Kezdőoldal

– Úgy tudom, te voltál Dumbovich Miklós első partnere, neked is ő volt az első partnered?
– Igen, Miklóssal (jóval húszéves kora utánig csak az Öcsi becenévre hallgatott) együtt jártunk általánosba. Akkor is és később is, a 60-as évek közepe táján, amikor ő gimibe járt, én pedig technikumba, állandóan együtt töltöttük az időnket. Mindenféle kártyajátékot játszottunk, és hamar eljutottunk a bridzshez. A kezdetektől fogva egészen 1971-ig csak egymás partnerei voltunk. (Klár András 1970-ben)

– Hol kezdtetek komolyan játszani, rögtön a Kőris utcában? (A fiatalabbak kedvéért: a 60-as, 70-es években a Kőris utcában, a Szeszipari Vállalat étkezdéje volt a Budapesti Bridzs Egyesület állandó versenyterme.) 
– Nem. Először a körúti Royal szállodán belüli klubba jártunk. Ez volt Widder Lala bácsi törzshelye. Tőle és az ő könyvéből sokat tanultunk. Abban a klubban robberbridzs folyt, természetesen pénzben.

– Már középiskolásokként pénzben játszottatok?
– Mint ott mindenki. Az öregek akár 5-6 filléres alapon is játszottak, mi csak 1 filléres alapon, de úgyis el lehetett veszíteni 50-60 forintot, ami egy diáknak nagyon nagy pénz volt akkoriban. Onnan Princz Robi vitt el minket a Kőris utcába, ahol nagyon gyorsan berobbantunk az élmezőnybe. Számtalan villámpárost nyertünk, alig volt 50 százalék alatti eredményünk.

– Milyen lehetőségei voltak akkor az ifjúsági pároknak?
– A 60-as évek második felében sok fiatal volt a versenyteremben. Az országos ifjúsági bajnokságokon jóval több mint 30 pár indult. 1967-ben ezen a versenyen minimális különbséggel lettünk másodikak. 1968-ban Kaufmann Pista volt az ifiválogatott kapitánya, a prágai Eb-re készültünk, az edzéseket nagyon komolyan kellett venni. Öcsi lement Balatonra egy lánnyal és nem jött fel az edzésekre, vagy ha jött is, órákat késett. Azt mondta: „Húszéves vagyok, a lány 18, én még mehetek hat ifi Eb-re, de ez a lány nem lesz még egyszer 18 éves.” Kaufmann nagyon megharagudott, és nem vitt ki minket az Eb-re. Aminek a válogatottságra aspiráló párok érthetően nagyon is örültek.

– Ezekben az években azért sok szép sikert is elértetek.
– Igen, akkor valóban jól ment a játék. Szinte azonnal erős csapatokban játszottunk, először Kőszegi–Gerővel, majd a Jakubovics házaspárral és a Princz–Pákozdi párossal, a harmadik évben pedig az Ajkai csapatban játszottunk a legmagasabb osztályban. 1970-ben nyertük meg a Darvas-kupát a Kőszegi Ferenc–Gundel Ilona párossal egy csapatban. Még ezen a télen játszottunk Zakopánéban a lengyel ifjúsági válogatott ellen, és győztünk egy olyan csapat ellen, amely később sok-sok felnőtt világversenyt nyert. Ez után a későbbi tihanyi visszavágót is, majd a felnőtt válogatott románok elleni mérkőzését is megnyertük.

– Ez az egy válogatottságod volt? Hogyan értek véget ezek a szép idők?
– Akkoriban nagyon ritkák voltak még a válogatott mérkőzések, a válogatott sorozatos külföldi szereplése csak 72-73-ban kezdődött el. Addigra viszont nálam változott meg a helyzet. Öcsivel 1971 közepéig, hat évig egyfolytában szinte éjjel-nappal játszottunk. Lélegzetvételre volt szükségem. És ekkor nálam is megjelent egy lány, az első szerelem. Aki nem engedte, hogy bármilyen kártyát is a kezembe vegyek. Nem tudtam kezelni a helyzetet, és engedtem neki. Ma már látom, ez nagy hiba volt, de akkor fiatal voltam, nagyon tapasztalatlan. Néhány évre eltűnt a bridzs az életemből.

– Volt még folytatása bridzspályafutásodnak?
– A 70-es évek második felétől kezdve a Tesco külkereskedelmi vállalaton keresztül egyre gyakrabban dolgoztam külföldön, előbb Németországban, utána Ausztriában, 78-79-ben Graz környékén. Ott hallottam egyszer véletlenül a rádióban, hogy nemzetközi bridzsversenyt rendeznek Grazban, és magyarok is indulnak rajta. Gondoltam, odamegyek és megnézem a versenyt. Az ismerős arcok azonban nem túl szívélyesen fogadtak (talán azt gondolták, disszidens vagyok – sohase voltam). Nem játszani mentem oda, nem is terveztem ezt, de egy idős osztrák úr, az Osztrák Bridzsszövetség egyik régi elöljárója éppen partnert keresett. Megszólítottak. Rövid rábeszélés után igent mondtam, és játszottam a versenyen. Jó néhány év kihagyás után sikerült a negyedik helyen végeznünk. Azért játszottam ezután még magyarokkal is, Lazsóval Velencében, Vinkler Lacival két versenyen is indultunk, Bécsben és Veldenben. Bécsben díjazott helyen végeztünk, a másikon egy átdorbézolt éjszaka után a második fordulóra a kialvatlanság miatt el sem akartam menni. Laci rábeszélt, én „hálából” olyan licitmenetet is előadtam, mint pl. 1 treff–6 treff. Evvel persze nem arattam nagy sikert. 1980-ban Linczmayer Lajossal utaztunk el egy zürichi Philip Morris-versenyre. Addig soha nem játszottunk együtt versenyen. Bécsben találkoztunk és az úton vezetés közben Lajos 6 órán keresztül ismertetett, magyarázott és tanított nekem egy számára az évek hosszú sora alatt jól begyakorolt, de számomra teljesen új és ismeretlen licit- és ellenjátékrendszert. És bár energiám nagy része a versenyen arra ment el, hogy felidézzem az elhangzottakat, nehogy tévesszek, a 220 párral rendezett, háromfordulós nagy nemzetközi versenyen sikerült a 16. vagy 17. díjazott helyen végeznünk. Persze Lajos még így se volt elégedett az eredménnyel, holott az 54 százalékunk az erős és kiegyenlített mezőny miatt 58 százalék alatt nyert versenyen valójában nagyon szép eredmény volt.

– Mikor mentél át Ausztriából Svájcba dolgozni?
– Annak ellenére, hogy már 1978-óta egy zürichi szoftvercég megrendelői számára dolgoztam, Ausztriából csak 1993-ban költöztem át Zürichbe végleg ott élni. A nagy távolságok miatt idővel minden kapcsolatom megszakadt a magyar bridzsezőkkel. Kicsit szégyellem is, hogy ritka budapesti tartózkodásaim alatt nem kerestem őket, de ők se erőltették a dolgot. 1983-ban megnősültem, beindult a családi élet. Három gyermekem született, azóta mindhárman végzett diplomás emberek. (A nyakkendője és sok minden más is változott az elmúlt fél évszázadban, de az eleganciája semmiképp: 2019-ben, immár messzesodródva a bridzsasztaltól)

– Svájcban sohasem bridzseltél?
– A bridzs gyönyörű sport, a szívem legmélyéig szeretem, de napi tíz óra hihetetlenül kemény, hol szép, hol kevésbé szép ülőmunka után nem volt erőm lemenni egy klubba, és megint csak egy asztalnál ülve 5-6 órát játszani. Elegendő gyakorlat nélkül pedig a játék és a versenyzés komolytalan. Tudod, közrejátszik itt azért egy pszichés dolog is: ha jó voltál egyszer valamiben, mondjuk csak a legjobb 30 közé tartoztál, akkor nem akarsz a 100 vagy csak a 200 közé tartozni. Azóta versenyeken nem játszom. 

– Mennyire követed a bridzsvilág, esetleg a magyar bridzs eseményeit?
– Természetesen én is figyelemmel kísértem az olimpiát. Gratulálok a magyar szeniorcsapatnak, ugyanúgy örültem a sikernek, mint minden magyar. Ugyanakkor az a véleményem, hogy ezek a játékosok aktívabb éveikben sokkal értékesebb eredményeket is elértek, amelyeknek messzi nem volt ekkora visszhangjuk. A svájci bridzsújságok sajnos a külföldi versenyekről legtöbbször csak a svájci játékosok eredményeit közlik, a Svájcban tartott versenyek első 20 helyezettjét megadják, ezek között nagyon ritkán találok számomra ismert magyar nevet. A magyar szövetség honlapját ismerem, de sajnos csak ritkán jutok hozzá.