Barion Pixel
HUEN

Kezdőoldal

Gulyás Dániel - 2019. január 3.

LoveBridge a WBF-szakember szemével – Interjú Maurizio Di Saccóval

Decemberben meglátogatta a magyar bajnokságot Maurizio Di Sacco, a WBF (bridzsvilágszövetség) egyik éltornavezetője, az e-bridge bizottság titkára, hogy megnézze, hogyan is zajlik egy forduló a tabletekkel és tapasztalatokat gyűjtsön. A Bridzséletnek lehetősége nyílt interjút készíteni vele e-mailen.

– A versenyjátékosok jól ismerik a neved, hiszen számos világversenyt vezettél már, de kérlek, mutatkozz be a többieknek. Teljes munkaidőben dolgozol a WBF-nek, vagy van esetleg más, privát foglalkozásod is?
– A bridzs a szakmám, de nem kizárólag a világszövetségnek, hanem az EBL-nek és nemzeti szövetségeknek is dolgozom időnként.

– A WBF oldalán ezt találtam rólad: tiszteletbeli főtornavezető. Ez mit jelent pontosan?
– Azt jelenti, hogy többnyire már nem dolgozom tornavezetőként, egy világverseny irányítása épp elég nehéz feladat. Azonban lehetőség szerint igyekszem főtornavezetőként is tevékenykedni, ha a helyzet engedi, hogy mindkét szerepet vállaljam. Főtornavezető és versenyigazgató voltam a legutóbbi ifjúsági csapat-világbajnokságon Kínában és több kisebb versenyen is (pl. EBL Bajnokok Kupája, WBF online).

– Most pedig egy új bizottság élén állsz, ami az e-bridge témájával foglalkozik. Mik pontosan a célok?
– Az a célom, hogy olyan szabályokat hozzak, amelyek az összes szempontot figyelembe veszik a számítógépen játszott versenybriddzsel kapcsolatosan.

– Mit gondolsz, a bridzs is lehet e-sport? Ha igen, miként érheti ezt el a világszövetség?
– A bridzs nem e-sport, de lehet elektronikusan játszani.

– A LoveBridge érdekes projekt, élőben teszteljük Magyarországon, az első osztályú bajnokságban használjuk hétről hétre, és véleményem szerint remek eszköz a magas szintű játékhoz. Kipróbáltad már magad is? Mi a véleményed?
– Kipróbáltam, de nem elég hosszan ahhoz, hogy határozott véleményt alkothassak róla. Az eddigiek alapján úgy vélem, jó lehetőség.

– Sokan aggódtak, amikor új technológiai újításokat vezettek be a bridzsben (megöli a játékot!), például a licitdobozok vagy később a liciternyő használatakor. Gondolod, hogy ez is hasonló fogadtatást kap, és az emberek majd megszokják, vagy ez ennél bonyolultabb?
– Szerintem amíg a játék társasági része tovább él (úgy értem, a klubokban való játékban például), addig ugyanolyan jó fogadtatása lesz, mint a licitdobozoknak volt.

– Személyes véleményem szerint ez remek eszköz lehet arra, hogy tovább csökkentse a csalás lehetőségét, de ez nem azt jelenti, hogy kártyákkal többé nem fognak játszani semmilyen versenyen. Mit gondolsz erről?
– Nehéz ügy. Több mint negyven éve tanultam meg bridzsezni, és már kiskorom óta kártyázom, ha jól tudom, háromévesen tanították nekem az első kártyajátékot. Sok játékost ismerek, fiatalokat is, akiknek nem tetszik a kártya nélküli játék ötlete. Jómagam nyitott vagyok a lehetőségre, és szívesen látok minden lehetőséget, hogy csalásmentes környezetben lehessen játszani, különösen magas szinten.

– Talán ez a kérdés nem pont neked szól, de az emberek még mindig aggódnak a csalók miatt, és hogy miként lehetne őket a szabályosan játszók köréből kitiltani. Sikerült a WBF-nek olyan változásokat hozni a szabályokban, ami segít abban, hogy egyre kevesebben legyenek, akiket pedig elkapnak, ne térhessenek vissza?
– Sok előrelépés történt ez ügyben, technikai és jogi szinten is tettünk lépéseket. Azonban a legutóbbi eseteknél kiderült, hogy még mindig messze vagyunk attól, hogy a bizonyítékokat a bíróságok is minden esetben elfogadják. A sportjogi szabályok pedig olyanok, hogy három évnél hosszabb időre nem lehet eltiltani valakit az első eset után – pont úgy, ahogy a dopping esetén a többi sportban.

– Vissza a LoveBridge-hez: gondolod, hogy hamarosan találkozhatunk vele a legmagasabb szintű versenyeken? Ha igen, mikor? Azt hallottam, hogy 2019-ben lesz egy magas szintű ifjúsági verseny, ahol ki fogják próbálni, igaz a hír?
– Szeretnék valamilyen elektronikusan játszott versenyt szervezni, ez azonban egy új verseny lenne a naptárban egyelőre. Ahhoz, hogy a kártyával játszott versenyeket felváltsa az elektronikus, a WBF vezetőinek döntéseket kell hozniuk, és ez időbe telik. 2019-ben valószínűleg lesz egy kisebb verseny egy ifjúsági világeseményen, ahol a LoveBridge-et használni fogják.

– Szeretnél hozzáfűzni még valamit az eddigiekhez?
– Légy nyitott: a bridzs egyik legjobb oldala, hogy lehetőséget ad arra, hogy különböző módokon játszhassuk.