Barion Pixel
HUEN

Kezdőoldal

András Imre - 2019. május 11.

Mesterséges licitek másfél szan után

A licitek gyakran kezdődnek a címben megadott módon, természetesen a standard licitrendszert alapul véve. Úgy emlékszem, a legelső mesterséges elem az induló 1 szan viszonválaszára adott 2 treff volt. Csak annyit kérdezett, partner van-e hármas majorod. Hiába telt el azóta vagy 50 év, és hiába vált megszokottá, baráti környezetben az egyik játékostársunk gyakorta elfelejti és passzolja. Főleg, ha 1 treffel indult. Néha mi, az ellenfelek kopogunk, hogy le ne passzold.

Azóta erre a 2 treffre kialakult a zóna válasz, majd divatba jött a gémforsz 2 káró. Kétutassá vált a konvenció, checkbacknek nevezzük. Egy géminvit és egy gémforsz változatot különíthetünk el. Vagyis két relé szolgál a felderítésre.

Más területen mikor lenne hasznos a kétutas módszer? Az egyrelés módszer is nagy ugrás, ám a kétrelés változat még hatékonyabbnak tűnik. A Druryt szintén így módosították, a 3 és 4 adu elkülöníthető. Két területet említek, ahol az 1 minor–1 Major liciteket finomítását megtették, szerintem további pontosítás még lehetséges.

1m–1M
2M
Megtörténhet hármas aduval, ha ez tűnik a legalkalmasabb licitnek. Igen ám, de jó lenne kideríteni, hányas aduja van az indulónak és milyen a lapja?

1m–1M
2m
Könnyen lehet hármas aduja az indulónak, és 5–3 aduval nemest kéne játszani. Vagy jó a minorja és 3 szan vagy 5 minor van benne? Esetleg leterül egy szlem?

Továbbá mesterséges liciteket, reléket alkalmazhatunk a negyedik szín után, a minisplintert követő helyzetekben, vagy riverz és erős ugrás után. Van bőséges kutatnivaló. Viszont a mostani irományomban egy másik területre irányítanám a figyelmet.

1m–1M–2 szan
Tegyük fel, az ellenfél végig csendben figyel. Partnerünk elindul 1 minorral, az 1 major licitünkre pedig 2 szanra ugrik. Ez néhol gémforsz, máshol az erős 1 szan indulásnál jobb lapot mutat. Persze, ha 3 szanra ugrana a partner, hosszú minorrra gondolnánk. Tehát 1m–1M–2 szan a kiinduló helyzet. A válaszoló ritkán kérdezzen. Az erős lapot nehéz jól bemutatni, és ha az asztalra terül le, megkönnyíti a védelem dolgát. Vagyis itt relékre nincs szükség, de a transzfer hatékony és az eddigi ismeretekkel harmonizál. Ráadásul kiváltja a Wolffot, amelyet mindig eltévesztek.

Bemutatom a működését. Először 1 treff–1 kőrre, de a módszer mindig ugyanaz. A memorizálás igen egyszerű. Lássuk az elveket:
– A 3 szan passzt kér.
– A válaszoló minden 3-as magasságú színlicite transzfer, a licit következő körében is. Keresi a jó gémet, szlemet.
– A gémre ugrás nem keres szlemet, a lassú megközelítés enyhe szleminvit.
– A válaszoló a belicitált majorját transzferrel mutatja ötös színnek.
– A válaszoló az elosztásos (5–4, 5–5) lapjait vagy a major ötös szín transzferálásával kezdje, vagy gazdálkodjon jól a 3-as magasság lehetőségével.
– 1 pikk után a kőrre való transzfer nem 4–4, hanem 5+ pikk–4+ kőr (4–4 nemessel a válaszoló első licite kőr lett volna).
– A válaszoló 4-es magasságú licitje sosem transzfer.
– A válaszoló ahányszor mutatja a színét, egyre hosszabb színt jelez.

A válaszoló licitei a 2 szan után. Ha nem zár, akkor puhatolózik, 11 figurapont vagy annak megfelelő elosztási értékkel. Erős lappal hamar szlemre tör.

3: minimum négyes kárót ígér
3: transzfer kőrre, 5+ kőr, az induló 3-t mond, erre 4: szleminvit, 6+ kőr; a válaszoló passzolhatja a 3-t: xxx D98xx Kxxx x – ADx Kx Axx ADxxx; 3-re a 3 szan: 5 kőr, gémerő, természetes
3: 4 pikk, lehet 5 kőr
3: transzfer treffre, 4+ treff
3 szan: természetes
4: zárólicit
4 szan: kvantitatív szleminvit

3: káró, gyengébb mint az azonnali 4 káró
3: 4+ kőr, minthogy pikkel kezdett, 5+ pikk
3: 5+ pikk
3: transzfer treffre, 4+ treff
3 szan: természetes
4: feltehetőleg 4 pikk és jó káró, ORKC
4 szan: kvantitatív szleminvit

Hogyan viselkedik az induló a 2 szan utáni transzfer helyzetben?
A nemes szín ötösségét mutató transzfert kötelességtudóan bemondja, maximális lappal, sok kontrollal és külső Ax-vel mondhatja a rövid színét vagy ugorhat gémre.

A második transzfertől esetleg eltérhet, ezzel mutatva ott az érdektelenségét és közli az első nemes színben a hármas támogatását.

A 3 4+ kőrt jelez, így 5+ pikkje van.

3: bemondta, várakozik
3: 3 pikk
3 szan: ezt szeretné

A válaszoló elosztásos lapjainak bemutatása
Nehéz az 5–5 licitálása, de a lap jellege leírható. Ha a válaszoló jól gazdálkodik a 3-as magasságon, elosztása kiderül. A 3 szan túllépése miatt megfelelő erő szükséges.

3: 4+ káró
3: bemondta
3: 5+ pikk
3: bemondta
4: 5+ káró
6: vagy ászkérdéssel is lehet, de 3 kontrollal számolva bevágja. A felvétel a transzfer miatt az erősebb kézből igen esélyes, míg „normális” licittel a treff királytól függ.

Szlemlicitek
A válaszoló az alacsonyabban kezdődő transzferekkel lényegében tájékoztatja az indulót az 5–4, a 4–5 vagy az 5–5-ös elosztásáról. Ha 3 szan fölé megy, legyen kb. 11 pontja és elosztása. Elosztás nélkül 13 pont mellett is bukhat a szlem. Összességében az ötös szín ötödik lapját 1 pontnak számolva legalább 13 összpont tűnik elegendőnek és legyen minimum 3 kontrollja. Miszfit esetén 14 összpont is lehet kevés.

Jó, a válaszoló leírta elosztását és úgy alakult a licit, hogy az indulónak kell döntenie. Mivel álljon le, és hogyan kérdezzen ászt? Úgy, mint ahogy eddig megszokta a pár.

Válaszoló kiderített ötös majorja esetén leállás a 4M. Összeemelt minor esetén az 5m. Induló mondott egy minort, válaszoló egy négyes majort és egy másik ötös minort, leállás a 4 szan. Egyébként, ha a válaszoló lapja a fentebb leírt követelményeknek megfelel, játszható a szlem.

Ászkérdés
Induló már leállna 3 szanban. A válaszoló erősködik, mit akar? 4 minorja ORKC, pikk esetén 4 szanja RKC, kőr adunál 4 pikkje RKC. Némi előzmény után a válaszoló 3 pikkel mutatja treffjét. Ha ez az induló színe is, akkor a 4 treff egyben ORKC, de ezt beszélje meg a pár.

Induló egy minor színt mutatott, válaszoló majort és másik minort. A legkellemetlenebb helyzet, ha indulónál treff, a válaszolónál pedig piros színek vannak 5 kőr és 4-5 káró formájában. Miszfit miatt szinte szükségtelen az ászkérdés.

Példák

3: transzfer
4: káró
4: kőr ászkérdés
5: 2 ász, adudáma
6: lehet 6 kőr is, de a 6káró kibírja a 4–1 kőrt

3: transzfer

3 szan: Nem elég erős a treff bemutatásához, természetes

3: 5+ kőr
3: 4+ treff
3 szan: leállna (4 kőr is)
4: ORKC
4: 0–3
4: adudáma- és királykérdés
5: treff dáma és káró király.
7: A 7-hez elég a káró dáma vagy a pikk király, pikk dámával impasszos

3: bemutatja a treffet
4: ORKC

Vagy ugyanezekkel a lapokkal 6 pikkhez is el lehet jutni:

3: 5+ pikk

3: szeretne leállni kőrben, de passzolhatná is a 2 szant
4: maximum, 3 adu, kontrollok, mondhatna 4 kárót is, rövid kárót ígérve

Nem biztos a gém, de esélyes. Kevesen veszik fel.