Barion Pixel
HUEN

Kezdőoldal

Nagyiván Gábor - 2017. december 14.

Bridzsmánia rejtvénybajnokság 15. feladvány – megfejtéssel

Ez a rejtvénysorozat utolsó feladványa, a beküldési határidő 2017. december 20., szerda. A megfejtéseket a nagyivangKUKACgmail.com emailcímre várjuk, vagy a szerzőnek lehet elküldeni a Facebookon. Az összetett díjazása: az első helyezett ingyen vehet részt a VI. Budaörsi Bridzsünnepen december 30-án, a második Szilágyi Kinga által készített meglepetésajándékot nyer, a szerző pedig felajánlotta Bridzsmánia című könyvének egy-egy példányát a harmadiknak és a leglelkesebb feladványmegoldónak. A jövő héten eredményhirdetés.

Csapatverseny.

Tegyük fel, 2 treffel kezdünk, Nyugat 3 pikkel szól közbe. Partnerünk kontrollválasza után 5 treffben landolunk. Hogyan teljesítünk, ha Nyugat a káró kettessel indul?

A 15. rejtvény megoldása
A feladvány András Imre hamarosan megjelenő, A bridzs titkai című sorozat negyedik kötetében található (lásd Bónusz), melyben a szerző egy úgynevezett „eszmei beszorítást” mutat be, ahol a lapszám és ütésszám különbsége kettő, és a felvevő maradék aduinak száma mind kézben, mind az asztalon 1–1. A szerző így fogalmaz: „A beütés nélküli szín melyik oldalon hosszabb? Akkor a beütéses színben az ütés itt legyen! Tehát amelyik színben nincs hídunk, az hol hosszabb? Ha Északon, akkor hidas színünket Északon tartjuk. Ugyanez vonatkozik Dél kezére. Ezt nehéz memorizálni, ezért megjelenítjük a teljes példát.

A káró indulás feltehetőleg szingli. Csak az egyszínű kéz valamilyen kényszerhívása segíthet. Nyugatot hogyan üttetjük? Aduval. Legyen hét pikkje és három treffje. Egy káró és két kőr levétele után treffet hívunk, és reménykedünk. Igen ám, de hol ütöttük a kárót? Maradjon meg a káró király, legyen egy átmenet az asztal felé is? Hohó, ha így teszünk, ellenkezünk a szabályunkkal, és nem teljesítünk. Amikor az ötlapos állásban Nyugat pikkel jön, Kelet védekezhet jól. Észak lopásába kárót dob, kőr dobásába kőrt rak, káró dobásába akármit is tehet. A kőr a beütés nélküli kézben hosszabb, oda vezessen a híd, ezért a káró ász maradjon meg. Ez lesz az ötlapos végállás:

Nyugat dob-lop hívására Észak kőrt dob. Ha Kelet is kőrt tesz, egy lopással magas a szín. Ha Kelet kárót dob, két kárója marad, kiengedéssel magas az asztal.”

Bár a szerző nem említi, a felvétel úgy is teljesíthető, hogy a dob-lopra az asztal kőrt (vagy kárót), a kéz kárót dob. Az újabb dob-lop hívást lopja a kéz, és Délen két kőr és a káró ász, Északon két káró és egy treff marad. Ha Kelet leszinglizi káróját, akkor káró ász, kőr lopás után magas lesz az asztali káró. Ha Kelet egy kőrt és két kárót tart meg, akkor kőr lopás, káró ász után a kőr hatos lesz a tizenegyedik ütés.

Több megfejtő másképpen játszotta a partit. Ők úgy gondolták, hogy Nyugat hatos színnel szólt közbe 6–3–1–3 elosztással. A kárót megütötték az asztalon, lehívtak két magas treffet, két magas pikket és két magas kőrt. Ezután kőrrel kiadták az ütést, arra játszva, hogy a kőrelosztás 3–3 lesz. Természetesen e változat mellett is lehet érvelni, azonban a szerző a hét pikk lapos Nyugat verziót gondolta jónak. Egyet értek vele, mivel véleményem szerint fenti helyzetben a játékosok nagy többsége rossz hatos színnel nem szólna közbe.

Helyes megfejtést küldött Szilágyi László, Kovács András, Argay Gyula, Árvay Gyula (ő mindkét utat, a hat pikkest és a hét pikkest is bemutatta extra tizedpontért), Fazekas Béla és Talyigás Péter. Gratulálunk!

A bajnokság végeredménye
1. Szilágyi László     43,6 pont
2. Argay Gyula         42,3 pont
3. Kovács Márton     38,3 pont

További sorrend
37,5 pont Talyigás Péter
36,5 pont Varga István
32,5 pont Szalay György
30,2 pont Czímer Csaba
30,1 pont Quittner Gusztáv
23,8 pont Hajdu Lajos
23,3 pont Talyigás András
22,7 pont Scharnitzky Péter
21,4 pont Szokoly Gyula
20,5 pont Fazekas Béla
18,5 pont Lippner Gábor
18,3 pont Árvay Gyula
12,8 pont Kovács András
7 pont      Bakó Dániel
5 pont      Homonnay Bálint
4,5 pont   Honyek András
3,8 pont   Szentandrási Gergely
3 pont      Hoffmann Tamás
3 pont      Sztrapkovics László
2 pont      Körtvélyessy Gyula
2 pont      Rozovits Zoltán
1 pont      Bojár Ábel

A győztes Szilágyi László ingyen játszhat a VI. Budaörsi Bridzselőszilveszteren. A második Argay Gyulának festett kerámiát és különleges házi kekszválogatást készített Szilágyi Kinga. A harmadik Kovács Márton nyereménye a szerző Bridzsmánia című kötetének egy példánya.

A „Leglelkesebb megfejtő” cím feltételei a következők voltak:
1. Az illető minden rejtvényre küldjön megoldást.
2. Ne játsszon az 1. osztályban.
3. Ha fenti feltételek több megfejtőre igazak, akkor a magasabb összpontszám, holtversenynél több rejtvényenkénti magasabb pont, azonosság esetén sorsolás dönt.
A „Leglelkesebb megfejtő” díját Hajdú Lajos nyerte.

Összegzés
Ezúttal nem csak a nyerteseknek, hanem minden résztvevőnek gratulálunk! A győztes Szilágyi László és a szoros második, Argay Gyula kicsit kilógott a mezőnyből (talán szorosabb lehetett volna a meccs, ha egy necces feladatot másképp ítélek meg), ők nagyszerű teljesítményt nyújtottak. A fiatal harmadik helyezett, Kovács Márton szintén kiválóan helyt állt, dicséret illeti meg őt is, nagy jövő elé néz. A megfejtők közül jó néhányan olyan mesteri elemzéseket produkáltak, hogy a világ bármely szaklapja változtatás nélkül közölhette volna azokat, így külön köszönettel tartozom a nyerteseket is beleértve Varga Istvánnak, Talyigás Péternek és Czímer Csabának. Ami a rejtvényeket illeti, talán lehettek volna könnyebbek is. De vigasztaljon mindenkit az a tudat, hogy én se fejtettem volna meg mindet, ha nem én találom ki ezeket.

Örülünk, hogy sokaknak tetszett a sorozat, és biztattak, hogy folytatódjon. Reméljük, így lesz. A bajnokság statisztikáit és egyéb érdekességeit a Facebook Bridzsélet csoportjában ismertetjük majd, így ott a rejtvényekkel kapcsolatos észrevételeit bárki megteheti. Köszönjük a részvételt!

Bónusz
András Imre, a kitűnő egri játékos és szerző évtizedek óta hajózik a beszorítások rejtelmes tengerén. Útján feltérképezte az ismert és ismeretlen területeket, és búvárkodásai közben gyakran merült olyan mélységekbe, melyre kevés bridzsbúvár képes. Felfedezett szigeteket, új fajokat, és egyéni megközelítéssel rendszerezve azokat valódi gyöngyszemekkel gazdagította a magyar bridzsszakirodalmat. Sajátos elnevezéseivel és szófordulataival, valamint a kártyák meséivel sokat hozzátett a magyar bridzs nyelvezetéhez is, ami valljuk be, nem egyszerű feladat. Útja és vállalkozása most véget ért, és a hamarosan megjelenő, A bridzs titkai című beszorítás-sorozat negyedik, egyben záró kötetével bridzshajója kikötött. A hajó évek alatt felgyülemlő rakománya nem volt könnyű, de a több mint 1700 oldalas anyagot a lelkes szerző precízen leszállította, kipakolta, így gyűjteménye bekerülhet a magyar bridzs kincsestárába. Aki nem sajnálja az időt és a fáradságot, hogy behatóbban foglalkozzon a beszorítások fortélyainak és rejtelmeinek elsajátításával, az a négy könyv tanulmányozásával nem csak új ismereteket és elméleti tudást szerezhet, hanem új kihívásokat is kaphat, melyek úgy pallérozzák az elmét, hogy akár évekig szórakoztatnak.

Extra nyereményjáték
A negyedik könyv egy rendkívül érdekes nyílt lapos – szaknyelven Double Dummy – játszmát mutat be, melyben 5 treffet kell teljesíteni az alábbi adufelszereléssel:
Asztal: AQ92
Kéz:    JT73

A feladat olyan kiosztást kreálni a fenti adukkal, melyben 5 treff a legjobb ellenjátékra is teljesíthető, de úgy, hogy ha a treff kilencest felcseréljük a tízessel, akkor a legjobb ellenjáték megbuktatja a felvételt.

A megfejtéseket a nagyivangKUKACgmail.com emailcímre, vagy Nagyiván Gábor Facebook oldalára várjuk. A beküldési határidő 2017. december 31.

A szerző az első három jó megfejtőnek felajánlotta A bridzs titkai című negyedik könyvének 1–1 példányát. Hajrá!