Kezdőoldal

Leülünk. Kissé vonakodik az édességtől, de a sorozatcím érdekében kötelező, végül így a belga csokoládétortát választja.

Bárány György
Született akkor, amikor én, tehát a múlt század számtani közepe előtt. A Műszaki Egyetemen vegyészmérnök diplomát, a Marx Károly Egyetemen mérnök-közgazdász diplomát és doktori címet védett. A disszertáció címe A Taurus HR-stratégiája. Nős, két gyermeke, három unokája van. Németül és angolul tárgyalási szinten beszél. Elszólta magát (restelli tán?), többek között a Munka Érdemrend arany fokozata birtokosa is.

Kezdjük az interjú izgalmaihoz illő, releváns kérdéssel. „Hogy vagy?”„Fizikailag jól. Szellemileg is minden oké, én magam fedezem fel a napról-napra több bridzshibámat.”

Két egyetemen töltött év után a Taurus Gumiipari Vállalathoz pályamódosít. Ismerős helyzet, akkori egyetemi fizetésnapon a havi bérből pár cipőre még nem futotta, én is ennyi idő alatt váltottam a klinikáról. Fejlesztési mérnök, néhány év után fejlesztési osztályvezető. „Favorizálták a fiatalokat, velem szinkronban hárman kerültünk vezető pozícióba, összesen nem voltunk nyolcvanévesek.”

Néhány év után a vezérigazgató műszaki titkára lesz, rálát az egész vállalat működésére. Újabb másfél év múlva személyzeti vezető. „Nem lehet, hogy beáldoztad a szakmát? Végül is a személyzeti vezető akkor szociálpolitika, bérkérdés, ilyesmi témájában mozgott, hogy is mondjam udvariasan, szűk és monoton a paletta.” „Á, nagy szerencsém volt. A vezérigazgató, Tatai Ilona beutazta a szakmai világot, és konstatálta, hogy az ipari vezetők mellett gyakorta ül valaki, akiről kiderült, a főnök jobbkeze, a munkatársak kiválasztásával, menedzselésével foglalkozik. Ma már tudjuk, ő volt a személyzeti munkából történelmileg kiemelkedő HR, a human resourcing, az emberi erőforrás vállalati irányítására változó menedzsment funkció főnöke. Az országban szinte elsőként ismerte fel a csúcsvezetés, hogy a naprakészre fejlesztett technológiaváltás során kritikus humán helyzetek is előtérbe kerülnek.” „De mitől olyan bonyolult ez? Aki ért hozzá, odaáll a gép mellé, vagy mérnökként végzi azt, amit.”„Nem, amire gondolsz, az a madáchi falanszter. Itt egy adaptált innováció összes körülményéről szó van, amihez nemcsak a technológia ismerete, hanem csapatmunka új szemlélete is kellett. Csak néhány HR-probléma. Az old school régi arisztokrata munkatársai, akik hatalmas és amúgy nélkülözhetetlen tudással rendelkeztek, bele kellett, hogy törődjenek, megjelentek képzett fiatalok, netán a feladathoz illesztetten egyenesen vezetőként. Az innováción eddig dolgozók nehezen fogadták el, hogy készen átvett technológia miatt kell bejezni eddigi fejlesztési terveiket. Nyilván nem mindenkinek, de sokaknak kélt lelki és szakmai gondja a szokatlan új körülmény között. És mindenek felett megjelenik a kötelező csapatmunka, ahol nem vagy, nem is lehetsz egyetlen álló csillagpont, mert nyilvánvaló, hogy az én munkám neked szükséges, a te kész munkádra én vagyok következő vevő. „Ekkor még bőven nem voltak írott tankönyvek, a dolgozók kölcsönös igényei ismereteiről, egy rendszer megismeréséről és felépítményéről. Még tán a neve sem volt készen…” „Viszont a vállalatvezetés hatalmas összeget fordított arra, hogy ezt megismerjük. Több tízezer dollárt áldoztak arra, hogy egy harmincfős csapat angol, német, skandináv, amerikai tanulmányútra menjen, egyetemekről hívtak ki oktatókat, így a vállalati technológia forradalma meghozta az új generáció szakmai forradalmát is.” (Állásra pályázók ezrei láthatták így Bárány Györgyöt)

„Jut eszembe, hogyan tanultál meg külföldi nyelvet? Akkoriban a mi generációnknak ez inkább nagy ajándék volt, mint természetes lehetőség, pláne kötelezettség.” „Nagyszüleim németül beszéltek, főleg akkor, ha nem akarták, értsem, miről. Tehát hozzászoktam, megtanultam. 14 éves voltam, amikor a német tanárnő levizsgáztatott, bizonyítványt kaptam, apám meg is jegyezte: »itt az idő, hogy a havi tíz forint zsebpénzedet nyolc százalék nyelvpótlékkal egészítsem ki, holnaptól ez 10 forint nyolcvan fillér«. Utána német nyelven megtanultam angolul, de ez ügyben szülői többletjövedelem már nem érkezett.”

„Aztán a Taurus alól a szocialista rendszer bedőlése kihúzta a talajt. És te, mint gyakorlatlan vándormadárszerű munkavállaló, aki 20 év múltán hagyja el fészkét, keresésre indultál.” „Speciel keresnem soha nem kellett. Elsőszámú vezető soha nem akartam lenni, nagyszerűen el tudtam magam képzelni a HR, a szürke eminenciás bőrében. Ekkor már ismert HR-szakértőként kezeltek, és lám, meghívást is kaptam egy Gödöllő környékén épülő gyárba. Én a nyolcas számú belépő voltam, utánam még jöttek kilencszázan, mind a kilencszáz felvételénél ott voltam. Ezzel telt el életem három legszebb munkás éve.” 

„Három év múltán újabb váltás?” „Sajnos, országunk fővároscentrikus, ha vidéken dolgozol, ebben a szakmában könnyen elfelejtenek. Magamtól ennek ellenére sem változtattam volna, de kiderült, a Creditanstalt bankház vezetője látni szeretne. Ügyfélforgalmuk felfutóban volt, és az új munkatársak kiválasztásához szakértő HR-est kerestek. Bemutatkozni érdemes, próbalátogatásomkor az ottani főnök kedélyesen közölte, hogy isme. Igen, honnan? Nahát nem emlékszik, egy konferencián együtt ültünk, gondolta is rólam, unikális ötlet, hogy cégvezetők konferenciáján a HR-es képviseli az első vezetőt. Szó mi szó, felvételt ajánlott, s miután nekem a bank azért újdonságos terepnek ígérkezett, némi vállvonogatással gondolkodási időt kértem. A főnököt nem zavarta, hogy bőven nem tartunk a véglegesítő kézfogásnál, másnap reggel úgy hívatott fel titkárnőjével, hogy fáradjak már be a szerződési és felvételi papírok aláírásához. Befáradtam, mielőtt bárki bármit gondol, bank ide, bank oda, fillérre azzal a bérrel indultam, amit az előző helyemen kaptam. Kiképeztek, HR-programot írattak, mit gondolok javadalmazási, képzési, jóléti rendszerekről – és újabb húsz évre ott találtam magam.”

„Nem volt gondod az X és Y generáció munkakedvével?” „Nem, ezzel szerencsére nem találkoztam, csupa friss, fiatal, dolgozni vágyó jelölt került elém. Igaz, a cég jó béreket, tanulási, képzési lehetőségeket, számtalan szociális juttatást, közte százszázalékos munkabérrel táppénzt, orvosi szűrővizsgálatot, fogorvosi kezelést biztosított (ügyfélkapcsolatban fontos a tökéletes megjelenés)." Orvosszervező régmúltamból tudom, a rendszeres menedzservizsgálat valóban humanitárius ötlet, de szükségességét erősíti, hogy a befektetett képzés és a vállalat által rátervezett, hosszútávú karrier lehetősége ne vesszen el megelőzhető, korán felderíthető betegség miatt. Ki tudja, mit érzett át a jelentkező, de anno Japánban még endoszkópiás vizsgálatot is megköveteltek munkafelvétel előtt.

„Többszáz dolgozó felvételét vezérelted.” „Persze, felmértük a jelölt képességeit, én főleg azt kutattam, miként illeszkedne be a csapatba. Az interjú végén mindig lehetőséget adtam, hogy kérdezzen. A kedvencem, amikor láthatólag felkészült belőlem is, így hangzott: úgy hallottam, ön bridzsel, van a Banknak bridzs szakosztálya? Teltek az évek. Habár a cég tulajdonlása néhányszor változott – vesd össze azzal a Munkácson lakóéval, aki éltében több országban is lakott, anélkül, hogy házából kimozdult volna – de szerencsére a közvetlen főnököm maradt. Ebben az időszakban rendszeres oktató voltam három egyetemen, hazai és nemzetközi szakmai konferenciákon gyakorta tartottam előadásokat. Aztán ahogy az élet diktálja, külföldről importált erős embernek kellett az állás, főnököm is nyugdíjba ment, egy idő után én is, de a cégen belül maradva új feladatot kaptam, ombudsman lettem. Mellette néhány évig még dolgoztam más cégeknél tanácsadóként, de ma már csak a legalábbis szerintem jól megérdemelt aktív pihenés van.” (Játék – ez esetben tenisz – közben)

Ami ugye tenisz, bridzs.

„Kicsit visszafelé tekintve, hogyan ismerkedtél meg a briddzsel? Az én egykori tapasztalatom szerint az egyetemi hallgatók az életre (értsd, itt: bridzsversenyzésre) vagy a Műszaki Egyetem R klubjában, vagy Eötvös klub patinás aulájában, a biliárd- és sakkasztalok között készültek fel.” „Nálam ez kimaradt. Csak az Omega koncertjeire jártam az Eötvös klubba. A briddzsel már kisgyerekkoromban, édesapám szombat délutáni házi partiján találkoztam, de a rutinszerzés az egyetemi évek alatt, a szovjetunióbeli termelési gyakorlatok végtelen vonatútjain történt.”

Lelkes sportszurkoló, Federer, O’Sullivan, Barcelona… „Persze, ők mindenekfelett, bárki mást nézek, mérlegelem, és ellendrukkolok, nehogy már annyira feljöjjön, hogy vetélytársa lehessen. De nem nézek mérkőzést anélkül – lett légyen akár Kisterenye–Vonyarcvashegy negyedosztály, hogy valamelyiknek ne drukkoljak.” Nem tudom, ki emlékszik rá, Vonyarcvashely a szépemlékű Polgár Péter csapata neve volt. De ha már csapatnév, én emlékszem a könyörtelen biztonságú, mindent nyerő Taurus bridzscsapatra. „Hogyne, a Taurus (több más mellett) sportszakosztályként a bridzsezőket is támogatta, nevezési díjjal, sportszabadsággal. Az ott dolgozó nagy neveken (Kovács Mihály, Kovács Zoltán, Kőszegi Ferenc, Nikolits Tamás, korábban Lévai János) kívül természetesen a csapatban több nem itt dolgozó kiváló játékos is szerepelt. Mondjuk mások bánatára, mert ez a csapat tizenkilencszeres magyar bajnokként sokakat utasított maga mögé, a mindenkori válogatott magját vagy egészét adta. Volt BEK-második is.”

„Magyar sportviszonylatban is a legnagyobb siker, hogy a 2012-es bridzsolimpián szövetségi kapitányként vezethetted az olimpiai bajnokká avanzsált szeniorcsapatot (Dumbovich Miklós, Kovács Mihály, Magyar Péter, Szappanos Géza).” „Igen, amennyire tudom, a többiek konszenzusával Géza, ha nem is túl hagyományosan felkért: »Akarsz olimpiai bajnok lenni? Gyere velünk csapatkapitánynak!« Ez a csapat ott a sport erkölcsi maximumát is produkálta. Látható volt, hogy minden tudásukat a sportági küzdelemnek alárendelve, iránta tisztelettel adózva játszottak, és lám, összeállt a csillagzat is, olimpiai bajnokok lettek. Én kapitányként tán a nyugalmat, egymás megértésének feladatát tettem hozzá, illetve szakmailag annyit, hogy a felbuzgó elemzési igényeket azzal szorítottam le, van-e távolabbra mutató tanulsága, s miután ezek általában pillanatnyi tévedésekből születtek, hát bátran elhalasztottuk az értékelést. Így a szünetbéli séták és a vacsora idejére maradt a bármely más.” (A 2012-ben, Lille-ben olimpiai bajnoki címet nyerő csapat: Dumbovich Miklós, Magyar Péter, Bárány György, Szappanos Géza, Kovács Mihály)

Bridzstörténet van? „Ifjúkori élményem e történet. Édesanyám akkoriban számos budapesti römiparti ismert hőse, jó játékosa volt, ausgetippelt bridzselni nem tudott. A Góth csapat ellen játszunk, én Kerényi Zolival, Kaufmann–Szappanos ellen. Géza tudható mariázsból indul, végállásban kirakom a megmaradt dámájához, a felvétel szép, egészséges végjátékkal teljesül. Kaufmann elmélázva nézi maradék lapjait. »Ez olyan szép volt, hogy holnap elmesélem édesanyádnak is.«”

Óráját nézi, tán diszkrét jelzés, részéről vége a kétórás beszélgetésnek. De udvarias, magyarázkodik, nem ezért siet, fémpénzt keres kabátja mélyén, a parkoló automata járt le. Holott mobillal is lehetne, de nem szereti. Hiába, korunknak mi csak digitális bevándorlói, még nem bennszülöttei vagyunk. Kézfogás, elköszönés, rohanás.

Magamra maradok az asztalnál. Ahogy felfelé nézek, pont a karzatra látok. Ahol ötven éve Serfőző Guszti veszekedett a mindent tűrő Dessewffy Arisztiddel, híres bajnokaink játszottak nem is túl nagy alapon, néha a rendet őrző Szikszay házaspár is beszállt. Mondta is Gyula bácsi Mimi néninek ponthiányos, belicitált eredményes akciói után: nem vagyok én egy pontlovag! És botjával szigorúan koppantott.

A terem most sötét. Fent nincs kiszolgálás, mondja az elsuhanó felszolgáló. Nincs.