– Hol tart most a Kibic?
– Mire vagy konkrétan kíváncsi?
– Tagok, indulók száma a versenyeiteken, programok, költségvetés...
– Nemrég adtuk át a századik „párttagságit”, most már száztíz fölött van a tagjaink száma. Ennek nagyjából a fele azoknak a száma, akik a Kibic sportegyesületének igazolt versenyzői.
– Közülük hányat csatornáztatok ti be a rendszerbe?
– Durván minden második embert. A klubunkat választották egyesületnek olyan játékosok is, köztük jó pár menő, akiknek tulajdonképpen semmi közük nincs hozzánk, de szimpatizálnak velünk.
– Versenyek.
– Az augusztusi versenyükön, a II. Kibic Budapest Bridge Openen kifogtuk: épp akkor volt a legnagyobb kánikula, ezért pár asztalra valóval kevesebben jöttek el. Azért nem panaszkodom, 45 pár vett részt a főversenyen, és továbbra is népszerű a G20, itt 44 pár indult. Vasárnap délután rendezzük a Kossuth Klubban az újabb jótékonysági versenyünket, itt, hogy a szülők játszhassanak, felügyeletet biztosítunk a gyerekeknek. Kérdeztél a költségvetésünkről: a támogatóinktól és az egyszázalékos adófelajánlásokból is évi pár százezer forint jön be, ezen kívül a nevezési díjakból, klubtagságikból és pályázatokból van bevételünk, de nyilván nem kell különösebben ecsetelnem, hogy minden forintnak megvan a helye. Az augusztusi versenyünk ráfizetéses volt, fizetünk a Kossuth Klubnak is.
– Akkor millió alatti a költségvetésetek.
– Persze.
– Ötszáz forint a játék a vasárnap délutáni klubotokban, de a tagoknak ingyenes, mennyi a klubtagság?
– Évi kétezer forint, de valószínűleg fölemeljük háromezerre.
– Jutányos: tízezernél mondanám, hogy kezd közelíteni a piaci árhoz. Merre fejlődik a Kibic?
– Szeretnénk saját bridgemate-et, jó lenne osztógép is. A programok tekintetében örülünk, ha tovább tudjuk vinni az eddigieket, Pásztor Szilvia nélkül eluralkodna nálunk a káosz, rajta kívül hárman végezzük a munka nagy részét, Pölöskei Petra, Tibor Tamás és én, családos emberek lettünk, nehezebb időt szakítani a Kibicre.
– Mitől sikeres a Kibic?
– Nagy munkát fektettünk bele, és bizonyos szempontból hiánypótlók vagyunk. Sok a fiatal nálunk, ez is vonzó lehet, az amatőrök érdekeit védjük, és valószínűleg nem csináljuk rosszul a programjaink marketingjét.
– Mit gondolsz az olykor a bridzs.hu-n is megjelenő amatőr–elit ellentétről?
– Teljes mértékben az amatőrök oldalán állok! Úgy látom, hogy az I/A-sok között sokan csak azzal törődnek, hogy nekik mi a jó, hogy az ő keddi bajnokságuk rendben biztosítva legyen, azon túl nem érdekli őket semmi. Sőt, le is nézik az amatőröket, mondván mi ehhez nem értünk. Jellemző, hogy azért nem vesznek minket komolyan, mert amatőr bridzses társaságnak tartják a kibiceseket, és jót mosolyognak rajtunk. Vannak, akik pénzzel támogatják a törekvéseinket, például Homonnay Géza és Lakatos Péter, de sokkal többen vannak, akiknek bár módjukban állna, nem adnak semmit. Milliárdosokról beszélek. Arról megy a duma, hogy „jaj, milyen szörnyű, hogy fogy a létszám, nem jönnek a fiatalok”, de cselekvésig már kevesen jutnak el.
– A múltkoriban bridzsoktatót kerestetek iskolai tanfolyamokra.
– Így van, és öt iskolában be is indult a kurzus. A diákoknak ingyenes, az oktatóknak mi fizetünk jelképes honoráriumot a tíz alkalomra, részben támogatóktól célzottan kapott forrásból.
– Utána? Min múlik, hogy mi lesz ezekkel a diákokkal?
– Sok mindenen, az a célunk, hogy az oktatók és az adott intézmények között hosszútávon megmaradjon a kapcsolat. Ha netalán a diák nem folytatná semmilyen formában, akkor is megismerte a bridzs alapjait, ha szóba kerül később a játék, elmondhatja magáról, hogy legalább nagy vonalakban tudja, miről van szó, és egyszer esetleg újra rátalál.
– Az iskolák örülnek az ingyen oktatásnak?
– Csak kivételes esetben, rá kell járni a nyakukra, hogy legyen valami az órákból. Volt olyan iskola, ahol csak nagy nehezen sikerült elérni az igazgatót, azt javasolta, hogy legyen inkább fizetős a kurzus, mondtuk, jó, a tanár honorjának díját adtuk meg. Oda is elvittük a plakátjainkat, mint máshova, mert arról is gondoskodunk, meghirdettük. Később azzal jelentkezett, hogy nincs érdeklődés, pusztán egy diák jelentkezett. Belsős forrásunk viszont elárulta, hogy az iskola tízezer forintot rátett a mi tandíjunkra...
– Honnan jött az ötlet a Kibic megalapítására?
– Az egész úgy kezdődött, hogy három barátommal megtanultunk bridzsezni egy olyan kártyáskönyvből, amelyikben a kanasztáról és a römiről ugyanolyan terjedelemben volt szó, mint a bridzsről. Nem volt minden tiszta, mert például ha az ellenjátékosok mondták először a későbbi aduszínt, akkor attól az ellenjátékostól balra ülő játékos indult a felvétel ellen, aki licitálta színt, tehát az asztal vagy a felvevő, mert mi így értelmeztük a szabályokat.
– Egy bakonyi faluban történt, hogy a bátyámat bemutatta a későbbi felesége a nagymamájának, és amikor kiderült, hogy bridzsezik, mondták neki, hogy a Terka _vagy Bözsi...?_ néniék is minden héten összejönnek bridzsezni már vagy húsz éve. Hármasban...
– Na, ennél nem sokkal pontosabb fogalmaink voltak nekünk is a játékról. Egy idő után, ahogy az lenni szokott, a negyedik emberrel mindig gond volt, így elhatároztuk, hogy alapítunk egy klubot, hogy mindig meglegyünk és megtanuljuk rendesen a játékot. Ebből lett a Kibic. A saját igényeink vezettek minket.
– Ha az amatőrök a célcsoport, miért van szükség a sportegyesületre?
– Mint mindenki más, mi is fizettük a tagdíjat az aktuális egyesületünkben, de zavart, hogy fogalmunk sincs róla, hova megy, mire költik az évi tízezer forintunkat. Ezért dühből megcsináltuk a saját klubunkat.
Nyereményjáték
A Bridzsélet nyereményjátékot hirdet: november 17-én csütörtökön 14.00 órakor egy keresztrejtvényt publikálunk, az első hibátlan megfejtő díja egy indulási jog önmaga és a párja számára a Kibic vasárnapi jótékonysági versenyén.