársadalom kiemelten elismert szakembere is az Elnökség tagja, igyekszünk ezekben a kérdésekben rá hallgatni. Úgy véljük, hogy van értelme elkezdeni a visszatérésen gondolkodni, és ehhez ismét – éppen úgy, mint amikor tavaly reménykedni kezdtünk –, online kérdőívet fogunk kitöltetni a játékosokkal. Vannak azonban elvek, amelyekhez ragaszkodunk: az MBSZ nem egyszerűen sportszövetség. Tagjaink idősebbek, mint a szokásos sportszövetségek tagjai, a jelenleg érvényes szabályoknál tehát óvatosabbnak kell lennünk. Nem lehetünk potenciális fertőzési gócpont, ezért ragaszkodni fogunk ahhoz, hogy csak azok a játékosok vehetnek részt a versenyeinken, akik be vannak oltva. Tisztában vagyunk vele, hogy ebben a kérdésben csak konfliktusos álláspont van. Nem tudunk olyan döntést hozni, ami mindenkinek megfelelne. Természetesen ha valakinek valamilyen egyértelműen igazolható egészségügyi oka van, ami miatt nem vehette fel az oltást, akkor ezt egy negatív PCR-teszt kíséretében el fogjuk fogadni.”

Maszk, több tabletes játék, fertőtlenítés?
Kérdőívet szerkesztettünk, időközben ki is küldtük, hogy megismerjük a játékosok álláspontját ezekben a kérdésekben. Ez persze nehéz ügy, mert mindenkinek változik a véleménye, tehát csak egy pillanatnyi helyzetképet kaphatunk, de az is több a semminél. Iránymutatásnak hasznos lesz.”

Javaslat érkezett arra – derül ki az elnökségi jegyzőkönyvből –, hogy majd az élő játék mellett tartsuk meg a rendszeres, szervezett online versenyeket.

„A két versenyforma párhuzamos futtatása nagyon erőforrásigényes – mondja ezzel kapcsolatban Talyigás Péter –, és egyáltalán nem biztos, hogy az egyszem alkalmazottunk, Magyar Ádám terhelhetősége terjed eddig. Meglátjuk, hogy milyen válaszokat kapunk, és egyelőre nem zártuk ki ezt a lehetőséget.”

Az online játék felvetett egy csomó etikai kérdést. Egyesek csalnak, mások csalót kiáltanak. Létrejött az Online Etikai Bizottság (OEB) kifejezetten ennek a helyzetnek a kezelésére.

„Mivel ez személyesen az én ötletem volt, és javaslatomat követően az Elnökség felkérésére végezte ezt a munkát két válogatott játékos, talán nem tudok objektív lenni ebben a kérdésben. Azt biztosan tudom, hogy az elmúlt több mint egy évben engem és szervezőtársaimat is sorra értek utol csalásvádakkal játékostársaink: X eltalálta a szingli királyt, Y a partner színét licitálta. Mindenkinek azt mondtuk, forduljanak az OEB-hez. Az OEB készített az elmúlt évéről egy rövid összefoglalót, amelyből kiderül, hogy szerencsére nem százával érkeznek a panaszok. Ezzel együtt a virtuális asztaloknál talán jobb lett a hangulat, és ez mindennél fontosabb. Ugyanakkor szembesültünk a fegyelmi eljárásrend korlátaival is, ezt is orvosolnunk kell. A fegyelmi szabályzat ugyanis nem vonatkozik azokra, akik nem az MBSZ versenyein vesznek részt, ezért itt egy másfajta szankcionálási rendszert kell kitalálnunk” – vázolja a helyzetet.

Változott a fegyelmi szabályzat is. Az elnökség önkorlátozó intézkedést vezetett be.

„A fegyelmi eljárás menetrendje úgy szól – mondja ezzel kapcsolatban Talyigás Péter –, hogy az Elnökségnek kell elrendelnie, és a vizsgálatot ezt követően a Fegyelmi Bizottság végzi el. Ezen az eljáráson annyit változtattunk, hogy ha az Elnökség valamely tagja érintett az ügyben, akkor kivételesen a Fegyelmi Bizottság elnöke is elrendelheti az eljárást. De a fegyelmi szabályzathoz elsősorban nem emiatt nyúltunk hozzá, hanem azért, hogy összhangban legyen a világszövetség megújított fegyelmi szabályzatával. Ennek a módosításnak a lényege, hogy a csalás könnyebben legyen szankcionálható, és ne legyen szükség egyértelmű bizonyítékra, hanem elegendő legyen a szakértők ilyen jellegű meggyőződése. Azért volt fontos ez a WBF-nek, mert ennek a szabályozásnak a hiánya tette korábban lehetővé, hogy a CAS felmentsen olyan játékosokat, akikről a teljes élmezőny, minden vizsgálóbizottság meggyőződéssel hitte – mondhatom: tudta –, hogy csalók.”

Új rendszerkorlátozások bevezetését is tervezi az Elnökség, hogy hatékonyabban védje a klubjátékosokat a szokatlan konvencióktól.

„Készítettünk egy felmérést, amelyet több mint száz játékos töltött ki. Nem próbáltuk meg mi kitalálni, hogy mi zavarja őket, hanem teljes egészében az ő szavazataikra bíztuk magunkat. Az új szabályozásban majd új értelmet kap a piros szín: amit a gyengébb játékosok nem tudnak kezelni, ami elrontja számukra a játék örömét, azt tiltani fogjuk olyan mezőnyben, ahol a versenyjátékosok mellett a szabadidejüket bridzsezéssel töltő kevésbé felkészült sporttársaink is megjelennek. A bajnokságok legfelső osztályaiban (I/A, I/B) bármilyen konvenciót kezelni kell tudni, hiszen a konvencióválasztások szabadsága fontos része a bridzsnek” – ismerteti az Elnökség véleményét a témában az alelnök.

A beszámoló elkészültekor meghirdetjük az online konzultációt – fogalmaz a jegyzőkönyv. Itt milyen beszámolóról van szó?

„Az éves pénzügyi beszámoló elfogadását a szabályozás visszavonásáig az Elnökség is megteheti. Ezt az adminisztratív lépést a vészhelyzet feloldásától számított 90 napon belül jóvá kell majd hagyatni a Közgyűléssel. Azt tervezzük, hogy erre az online, formális Elnökségi ülésre meghívjuk az érdeklődőket. Itt kérdéseket lehet feltenni, melyekre legjobb tudásunk szerint igyekszünk majd válaszolni. A jegyzőkönyv tömör fogalmazása ezt a folyamatot jelzi” – feleli.

Nagy vonalakban mit lehet tudni, a járvánnyal sújtott év anyagilag milyen volt a szövetségnek?

„Vegyes – szól a válasz. – Elestünk a versenyekből származó bevételektől, ugyanakkor valamelyest csökkent a bérleti díj, amelyet a XII. kerületnek kell fizetnünk – törvényi felhatalmazás alapján csökkenthette az összeget az önkormányzat, de teljesen meg nem szüntette. Belefértünk a költségvetésbe, de szűkösen. A beszámoló részletesen bemutatja majd a számokat.”

Az Unokabridzs-programnak az Elnökség 1,6 millió forint támogatást kíván nyújtani. Az ehhez szükséges szerződést a főtitkár intézi – derül ki a jegyzőkönyvből Milyen konkrét célokra kapja az összeget a program? Egyszeri támogatásról van szó? A Kolibri-program milyen támogatásban részesül(t)?

„Fontos különbségnek látom – mondja Talyigás Péter –, hogy a Kolibri-program nem támogatást kap, hanem jelenleg ez a fantázianeve az MBSZ utánpótlás programjának. Az Unokabridzs támogatásával szeretnénk biztosítani a lehetőséget, hogy ez a kezdeményezés folytatódni tudjon. A két – ismert – vezető (Baksay László és Zoller Róbert – a szerk.) személye garancia számunkra, hogy a pénzt megfelelő célokra költik, a támogatás nem célzott, hanem a működés fenntartását szolgálja. Hodosi Péter vezetésével a Kolibri-program szép sikereket ért el A program több fiatalt hozott be a versenyeinkre, mint a korábbi években bárki, bármikor. Úgy látjuk, hogy az unokabridzses gyerekek és a kolibrisek szépen egymásra találtak, és bár különböző módszertan szerint halad az oktatás, a gyerekeket szerencsére ez egyáltalán nem zavarja. Az Elnökségnek az a legfontosabb, hogy az utánpótlás biztosítva legyen. Mátyus László segítségével a Debreceni Egyetemen kísérleti programot futtattak Péterék, több mint 300 egyetemista vett részt egyetemi előadások keretein belül bridzsoktatáson. Ellentétben akár az Unokabriddzsel, akár a Kolibri-programmal ez a módszertan teljesen alkalmatlan nagy megtartó erőre, itt golyószóróval lövünk, és ha néhány fiatal megmarad, annak örülni kell. Lesz folytatás az ősszel, meglátjuk, hogy hányan maradnak benne a programban. Egy biztos, ha csak két-három új bridzsezőt szereztünk is így – és annál több lesz –, akkor is köszönet jár a Debreceni Egyetemnek az együttműködésért, támogatásért, a bridzs imidzsének javításáért.”